Bővebben: Körösközi napközis gyermekek táborozása a Székelyhídi Gyermek Jézus SzabadidőközpontbanA Dévai Szent Ferenc Alapítvány által a Körösközben működtetett három napközi, az erdőhegy-kisjenői, az ágyai, valamint a vadászi napközik gyermekei számára a nyári szünidő első napjaiban, június 23 és 27 között közös táborozást szerveztek.

Bővebben: Köszönet a Hargita Megyei Tanács és Gyermekjogvédelmi IgazgatóságánakTisztelt Hargita Megyei Tanács és Gyermekjogvédelmi Igazgatóság,

A 2019-es évben a Szent Ferenc Alapítvány 11 napközi otthona, Hargita Megye Tanácsának szociális projektje keretében támogatási javadalmat kaptak. Ezen nappali központok hátrányos gazdasági és szociokulturális közegben élő gyermekek számára nyújtanak oktatási, nevelési és élelmezési szolgáltatásokat.

Bővebben: Jó híreket jó kapni!! Istennek hála Székelyzsomboron is minden rendben, ott a kedves Adél vezeti a házat, fiai szépen fejlődnek, jól tanulnak, amint a csatolt beszámoló részletből is kiderül!! Csodálatos elültetni egy egy kis facsemetét, majd öntözgetni, s látni ahogyan szépen növekszik, bontakozik, majd lassan maga is el kezd gyümölcsöt érlelni!! Isten áldása kísérjen kedves Adél téged is, s mindazokat kikkel megosztod életedet Zsomboron!

Imádságos szeretettel gondolok azokra is akik tégedet neveltek.

Szeretettel,

Csaba t.