Evangélium: "Amikor (a kenyérszaporítás után) mindnyájan ettek és jóllaktak, Jézus mindjárt megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak csónakba, menjenek át előtte a túlsó partra, miközben ő elbocsátja a tömeget. Amint elbocsátotta az embereket, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben beesteledett, és ő ott volt egymagában.  A csónak pedig már jó pár stádiumnyira eltávolodott a parttól. Hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. Éjszaka a negyedik őrváltás idején Jézus elindult feléjük a víz színén járva. Amikor észrevették, azt hitték, hogy kísértet, és rémületükben felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!”  

Erre Péter odaszólt neki: „Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy hozzád menjek a vízen!” Ő azt mondta: „Jöjj!” Péter ki is szállt a csónakból, elindult a vízen, és ment Jézus felé. De az erős szél láttán megijedt, és merülni kezdett. Felkiáltott: „Ments meg, Uram!” Jézus nyomban kinyújtotta kezét, megfogta őt, és így szólt hozzá: „Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?” Amikor beszálltak a bárkába, a szél elállt. A csónakban levők pedig leborultak előtte, és így szóltak: „Te valóban az Isten Fia vagy!” Akkor átkeltek a tavon, és Genezáret földjénél értek partot. Annak a helynek a lakói felismerték Jézust, hírét vitték az egész környéken. Eléje hoztak minden beteget, és kérték, hogy legalább ruhája szegélyét érinthessék. És akik csak hozzáértek, mind meggyógyultak. 

Mt 14,22–36

Gondoljunk bele: az apostolok értetlenkedve, duzzogva, meg - meg állva eveznek a tavon. Félnek, hogyne féltek volna a koromsötétben, a háborgó tengeren, abban a törékeny, lélekvesztőben! Lelkükben is éjsötét van: haragszanak Jézusra, amiért nem élt a kínálkozó lehetőséggel. A vadat ők felhajtották (valaki csak összetrombitálta azt az ötezer férfit, valaki csak kikotyogta, hogy Jézus éppen hová megy arra a bizonyos „magányos” helyre!) Mennyi munka, és mekkora lebőgés: hogy tehet ilyet egy Megváltó?! Királlyá akarja tenni a nép, s Ő elzavarja azokat, akik jót akarnak, akik segítenek, hogy ott legyenek a nagy lehetőség kapujában?! A Messiás nem akar Messiáskirály lenni! Ki érti? „Hogy nem veszi észre Jézus, hogy ott állnak a történelem szélesre tárt kapujában...?” Sőt, a Mester felemelt hangon a bárkába parancsolja őket az emberek szeme láttára! Mekkora égés: Krisztus elzavarja az érte mindent vállaló, megtevő tanítványait, mint valami taknyos kölyköket. - Ott, azon az estén a Galileai-tengeren egészen biztos, hogy nem csak a víz háborgott!

És jön a Jézusi mestermű! Az apostolokat az elnyeléssel fenyegető belső és külső csapkodó hullámverésben Jézus a vízen járva szelíden a megdermedt tanítványaihoz megy, s mintha mi sem történt volna, megszólal: „Bátorság, ne féljetek!” És ezzel az egyetlen mozdulattal lecsendesíti a kinti vihart, s a lelkekben is megszületik az áldott béke, - "a szél elállt." 

A hullámzó, elnyeléssel fenyegető félelmeinkkel szembe kell néznünk! Egyszer, talán 17 éves koromban voltam hasonló helyzetben. Néhány társammal a Szent Anna-tó partján, egy kis tisztáson sátoroztunk. Fel kellett mennünk a menedékházhoz vásárolni, ám mire a tóhoz visszaértünk, beesteledett, s sűrű köd ereszkedett a tájra. Volt ott egy rönkfából ácsolt tutajunk, azon szoktunk a tón keresztül rövidíteni a sátorvárosunk felé. Kezdetleges tákolmány volt, de nappal jó szolgálatot tett: a csomagokat azzal hordtuk át és vissza, állva evezve a lányok nagy csodálatára!

Akkor este is a vízre szálltunk! Nagy önbizalommal ellöktük magunkat a parttól, de pár méter után,  ijedten láttuk, hogy az ég a földdel összeér! Nem lehetett látni még azt sem, hol találkozik  a víz a köddel! Kinyújtottuk az evezőket, s a végét a sűrű ködön keresztül a gyenge elemlámpánk fénye már el sem érte. A gyenge fénynyaláb – akármerre is fordultunk – elhalt a tömör ködfüggönyben. Hárman voltunk, s mindenki keményen, egyre idegesebben evezett. Ki tudja, merre haladtunk?! Egy óra kemény munka után az volt az érzésünk, hogy a rönkökből álló, tutajnak becézett tákolmány valószínűleg egy helyben forog velünk a tó közepén. Félelmetes volt ez a ringispir! 

Az idő telt, s mi ott a koromsötétben vergődtünk a vízen – amikor az égen egyszer csak felragyogott egy csillag! És ezzel minden megváltozott: tudtunk tájékozódni! Az irányíthatatlan tutajt a csillag fénye felé fordítottuk, s elkezdtünk célra tartva evezni. Nemsokára ki is kikötöttünk, s a szárazföldre lépve örömünkben ujjongtunk. Az Esthajnalcsillagot azóta is, ha beesteledik, megkeresem az égen, s ha megtalálom, jóbarátként köszöntöm – a ragyogása ma is biztonságot ad.

Az az egyórás „rövidítés” megtanított a félelmeimmel való szembenézésre. Igen, kicsik és törékenyek vagyunk, nem értjük a nagy Rendezőnek, Istennek a szándékát! Mit enged meg és mit tilt meg sajnos sokszor nem értjük?! 

Akkor és ott, de most is meg vagyok győződve, hogy az én Megváltóm – ha nem is személyesen, de egy ragyogó csillag fényében – megszólított: „Bátorság, ne féljetek!” Jelenléte a félelemtől háborgó lelkemet megnyugtatta, s visszavezetett a ropogó tábortűz biztonságos melegébe, a fényében ránk váró jó barátok oázisába.

Ne féljünk hát, ha sötétség és vihar vesz körül bennünket: Nehéz, veszélyes idők jönnek, lehet hogy nem éjsötétben háborgó tenger, hanem perzselő napsütésben, mindent leforrázó aszály szakad ránk! De bármit is hoz a holnap, mi bízzunk Urunkban Istenünkben! Fáradhatatlanúl keressük Isten felénk nyújtott segítő, áldó kezét! Megváltónk egészen biztos, hogy utánunk jön, még ha a magunk hibájából kerültünk is a háborgó hullámok közé! Bízzunk Teremtőnkben, hisz Ő örök szeretettel szeret! Hogy ki vagy mi lesz akkor és ott az életedet elvenni  akaró habok között, az útmutató csillag, - nem tudom – csak azt tudom, hogy bíznunk kell a felénk nyúló, szögekkel átvert kézben!

Szeretettel,

Csaba t.

Kép: Krisztus a mi menedékünk!