2017. szeptember 19. - Kedd

b_300_300_16777215_00_images_stories_Jo_Rendezvenyek_IMG_8597.JPGSok mai naimi ifjúért sír az édesanya! Méltán is sír, mert sok fiatal élő halottként kóborol egyik ajtón be, a másikon ki, de otthont teremteni, családot alapítani, gyermeket nemzeni nem tudnak! Van aki a szórakozó helyek kilincseit nyomkodja, van aki főiskoláról főiskolára jár! Aztán van, ki a nagyvilág útjain kóborol elvadult kószaként, nem tudja, hogy honnan, hova is vándorol, és vannak akik csak nagyokat mondva, légvárakat szőve élik meddő életüket! Az anyák sírnak, mert látják, hogy gyermekük nem kibontott szárnyú sasmadárként tőr a célja felé, hanem mind sodródó falevél tengeti az életét!
Jézus után kiáltunk, a Megváltónk után, aki nemet mond a siránkozásra és bátor erővel rászól a XXI. század fiataljára is:"Ifjú, mondom neked, kelj föl!" Kelj föl ifjú és indulj el, te arra születtél, hogy élj, hódíts, két erős kezeddel, Teremtőd adta értelmeddel építsd fel a magad fészkét! Arra születtél, hogy hódítsd meg a legszebb lányt ki mellett szárnyaid nőnek, s kiért kész vagy lehozni az égről a csillagot! Szerelmeddel ostromold szíved választottját, udvarlásoddal vedd rá kedvesed, hogy feleséged legyen, és erős, bátor gyermekeket szüljön neked! Igen, arra születtél, hogy zászlódat a kezedbe véve magasba emeld, barátokat, szövetségeseket gyűjtve hódíts, váltsd valóra a legszebb álmaid, s tedd szerelmedet anyává, szülőföldedet virágzó otthonoddá, magad és néped számára!
Szeretettel, 
Csaba t. 
Kép: Zarándokok, élő fiatalok!!
Abban az időben: Jézus elment Naim városába. Vele mentek tanítványai és nyomukban nagy népsokaság. Amikor a város kapujához közeledett, halottat hoztak ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát. Az édesanyát sokan kísérték a városból. Amikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve, és így szólt hozzá: "Ne sírj!" Azután odalépett a koporsóhoz, és megérintette azt. Erre a halottvivők megálltak. Ő pedig így szólt:
"Ifjú, mondom neked, kelj föl!" A halott felült, és beszélni kezdett.
Ekkor Jézus átadta őt anyjának.
Lk 7,11-17