Evangélium: „Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: »Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem.

Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz. Mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek.«”

Jn 15,1–8

Ismerkedjünk ma az „imádság tanítójának” -  Doctor orationis / Doctor mystica - életével és tanításával! Nagy Szent Teréz megérezte Isten hívását, és figyelmét a világ múló kincseiről – mindarról, amiért az emberek tülekednek és harcolnak – tudatosan Isten felé fordította.  Nagyon sokan úgy gondolják: az emberiség / a jövő kereszténysége vagy misztikus lesz, vagy nem lesz, azaz kihal. 

Ávilai Szent Terézt 1970. szeptember 27-én VI. Pál pápa nyilvánította Egyházunkban az első női egyháztanítóvá.  A Katolikus Egyházban 1970 előtt összesen 30 egyháztanító (Doctor Ecclesiae) volt, s kivétel nélkül mind férfiak. A pápa kiemelte, hogy Teréz nem az akadémiai teológiai katedrákon megszerzett tudása, hanem az Istennel való imádságos közösségben átélt mély, tapasztalati bölcsessége révén vált az egész Egyház egyetemes tanítójává.

Ávilai Szent Teréz (Nagy Szent Teréz, 1515–1582) spanyol sarutlan kármelita szerzetesnő, az egyetemes Egyház egyik legnagyobb hatású misztikusa.

- Fiatalkora és megtérése: Ávilában született, nemesi családban. Fiatalon döntött Isten mellett. Szerzetesnőként évekig a még meg nem reformált ávilai kármelita kolostorban élt, amely akkoriban inkább hasonlított egy előkelő hölgyklubra, mint szigorú elcsendesedő helyre. A nővérek fogadhatták a város előkelőségeit a beszélőben; Teréz közvetlen, kedves és jó humorú természetével könnyen elbűvölte az embereket, így rengeteg időt töltött hiábavaló, felületes társalgásokkal. Így ír erről: „Egyfelől Isten hívott, másfelől a világ vonzott. Isten dolgai örömet szereztek, a világ dolgai viszont megkötöztek.” Negyvenes éveiben jutott el a mély, belső megtérésig, amikor a megostorozott, kínszenvedő Krisztus látványa megrázta a lelkét.

- A Kármel megújítása: Felismerve a korabeli kolostorok elvilágiasodását, Keresztes Szent Jánossal karöltve megalapította a sarutlan (reformált) kármelita rendet. Teréz tudatosan visszatért az eredeti, 12. századi, szigorú remete regulához, amelynek középpontjában a szegénység, a hallgatás, a belső ima és a testvéri szeretet áll. A Szent József-kolostort 1562-ben alapította meg: ez volt az első reformált, kis létszámú (mindössze 13–21 nővérből álló) közösség, ahol a nővérek már nem a világi kapcsolatoknak, hanem az imádságnak, az engesztelésnek és az áldozatvállalásnak szentelték az életüket. Élete során 17 női és több férfi kolostort hozott létre a szegénység, az imádság és a szigorú belső fegyelem szellemében.

- Lelki öröksége: Írásai – különösen A belső várkastély és A tökéletesség útja – a keresztény misztika és a szemlélődő ima alapművei. Az imát az Istennel való baráti párbeszédként határozta meg: „Az ima nem más, mint időzés azzal, akiről tudjuk, hogy szeret minket.” A nővéreinek – s nekünk is – azt tanította: az imádság nem egyéb, mint a lelkünk legmélyéből fakadó, bizalmas baráti kapcsolat és meghitt, csendes együttlét kettesben azzal az Istennel, aki feltétel nélkül ismer bennünket, s akiről bizonyossággal tudjuk, hogy végtelenül szeret minket.

Tegyük most le ezt az eszközt, amin olvassuk ezt a levelet és elcsendesedve fordítsuk arcunkat teremtő Istenünk felé: 

Szeretettel, 

Csaba t.