2017. október 2. – Hétfő

b_300_300_16777215_00_images_stories_Jo_Rendezvenyek_IMG_8585.JPGJézus nem azt mondja, hogy ne akarjatok nagyok lenni, Ő nem a keleti emberek vágynélküliség útját tárja a tanítványai elé, hanem megmutatja, hogy igazából az az ember a legnagyobb, aki mindenkinél kisebb tud lenni! Az igazán nagy ember, az aki  eredményesen, alázattal a többiek szolgálatába tud állni!! Ez a királyi út, mely a mennyekbe vezet, s mely nyitva áll mindannyiunk előtt! Bizalommal hívlak, gyertek legyünk kisebb testvérei mindenben, mindenkinek!
Szeretettel, 
Csaba t. 
Kép: A kedves Helga és a barátnője a zarándoklat alatt irányították a forgalmat, hogy senkinek baja ne essen!
Egyszer az a kérdés merült fel a tanítványok között, hogy ki a legnagyobb közülük. Mivel Jézus ismerte szívük gondolatait, odahívott egy gyermeket, maga mellé állította, és így szólt tanítványaihoz: Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb köztetek, az a legnagyobb. Ekkor János vette át a szót: Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űzött ki a te nevedben. Megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk együtt. Jézus így válaszolt: Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van. 
Lk 9,46-50