Isten kegyelméből én is eljutottam Gubbió városába. 

Győzzük le a rosszat jóval, 

Csaba t. 

Annak idején, amikor Szent Ferenc Gubbióban tartózkodott, a környéken egy hatalmas testű, rettenetes és vérengző farkas garázdálkodott, amely nemcsak az állatokat, hanem még az embereket is fölfalta. Mivel igen gyakran ólálkodott a város körül, a polgárok állandó rettegésben éltek, csak fegyveresen merték elhagyni lakóhelyüket, mintha háborúba indultak volna, de még így is jaj volt annak, aki egyedül került szembe vele. Az ordastól való félelem annyira hatalmába kerítette őket, hogy végül már senki sem mert a falakon kívül mutatkozni. 

Szent Ferencnek igen megesett a szíve rajtuk, és elhatározta, hogy fölkeresi a farkast, bár a lakosok óva intették őt. Keresztet vetett magára, és minden bizalmát Istenbe helyezve kivonult a városból. Egy darabig társai is elkísérték, de csakhamar inukba szállt a bátorságuk, így aztán Szent Ferenc egyedül ment az ordas tanyája felé. És íme a polgárok szeme láttára, akik összegyűltek, hogy láthassák a csodát, az említett fenevad acsarkodva rohant a Szent felé, ám amikor egészen a közelébe érkezett, Szent Ferenc a kereszt jelét vetette rá, majd magához hívta, és így szólott hozzá: – Gyere ide, Farkas testvér, Krisztus nevében parancsolom, hogy se engem, se másokat ne bántsál. És halljatok csodát! Abban a pillanatban, amikor Szent Ferenc keresztet vetett rá, a szörnyű bestia összecsukta száját, lelassította futását, majd meghunyászkodva, szelíd bárányként kullogott oda a Szenthez, és lábai elé kuporodott. Akkor Szent Ferenc így kezdett beszélni hozzá: – Farkas testvér, te rengeteg kárt okoztál ezen a vidéken. Borzalmas gaztetteket vittél véghez azzal, hogy irgalom nélkül pusztítottad Isten teremtményeit, és méghozzá nem csupán az oktalan állatokat martad meg és faltad föl, hanem arra vetemedtél, hogy megöld és elpusztítsd az embereket is, akiket Isten a saját képmására teremtett. Ezért, mint a leghitványabb rablógyilkos, akasztófát érdemelsz; mindenki dühös rád, és átkoz téged, az egész város ellenségeddé vált. Ám én, Farkas testvér, békét akarok szerezni közted és az idevalósiak között mégpedig oly módon, hogy te nem támadod meg többé őket, ők pedig megbocsátják a tőled elszenvedett gonoszságokat, és ezután sem az emberek, sem a kutyák nem fognak háborgatni téged. 

Alighogy elhangzottak ezek a szavak, a farkas testének mozdulataival, farkcsóválással, szemhunyorgatással és fejbólintással adta jelét, hogy elfogadja és meg is akarja tartani, amit Szent Ferenc mondott neki. Ő pedig így folytatta: – Farkas testvér, minthogy hajlandó vagy békét kötni és a békefeltételeket megtartani, biztosítlak, hogy amíg élsz, ennek a városnak a lakói ellátnak téged táplálékkal, hogy ne szenvedj többé az éhségtől. Jól tudom ugyanis, hogy az éhség vitt rá minden gonoszságra. Mivel pedig én megszerzem neked ezt a kiváltságot, azt akarom, Farkas testvér, hogy te viszont megígéred nekem: sem emberben, sem állatban nem teszel többé kárt. Megígéred-e? A farkas bólintott a fejével és ezzel nyilvánvaló jelét adta ígéretének. Szent Ferenc erre azt mondta: – Farkas testvér, azt akarom, tégy hitet erre az ígéretre, hogy biztos lehessek benne. – És kezét nyújtotta, a farkas pedig fölemelte és kinyújtotta jobb lábát, és a Szent tenyerébe tette. Akkor Szent Ferenc így szólt: – Farkas testvér, Jézus Krisztus nevében parancsolom neked, minden bizalmatlanságot félretéve gyere velem, hogy Isten segítségével megerősítsük ezt a békét. S a farkas, mint a kezes bárány oly engedelmesen ment vele. Látva ezt a jelenlevő polgárok, fölöttébb elcsodálkoztak, és a történteknek nyomban híre futott az egész vidéken. Aki csak tehette, nagyok és kicsinyek, férfiak és nők, öregek és fiatalok a városka terére tódultak, hogy láthassák a farkast Szent Ferenccel. És miután az egész nép összegyűlt ott, Szent Ferenc szólásra emelkedett, és prédikálni kezdett. Többek között arról beszélt, hogy bűneink miatt Isten időnként megengedi az ilyen förtelmes csapásokat. Azt fejtegette továbbá, hogy sokkal veszedelmesebb a pokol tüze, amely örökké emészti a kárhozottakat, mint a farkas dühe, amely csak a testet pusztíthatja el. Mennyivel inkább kell tehát félni a pokol torkától, ha egy ilyen hitvány kis állat acsarkodása ennyi embert képes félelemben és rettegésben tartani. – Térjetek hát, szeretteim, Istenhez – fejezte be prédikációját -, vezekeljetek méltóképpen bűneitekért, és Ő megszabadít benneteket most a farkas dühétől, majdan pedig az örök kárhozattól. – Prédikációja után így szólt még az összegyűltekhez: – Halljátok, atyámfiai! Farkas testvér, aki itt áll most előttetek, hitét adva megfogadta nekem, hogy békét köt veletek, és semmiben sem árt nektek, ha ti viszont megígéritek, hogy mindennap ellátásáról gondoskodtok. Én pedig kezeskedem érte, hogy az egyezséget hűségesen meg fogja tartani. – Erre az egész nép egy emberként vállalta, hogy a farkas napi élelméről gondoskodik. Szent Ferenc akkor mindnyájuk előtt így szólt a farkashoz: – És te, Farkas testvér, megígéred-e nekik, hogy megtartod a szerződés feltételeit, és nem bántod sem az embereket, sem az állatokat, sem Isten más teremtményét? – A farkas térdre ereszkedve s fejét lehajtva, amint csak tőle telt, testének, farkának, füleinek szelíd mozdulataival mutatta, hogy meg akarja tartani a békefeltételeket. Akkor ezt mondta a Szent: – Azt akarom, Farkas testvér, hogy amint a kapun kívül, úgy most az egész nép előtt is hitedet add ígéretedre és arra is, hogy nem fogsz cserben hagyni engem, aki kezességet vállaltam érted. – Erre a farkas magasba emelte jobb lábát és Szent Ferenc tenyerébe tette. A történtek akkora ámulattal és csodálattal töltötték el a népet, hogy a Szent iránti tiszteletből, valamint a rendkívüli csoda, a farkassal kötött béke miatt mindnyájan eget verő ujjongásban törtek ki, dicsérve és magasztalva az Urat, hogy elküldte hozzájuk Szent Ferencet, aki érdemei által megszabadította őket a kegyetlen farkas torkától. 

Ama bizonyos farkas pedig még két esztendeig éldegélt Gubbióban. Barátságosan járt házról házra és ajtóról ajtóra anélkül, hogy bárkinek is ártott volna vagy őt bántották volna. Az emberek gondosan etették őt, és amikor az utcán vagy a házak között baktatott, soha egyetlen kutya sem ugatta meg. Végül aztán két év múlva kiadta páráját, elvitte az öregség. A polgárok nagyon fájlalták, hogy kimúlt, mert amikor még maguk előtt látták járni-kelni őt, mindenkor elevenen emlékeztek Szent Ferenc jámborságára és erényeire. Krisztus dicséretére. 

Amen