A gyerekkori barátaim kérdezték, mit jelent az, hogy vallásos vagyok, Istennel élem az életemet. Azt válaszoltam nekik: „Tudjátok, amíg távol álltam a kereszténységtől, azt éreztem, hogy egy nagy, sötét erdőben járok, ahol a fák között mindenféle rémisztő, irtózatos dolgok léteznek: vadállatok, haramiák, csapdák, kiszámíthatatlan csapások… Látom őket, és félek, mert bármi megtörténhet velem. Kiszolgáltatottnak éreztem magamat.” Vallásos emberként, élő hittel most azt érzem, hogy ugyanabban a rettenetes erdőben járok, ugyanazok a fák között, ugyanolyan veszélyek leselkednek rám, de nem félek, mert fogom a mennyei Atya kezét. Biztonságban érzem magam, mert az én Apukám a világon a legerősebb, a legjobb, gondomat viseli, törődik velem. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)
Sajnos sokan csendben fontolgatják, vagy hangosan fenyegetőznek az öngyilkossággal! Föléjük tornyosuló vélt, vagy valós nehézségeiket úgy érzik nem tudják megoldani, elkeserednek és magukat, másokat okolva gondjaikért, bajaikért a halálba akarnak menekülni! Imádkozzunk ezen a napon, hogy a bajba sodródott emberek alázattal merjék újratervezni az életüket, és ha tehetjük, óvatosan legyünk segítségükre a talpra állásba!