Jakab Antal püspök úr születésének századik évfordulójára. cs.t.
1983 szeptemberében kezdtem a teológiát, és mindjárt az első héten mennem kellett, ministrálni Dr. Jakab Antal püspök úrnak. Ő minden reggel egyedül misézett a püspöki kápolnában, és az első éves kispapok mentek névsor szerint egyenként ministrálni neki. A névsor elején voltam, kellett is mindjárt mennem reggel korán a püspökségre. Férfiasan most már be merem vallani, hogy bár templomba járó ember voltam, valahogy a ministrálás az életemből kimaradt; nem szerettem szerepelni, fontoskodni, inkább megálltam a templomban hátul, csendesen - így nem is tudtam egyáltalán ministrálni. Persze nagyon hamar kiderült, hogy a püspök úr latinul misézik, és a nép híján a válaszokat az egyetlen kispap kellett mondja. Addig latint, mivel reálszakon végeztem, egyáltalán nem is tanultam, így egyből kivert a veríték, mikor a misekönyvet megláttam az oltáron. Elkezdődött a szentmise, és hihetetlen zavaromban, elkezdtem össze-vissza lapozni a misekönyvet, még olvasni is elfelejtettem, de ő jóságosan segített, megvárta, míg makogva kiolvasom a válaszokat. Mérhetetlen zavarban voltam, de azért csodáltam a püspököm hihetetlen önuralmát: ahogyan a szentmisét, szépen, csendesen - úgy, mint ki az Isten színe előtt áll - befejezte, majd letérdelt hálát adni. Én is letérdeltem, és meg voltam győződve, hogy az én papi életutamnak vége, mert szépen el fognak tanácsolni.