Visszavárunk!!

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_Petrozsenyibaratsag25.jpg2025. június 13-án útnak eredt az SZTE Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola két osztálya. Románia felé vettük az irányt. Az első megállónk Világos volt, ahol megemlékeztünk. Sebesen robogtunk tovább; Máriaradnán a ferences templomot nézhettük meg, amely egy híres búcsújáró hely. A sok szobor és az óriási freskók mindenkit elkápráztattak.

Az első vár, amit megtekintettünk, Solymos vára volt. Elképesztő kitartással, a nehéz útvonalon felkapaszkodva, körbejártuk a várat. Siettünk tovább, hiszen már vártak minket Petrozsényban, a Jézus Szíve Gyermekotthonban. Meleg vacsorával fogadtak bennünket, ami egy ilyen hosszú út után mindenkinek jól esett.
Szombat reggel szedtük a sátorfánkat, mert egy fárasztó túrának álltunk elébe. A Páring-hegységbe indultunk, ahova libegővel utaztunk – na de nem végig. Apró léptekkel, de mindenkinek sikerült feljutni a csúcsra. 2074 méter magasságból csodálhattuk a körénk magasodó hegységrendszert.
Közösen megemlékeztünk a petrozsényi ferences nővérek által 1894-ben épített, felújított kápolnában Trianonról. Vasárnap kora reggel indultunk. Egy kis kitérővel megcsodálhattuk a Boli-cseppkőbarlangot, Vajdahunyad várát. Két hatalmas tornyából csodás zöld dombokat láthattunk. Hazafelé Déva várába sétáltunk fel. A magas hegy tetején egy nagy erődítmény fogadott minket a kilátás minden lépést megért.
SZTE Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola