Evangélium: „Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, ezt mondta a tömegnek: „Óvakodjatok az írástudóktól... Felélik az özvegyek házát, és közben színleg nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk.” Ezután leült szemben a templompersellyel, és figyelte, hogy a nép hogyan dobja a pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De egy szegény özvegyasszony is odajött, és csak két fillért dobott be. Erre Jézus magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, amije csak volt, egész vagyonát.”

Mk 12,38–44

Adomány? Nagylelkűség vagy kapzsiság? Fordítsuk meg a megszokott logikát: adományt adni kötelesség, vagy lehetőség a mennyei kincsek gyűjtésére. Én ezt a kérdést valahogy mindig inkább a "szent kapzsiság" oldaláról közelítettem meg! Hogyan? Megmagyarázom!

A gyerekeinknek nagyon sokszor mondtam a prédikációkban: ahogyan a vadászkutya keresi a zsákmányt, és ha a vér szagát megérezte, árkon-bokron keresztül rohan, hogy azt megszerezze, pontosan úgy kellene keresnünk nekünk is a lehetőséget a jótettre. Úgy kellene, mondhatni vadásznunk az önzetlen, értékes irgalmassági cselekedetekre, hiszen így a hamis mammont örök értékekre válthatjuk - méghozzá igen kedvező  árfolyamon. Minden önzetlen jócselekedet egy-egy drága kincs, egy olyan trófea, amit soha senki nem vehet el tőlünk, ami örökre megmarad.

Hogy őszinte legyek, én minden alkalommal csodálkoztam, amikor egy-egy faluba vagy városba hívtak, hogy fogadjunk be egy gyereket, és vigyem őt a gyermekotthonba. Mindig elámultam: hogy engedik meg nekem az emberek, hogy a település legnagyobb kincsét az ölembe vegyem, és fényes nappal csak úgy kisétáljak vele a faluból? Hiszen minden bajban lévő gyermek által, maga Krisztus nyújtja felénk a kezét! Mi pedig inkább új autót veszünk amit a rozsda szétrág, vagy olyan sokszobás házat építünk, amit aztán soha senki nem fog belakni.

A mai napig csodálkozom azon is, hogy a gazdag emberek miért nem veszik ki a kezemből a napközi otthonok fenntartásának gondját. Pedig minden egyes pohár víz, minden jó szó, tanszer vagy cipő amit a szegényeknek adunk, Krisztus urunkat teszi az adósunkká. És Ő egészen biztosan nem fog az adósunk maradni! Nézem a világot: lám, itt van a rengeteg lehetőség, hogy a mulandó pénzünket örök értékű, mennyei valutára váltsuk – és az emberek mégsem élnek a lehetőséggel? Pedig a pénz és a vagyon „gyermekbőrben” áll a legjobban! Minden más befektetés - legyen az bankbetét, részvény, arany vagy ingatlan - szerintem mérhetetlenül rosszabb választás.

Őszintén mondom, nagyon csodálkozom azon, hogy miért nincs hatalmas tolakodás azokért a kincsekért, amelyek megmaradnak az örök életre. Miért elégedünk meg olyan limlommal, amit a moly úgyis szétrág, és amit úgysem vihetünk magunkkal még a sírba sem? Gondoljunk a dúsgazdag és a szegény Lázár történetére, és tegyük a jót, amíg csak lehetőségünk van rá! 

Az irgalmasság jócselekedeteit is ugyanolyan összeszedetten, bölcsen kell megtervezni és kivitelezni mint egy ház, vagy híd építését! Nem kell kapkodni, de nem is kell bénázni, legyél mindig kész a nagylelkű segítségre. Amit adtál, Krisztusnak adtad; hogy a másik mire használja az adományodat,  az már az ő szabad akaratából fakadó döntésen múlik. Ha nem köszönik meg, vagy ha a világ a te jócselekedetedet nem veszi észre, vagy ami könnyen megtörténhet, ideológiai, politikai okokból ellened fordítja, az ne zavarjon, annak örvendeni kell, mert így egészen biztos, hogy kitartó jócselekedeted még értékesebb lesz Krisztus előtt! A vértanúkat a jócselekedeteik miatt üldözték és megölték, de ők ennek örvendeztek.  Te csak tedd a jót, mert jó dolog jónak lenni!

Döntsd el te, jót tenni keresztényi kötelesség, vagy Isten adta lehetőség, mely gyarló arcunkat a gondviselő jóságos Isten arcához igazítsa?!

Szeretettel,

Csaba t. 

Kép: Torockói gyerekeink, hervadhatatlan virágok, örök életük van, a mennyek országában mosolyogva találkozni fogunk.