"Ti mégsem akartok hozzám jönni, hogy elnyerjétek az (örök) életet."
Jn 5,31
Bővebben: A nagyböjt csendjében mérlegeljük Megváltónk szavait
Ezen a szép szombaton szeretettel hívunk Szászvárosba, a Szent Erzsébet kolostorban működő otthonunk gyönyörű kertjébe egy kis munkára, a szőlőtőkék, a rózsa lugas gondozására, a gyümölcsfák metszésére! A munkát egy hálaadó szentmisével szeretnénk megkoronázni! E szép ünnepen az Isten áldását szeretnénk kérni arra a sok virágra, bokorra, fára ami itt Szászvároson és a többi otthonunk körül virul, ugyanakkor szeretnénk hálás szívvel megköszönni az áldott kikeletet is mely ránk köszöntött - Istennek hála - e gyönyörű tavaszban!
Bővebben: Március 25. szombat, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe
"Az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiad születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől!”
Mt 1,21.
A Mária Rádió és a Mária Út szervezésében március 18-án Böjte Csaba testvér lelki vezetésével nagyböjti zarándokútra hívjuk a kedves Testvéreket Budapesten a Normafa – Máriaremete útvonalon. A zarándoklat során lelkigyakorlaton, szentségimádáson és szentmisén vehetünk részt.
"Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.”
Mt 21,45
"Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad? És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik. Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.”
Mt 18,21-35
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Nem hiszem, hogy Isten megfeledkezett volna a világunknak, ennek az óriási puzzle-nak egyetlen darabjáról is.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Mondhatta volna
Bővebben...

Mondhatta volna: „Mennyei Atyám, én prédikáltam, csodákat tettem, ami tőlem telt, azt megpróbáltam, ezeken az embereken már nem lehet segíteni.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Dévai gyermekek Nyíregyházán