E szép adventi napon békénk védelmének a bajnokának Nagy Szent Leó pápát hívjuk meg! Ő egy nagyon zaklatott korban élt és pogányokkal, eretnekekkel, belső intrikát folytató főpapokkal is alázattal, de nagy- nagy határozottsággal párbeszédet kezdeményez és bölcs érveléssel jó végre viszi a közösségének érdekeit! Hívjuk segítségül és tanuljunk tőle küzdeni a magunk igazáért!
Szeretettel,
Csaba testvér
Szent Ágostont választottuk mesterünknek ezen a szép napon, ö is a békesség bajnoka, hisz nem csak a maga háborgó lelkében tudott békét teremteni, hanem évszázadokon keresztül oly sokunknak a szívében is!! Szeretettel biztatlak, hogy mélyüljünk el, Szent Ágoston írásaiban!
Szent Mártonok után kiált a világ, olyan férfiak és nők után, kik nem ítélkeznek, hanem a Béke Bajnokaiként embereket, népeket képesek kibékíteni egymással, és a jó Istennel! Szeretettel ajánlom figyelmedbe ezt a pár, Foton elhangzott gondolatot!!
Szeretettel,
Csaba t.
Kép: Szent Márton ereklyéje!
Jézus Krisztus bízik bennünk, Máriában, Szent Józsefben, a pásztorokban, a napkeleti bölcsekben benned és bennem!! Isten hisz az emberiségben, bízik bennünk ezért is jött egyedül kisbabaként közénk Karácsony éjjelén.
Szeretettel,
Csaba t.
Egy békétlen világban házad, élettered legyen a béke otthona, hol nem csak neked, de szeretteidnek is jó letelepedni, dolgozni, alkotni!! A Békesség Bajnokai sorozatban a tegnap Kaposváron tartottam egy adventi elmélkedést és Antiochiai Szent Ignácot hívtam segítségül a külső és belső békénk megtalálásához!!
Advent folyamán Szűz Mária példájára, minden egyes konfliktusnál fuljuk ki a levegőt és szólítsuk meg a testvérünket szeretettel.
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„…jó dolog gondoskodni családunkról, jó dolog az asztalfőre ülni, és családfői feladatainkat felemelt fővel, büszkén teljesíteni. Jó látni a párolgó levest kanalazó, kacagó nagycsaládot, jó tudni azt, hogy a meleg étel, a tiszta, szép ruha, a jókedv az én becsületes munkám gyümölcse. […] ha csak egyetlen ilyen percet élhetek át, már azért is érdemes volt megszületnem. Isten ugyanezt a büszke férfiúi örömöt szeretné minden férjnek felkínálni. Isten azt akarja, hogy minden férfi megtapasztalja a családját összefogó, méltósággal az asztalfőre ülő családapa örömét, büszkeségét.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre

Jézus Krisztus életével és halálával megmutatta: „Nézd, Atyám, nem rossz világot teremtettél, hiszen egy valóságos ember képes mindvégig, akár a kereszthalálig a szeretet, a jóság, az irgalom mellett dönteni.”
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Antal atya Rubin miséje Szászvároson