"Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?” Jézus így felelt: „Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted”.

De Péter tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha.” Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám”. Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” Jézus azonban kijelentette: „Aki megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Miután megmosta lábukat, fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: „Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.” Jn 13,1

Nagycsütörtök, Jézus vacsorára hívja a barátait, de előtte szépen megmossa a tanítványai lábát. Ma két hajléktalan kopogtatott a házunk ajtaján. Elbeszélgettünk, zavaros történetet adtak elő, de úgy döntöttem, hogy Jézus példájára befogadjuk őket. Felvittem a vendégszobába, mondtam, hogy van jó meleg víz, rég nem fürödtek, zuhanyozzanak le, mossák meg a lábukat is, majd meghívtam az esti szentmisére, és az utána lévő vacsorára. 

Meg vagyok győződve, hogy nehéz idők jönnek, a mai "vendégeink" állítólag a munkát már nem bírták, aztán fülöpszigeti vendégmunkásokat alkalmazott a főnök, akik kevesebb pénzért náluk keményebben dolgoznak. A szavuk, hogy igaz, nem igaz azt nem tudom, de azt tudom, hogy Európa jóléthez szokott, kölcsönökből élő társadalmai könnyen összeropanhatnak saját súlyuk alatt. Nem vagyok próféta, de nem is kell annak lennünk ahhoz, hogy a holnapot lássuk. Gondoljunk Jézus szavaira:  „Ha azt látjátok, hogy nyugat felől felhő kerekedik, mindjárt mondjátok, hogy eső lesz, s ez be is válik. S ha azt látjátok, hogy délről fúj a szél, arra következtettek, hogy hőség lesz, és ez be is következik. Képmutatók! A föld meg az ég jeleiből tudtok következtetni. Hát ezt az időt miért nem tudjátok felismerni?" Lk 12,54

A vénasszonyok nyara októberben bármilyen jó idővel is ajándékoz meg bennünket, tudjuk, hogy itt a tél a nyakunkon. Persze a téltől nem kell sírógörcsöt kapni, csak elő kell készíteni a meleg ruhát, a téli tűzifát, hogy majd a jó meleg kuckónkban, a kályhában ropogó fa melegénél, egy pohár forralt bor mellett várjuk a tavaszt. 

Nagycsütörtökre nagypéntek virradt, szörnyű tragédia, de a keresztény ember tudja, hogy ott fenn a Golgotán nem ért véget a történelem, húsvét hajnalával egy gyönyörű új korszak kezdődik. Jézus nem ítél el senkit, nem indít bosszúhadjáratot, hanem a bűnbánó emberhez szól: gyertek, találkozzunk a galileai tenger partján! Átdöfött lábbal, átdöfött kézzel rőzsét gyűjt, tüzet rak, halat, kenyeret süt és meleg reggelivel várja az egész éjszakát a hideg, háborgó vízen hánykolódott, átfagyott halászokat. Gyertek melegedjetek meg, reggelizzetek, ne féljetek, gond egy szál sincs! Egyetlen kérdése van: szerettek ti engem?! Erre a kölcsönös szeretetre épült fel a keresztény Európa.

Az idő telik, a gazdasági, morális összeomlás amiben már nyakig benne vagyunk, Európa népeit előbb -utóbb felviszi a Golgotára. Hajléktalan, menekülő emberek fogják ellepni a városainkat, kenyérért, szállásért, egy csomag szivarért fognak kopogtatni, majd dörömbölni a házaink ajtaján. Sok bajban lévő ember fogja ellepni az utcákat, a tereket, és ezért nekünk Jézus Krisztus lelki erejét, stratégiai nyugalmát mellyel nagyhét eseményeit éli, nem csak csodálnunk kell, hanem el kell sajátítanunk. 

Nem könnyü Krisztust követni, végül is figyelmeztetett: keskeny és meredek az az út melyen vezetni fog, de ha a kezébe kapaszkodunk, akkor a szurdokokon, szakadékokon keresztül, minden veszélyen biztos kézzel átvezet. Krisztus nem a megtorpanások Istene, Ő nem bújik el félve! Induljunk el arra amerre vezetni akar és egészen biztos, hogy a csodák földjére lépünk, mert nem hiába halt meg értünk a Megváltónk! 

Szeretettel, 

Csaba t.

Kép: Keresztut a déli kárpátokban, a boli barlangban.

2025. április 17.