„Bizony az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom” – hangzik el a Zsoltárok könyvében, és mily szép és kedves, amikor az édesanya, édesapa kezében tartja újszülött gyermekét. De édesanyává, édesapává nem válunk egyik napról a másikra, noha van, akinek így adatik; jó esetben kilenc hónapunk van, hogy felkészüljünk, befogadjuk, elfogadjuk, és majd világra hozzuk magzatunkat.

Ez is tranzitus, átmenet. Nőből, feleségből édesanya leszek; nem szűnök meg sem nőnek, sem feleségnek lenni, de felkészülök befogadni, elfogadni valami újat, és ezáltal kiteljesedem. A várandósság ideje – a magyar nyelvünk oly kifejező – egyben a várakozás ideje is: nem tétlen várakozás, hanem mély befelé figyelés, amely által mind testileg, mind lelkileg felkészülhetek a csodára. Valóban csoda, amikor testemben új élet fejlődik, és vele együtt én is fejlődöm. Várakozom: mikor felfokozott állapotban, mikor kétségek között, mert ebben a várakozásban akarva-akaratlanul felötlik bennem a kérdés: vajon jól van-e a magzatom? Milyen jó ilyenkor, ha a férj, a leendő édesapa ott van, megnyugtat, kétségeimet eloszlatja, biztat és bátorít, hogy minden jó lesz. Így tanulom a ráhagyatkozást is, mert minden szülésben, születésben ott van a ráhagyatkozás: egy pillanatig sincs biztos pont, csak remény, bizakodás és végső soron elengedés. Úgy, ahogyan a jó Isten elengedte, átengedte nekünk gyermekünket, ugyanúgy anyaként el kell engednem magzatomat, hogy megszülessen e világra, és majd anyaként is oly sokszor kell tanulnom az elengedést: pici gyermekként elengedni, hogy megtegye első lépéseit, majd később felnőttként elengedni, hogy saját útját járja.

1182-t írunk, amikor Assisi városában, Pietro Bernardone gazdag posztókereskedő házában meglátja a napvilágot Ferenc. Édesapja hosszabb franciaországi úton tartózkodik, ezért édesanyja, a finom lelkű, nemes Pica asszony (Pica domina) az újszülöttet Giovanni (János) névre kereszteli Keresztelő Szent János után, talán hálából, hogy az Úr megkegyelmezett neki. A sikeres franciaországi útjáról hazatérő büszke édesapa elégedetlen a névválasztással, és inkább a Ferenc (kis francia) névre cseréli, hiszen a Jánossal ellentétben a Ferenc név a gazdagság, a kényelem, a társasági ember és a nemes udvari magatartás tulajdonságait foglalja magában. Kilencéves Ferenc, amikor a San Giorgió-i plébánia iskolájába kerül, ahol írni, olvasni, számtanra és latinra tanítják. A tankönyv a zsolozsmáskönyv. Egy olyan korban, amikor a legtöbb ember írástudatlan, neki lehetősége van tanulni és a költői stílust elsajátítani. Ennek köszönhetően Ferenc később képes új zsoltárokat szerkeszteni. Költői és művészi hajlamát, valamint a francia nyelv iránti szeretetét – mely oly kedves számára, hogy későbbi elragadtatásaiban sokszor franciául szólal meg – édesanyjától örökli, aki fiát mélységes istenfélelemre és tettrekész felebaráti szeretetre neveli.

Assisi Szent Ferenc boldog halálának, tranzitusának 800. évfordulója alkalmából havonta közlünk írásokat, amelyek a tranzitus lelki és történeti jelentését járják körül. A sorozat célja, hogy különböző nézőpontokból mutassa be az átmenet, az elengedés és az Istenre hagyatkozás ferences tapasztalatát.

Kardos Magdolna, a ferences világi rend regionális minisztere / Hargita Népe

www.romkat.ro