Advent tizenharmadik napja: Erős elhatározás!

b_300_300_16777215_00_images_stories_Roviden_10409032_971118202932791_7844019660444459411_n.jpgKedves Testvéreim! Sajnos ma nem volt idő visszavonulni, csendben elmélkedést írni, ezért csak egyetlen gondolatot fűznék hozzá, Nagy Szent Teréz csodálatos írásához!
Gyerekként csodálva láttam a cirkuszban, a trapézon lógó artistát, ki pergő dobszóra készül a halálugrásra, meglökve magát, elkezd lengeni, majd elengedi magát és forogva a levegőben szál, és bátran elkapja társa kezét, s vele együtt újabb magaslatokba repül!!


A tökéletesség útjára lépő ember hasonlít a halálugrást végző artistához!!  Erős elhatározás! Az imádság csendjében mindent elengedő ember repül a semmiben, de erősen hiszi, hogy Isten karjai felfogják zuhanását és Mestere kajai elképzelhetetlen magasságokba lendítik!!!
Szeretnélek bátorítani, lelkesíteni, hogy merd elengedni e világ megannyi biztosnak tűnő trapézát, és ha félsz is, mered vállalni életed hatalmas ugrását, Istened karjai közé! Híd, hogy Ő elég hatalmas, hogy felfogjon, és magával röpítsen!
Szeretettel,
Csaba t.
XXI. fejezet:   Erôs elhatározás kell a belsô imához
Fejtegeti, mennyire fontos, hogy az ember erős elhatározással fogjon hozzá a belső imához és ne törődjék azzal, ha a rossz szellem őt erről lebeszélni igyekszik.
Ne csodálkozzatok azon, leányaim, hogy annyi mindenféle dolgot kell szemügyre venni, ha az ember erre az isteni útra rá akar lépni, mert hiszen ez a mennyországnak legrövidebb és legbiztosabb útja. Ha ezen haladunk, nagy kincshez jutunk s azért nagyon természetes, hogy a mi fogalmaink szerint magas árt kell érte fizetnünk; lesz idő, amikor majd belátjuk, hogy ez az ár mily semmiség volt ahhoz az értékhez képest.
Már most visszatérve azokhoz, akik ezt az utat választják s nem akarnak megállni, míg csak el nem érnek a végére s isznak az élet vizéből: ezeknek legelső sorban azt kötöm a lelkükre, hogy mindjárt a legelején a lehető legerősebb eltökélt szándékuk legyen folyton előrehaladni, amíg csak el nem érik a célt; történjék akármi, érje őket bármi; legyen bár sok szenvedés az osztályrészük; szólják meg őket még annyian; akár legyen kilátásuk arra, hogy elérik a forrást, akár pedig le kelljen törniök a szenvedések súlya alatt és meghalniok útközben; akár kitartson a bátorságuk mindvégig, akár elfogyjon: egyszóval ki kell tartaniok még akkor is, ha fejükre szakadna a világ.
Nem hiába mondom mindezt, mert nem egyszer fogtok olyasféle megjegyzéseket hallani: hogy ez a dolog veszedelmes; hogy ez meg az pórul járt ezen az úton; egy másik tévútra került; egy harmadik pedig, aki nagyon sokat elmélkedett, súlyos bűnbe esett; hogy ez a dolog gátat vet az erények fejlődésének; hogy nem való nőknek, mert megzavarja a fejüket: sokkal okosabban teszik, ha szőnek-fonnak; mire való nekik ez a körmönfont belső ima? hát nem elég nekik a Miatyánk és az Üdvözlégy? Ez utóbbit én is mondom, leányaim; de mennyire elég! Nem tehettek jobbat, mint ha elmélkedésteket olyan imára alapítjátok amely az Úrnak szentséges ajkairól maradt reánk. Ebben az egyben igazuk van. Mert ha a mi gyarlóságunk nem volna oly nagy, buzgalmunk pedig olyan lanyha: úgy nem volna szükségünk arra, hogy más elmélkedési módokat találjanak ki és hogy könyveket írjanak számunkra.
Én most olyanokhoz beszélek, akik nem képesek elméjüket összeszedni s valamely hittitokról elmélkedni és pedig főleg azért, mert ezt nagyon bonyolult dolognak tekintik. De meg szólok azokhoz is, akik annyira okosak, hogy semmi sem elég jó a számukra. Ezek számára akarom itt a Miatyánk alapján fejtegetni az elmélkedésnek néhány alapelvét, eszközét és annak célját,1 de csak egészen egyszerűen, mert a nagyon is magas kérdésekkel nem fogok foglalkozni. Így azután, ha megteszitek a magatokét és alázatosak vagytok, nem lesz másra szükségetek s ha elveszik a könyveiteket, nem jöttök zavarba. Ami engem illet, én mindig legjobban szerettem az evangéliumokat s azoknak szavai mindig jobban meghatottak engem, mint más, tudományosan megszerkesztett könyvek. Ez utóbbiakat különben is csak akkor szerettem olvasni, ha a szerzőjük nagyon jó irányú és közismert ember volt; egyébként nem is vettem őket a kezembe.
Belefogódzkodom tehát az isteni bölcsesség eme jóságos Mesterébe s talán Ô majd sugall nekem valami gondolatot, amely hasznotokra lesz. Ne úgy értsétek, mintha magyarázni akarnám ezeket az isteni imákat, mert ilyesmire igazán nem mernék vállalkozni és különben is elég ilyen magyarázatot írtak már. De még ha egyet sem írtak volna, akkor is együgyűség volna részemről, ha én akarnám megírni. Mindössze egy elmélkedést akarok elétek adni a Miatyánk szavairól. Talán nem lesz fölösleges, mert az a sok könyv olykor csak arra szolgál, hogy elnyomja lelkünkben az áhítatot, holott nekünk azt minden áron meg kell őriznünk és ápolnunk.
Minden tanító szükségképpen megszereti a tanítványát s igyekszik megkedveltetni vele a tárgyat, amelyre tanítja és mindenképpen azon van, hogy azt megértesse vele. Így tesz a mi mennyei Mesterünk is mivelünk s azért ügyet se vessetek egyesek ijesztgetésére s ne törődjetek azokkal a veszedelmekkel, amelyeket előttetek ecsetelnek. Nevetséges dolog! Hát hogyan is képzelhetné valaki veszélytelennek azt az utat, amelynek egész hosszában rablók leselkednek s amelyen nagy kincset akar az ember megszerezni?! A világnak lesz rá gondja, hogy ne tudjatok békességben hozzájutni; hiszen ő egy maravédi2 miatt képes álmatlan éjjeleket tölteni s megkínozni testeteket-lelketeket.
Mikor pedig elindultok, hogy ezt a kincset meghódítsátok magatoknak, azaz jobban mondva elraboljátok (mert hiszen az Úr szavai szerint az erőszakosak ejtik azt birtokukba) és erre a célra a királyi utat, a biztos utat választjátok, amelyen előttetek a ti Királyotok járt és az ő összes szentjei: akkor azután előállnak azzal, hogy mily sok azon a veszedelem és se vége se hossza az ijesztgetésnek. S ezt ők mondják! -- ők, akik úttalan-utakra indulnak ugyanennek a kincsnek megkeresésére! Hát még őket micsoda veszedelmek fenyegetik! Ó leányaim, de mennyivel nagyobb az ô kockázatuk! Csakhogy természetesen nem veszik észre, míg csak hanyatt-homlok bele nem rohannak a veszedelembe, amikor azután nincs, aki kisegítse őket, úgy hogy végleg elvesztik azt a vizet s nem isznak belőle sem keveset, sem sokat; sem egy pohárral, sem egy patakkal. S azután gondoljátok csak meg: egy csöppnyi ivóvíz nélkül hogyan lehetne megjárni ezt az utat, amelyen annyi ellenséggel kell megküzdeni? Kétség sem fér hozzá, hogy útközben szomjan fognak veszni.
Édes leányaim, jegyezzétek meg, hogy akarva nem akarva valamennyien ezen forrás felé tartunk;3 ha nem is haladunk egyazon úton. Ne engedjétek azonban magatokat rászedetni s ne hallgassatok senkire, aki más utat mutat nektek, hanem maradjatok meg a belső ima útján.
Nem akarok most arról beszélni, hogy amúgy általában véve a belső ima felel-e meg jobban az emberek lelki szükségleteinek, vagy pedig az ajakima; csak annyit mondok, hogy nektek itt mindkettőre szükségtek van. Ez hivatása a szerzeteseknek: aki azt találja nektek mondani, hogy ez veszedelmes dolog, az veszedelmes ember, s kerüljétek annak társaságát. Ne felejtsétek el ezt a tanácsomat, mert ki tudja, nem lesz-e rá szükségtek. Veszedelmes dolog az alázatosság és a többi erények hiánya; ez igaz; de hogy a belsô ima útja legyen veszedelmes, azt nem engedheti meg az Isten. Ezeket az ijesztgetéseket, úgy látszik, maga az ördög eszelte ki s hogy valami alapjuk legyen, minden erejét megfeszítette és sikerült is neki néhány szemlélődés embert elbuktatni.4
S gondoljátok csak meg, hogy milyen vak ez a világ! Azt természetesen nem veszi tekintetbe, hogy milliók és milliók estek eretnekségbe és egyéb súlyos bűnökbe és pedig olyanok, akik nem imádkoztak, sőt azt sem tudták, mi fán terem az imádság! Mivel azonban az ördögnek sikerült megtévesztenie néhány imádságos embert, -- nem többet, mint amennyit egészen könnyen össze lehet számítani az ujjainkon -- ez elég volt arra, hogy egyesek teljesen visszariadjanak az erényektől! Pedig az ilyenek rosszul számítanak s vigyázzanak, hogy baj ne érje őket; mert kerülik a jót, hogy megszabaduljanak a rossztól. Sohasem láttam veszélyesebb gondolatot; ilyesmi igazán csak az ördögtől telik.
Ó, én jó Uram, állj helyt önmagadért! Nézd, mily fonákul értik a Te szavaidat! Ne tűrj meg ekkora gyarlóságot a Te szolgáidban!
Szerencsére, leányaim, soha sincs anélkül, hogy pártotokat ne fogná ebben a dologban egyik-másik ember, mert mindig akad az Úristennek olyan hû szolgája, akit Ô Szent Felsége az üdvösség útja tekintetében felvilágosított; s az ilyen azután minél jobban ijesztgetik, annál kevésbé hajlandó meghátrálni.5 Világosan látja, hogy melyik oldalról akar az ördög csapást mérni reá s felfogva azt, visszavág és betöri az ördög fejét.
S ez annyira fáj az ördögnek, hogy odaadná inkább mindazt az örömet, amit mások szereznek neki, csak ezt ne kelljen elviselnie. S éppen olyankor, amikor legnagyobb a zűrzavar; amikor a rossz szellemnek sikerült elhintenie a konkolyt és az embereket megtévesztve vallásos buzgalom ürügye alatt magához vonni: ekkor szokott Isten valakit küldeni, aki felnyitja szemünket s azt mondja nekik: ,,Vigyázzatok! Az ördög küldte reátok ezt a ködöt, amitől nem látjátok az utat!'' S ó, hatalmas az Úr! egy ilyen ember, aki igazat mond, többre képes, mint sokan mások egyesült erővel és azzal a lelkesedéssel, amit Isten önt a lelkébe, lassan-lassan újra rátalál az igaz útra.6 Ha azt állítják, hogy az imádság veszedelmes, ô megmutatja -- és pedig nem annyira szóval, mint inkább példájával, -- hogy mennyire jó. Ha azt vetik ellene, hogy nem üdvös a gyakori áldozás, ô még gyakrabban áldozik. S ha azután csak egy-két ilyen van, aki mindenben a jobbat követi, az Úr azonnal elkezdi visszanyerni azt, amit elvesztett.
Azért is, nővéreim, vessétek el egyszer s mindenkorra az ilyen félelmet és ne törődjetek ilyen dolgokban a nagy tömeg nézetével. Nem olyan időket élünk, hogy hinni lehetne mindenkinek; ne higgyetek ti másnak, mint az olyannak, akinek élete az Úr Jézus életét tükrözi vissza. Tartsátok tisztán lelkiismereteteket; vessétek meg az összes világi javakat és higgyétek erős hittel az Anyaszentegyház tanítását: akkor egész biztosan a jó úton vagytok. Mint mondom, ne ijedezzetek ott, ahol semmi veszedelem sincsen. Ha valaki titeket ijesztgetni találna, magyarázzátok meg neki egészen alázatosan a belső ima útját; mondjátok meg neki, hogy a rendi szabály benneteket állandó imára kötelez -- aminthogy tényleg úgy is van -- s hogy nektek ezt a szabályt meg kell tartanotok. Ha erre azt mondanák, hogy ezt ajakimára kell érteni, kérdezzétek meg, vajon oda kell-e figyelnetek arra, amit imádkoztok? Ha azt felelik, hogy igen -- már pedig nem felelhetnek mást -- akkor, látjátok, ôk maguk vallják meg, hogy az ember kénytelen- kelletlen elmélkedik, sőt -- ha az Úristen ajakima közben akarja megadni -- még a szemlélődés színvonalára is felemelkedik. Áldott legyen az Úr neve mindörökké.
Lábjegyzet
1 ,,uno principios y medios, y fines de oracion'' így is fordítható: az elmélkedésnek néhány fokozatát (t. i. kezdetlegeset, közepeset és véglegeset, vagyis tökéleteset).
2 Egy maravédi értéke körülbelül egy fillér a mi pénzünk szerint, régi értékben.
3 Minden ember boldogságra törekszik, még a legnagyobb gonosztevő is.
4 Szent Terézia tapasztalatból beszél, 1555 után, amidőn az isteni kegyelemek feltűnő módon kezdtek rajta nyilvánulni, gyóntatói és jó barátjai halálra ijesztgették azzal, hogy mindez az ördögtôl való, sôt hosszabb idôre egészen el is tiltották az elmélkedéstől.
5 Azt kérdezhetné az olvasó: de hát kinek jutna napjainkban eszébe, valakit azért ijesztgetni, mert imádkozik? Pedig mennyire eszébe jut! Az imádság útja, amelyről Szentünk beszél, nem abban merül ki, hogy valaki elmondja reggeli és esti imáját s vasárnap misét hallgat; hanem követése az Úr Jézus tanításának, amely szerint szünet nélkül kell imádkoznunk. ,,Szükséges imádkozni és soha meg nem szûnni.'' (Lk 18,1) Ezt a szó szoros értelmében csakis a szemlélődés révén lehet megvalósítani s Szent Terézia tényleg ezt is érti, midôn elmélkedésrôl beszél. Az imádságos, fôleg pedig a szemlélôdô ember világi szempontból nézve rendesen kissé különc, hallgatag, magába vonuló; a világ szavajárása szerint pedig: bigott, fanatikus, farizeus, jezsuita --, akinek csakis rossz vége lehet. Nem minden imádságos ember szent ember -- szó sincs róla; lehetnek nagy hibái, de hát még mekkorák volnának a hibái, ha nem volna imádságos! Fordítva azonban igaz, tudniillik, hogy minden szent imádságos ember volt. Bár az is áll, hogy a szentek tudtak imádságosak lenni különcködés nélkül. De hát ez nem adatott meg mindenkinek. Az erénygyakorlatban elkerülni a túlsokat és a túlkeveset s megtalálni az arany középutat, az a szentek tudománya. Magunkforma gyarló ember rendesen vagy túllô a célon, vagy innen marad rajta.
6 Szent Terézia esetében Borgia Szent Ferenc és Alkantarai Szent Péter voltak azok, akik felvilágosították gyóntatóit eljárásuk helytelenségérôl.

Böjte Csaba ofm gondolata

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2020. július 12. vasárnap, Izabella és Dalma napja van. Holnap Jenő napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

A Gondviselés csodája...

A méltatlan egyházi személyek bűnei jogos felháborodást keltettek sokakban.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube