2017. november 4. - Szombat

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_IMG_8983.jpg"Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják." Lk 14,11
Isten sok szép erényt rejtett el a világunkba, és akár a gyöngyhalásznak, nekünk is mérhetetlen gazdagságot jelenthet megkeresni, megtalálni ezeket a kincseket. A szentek, nagyon bölcsen az erények szülőanyjának az alázatot tartják! Az alázat az egyetlen kapu, melyen keresztül Isten országába léphetünk. Egészen biztos, hogy a bölcsesség vagy a bátorság erénye nélkül is kedvesek lehetünk az Isten és embertársaink előtt, de gőgösen, alázatosság nélkül csilloghatunk, villoghatunk minden testi szépségben, szellemi adottsággal, de még lelki értékeket is gyűjthetünk, mégis elutasításban lesz részünk! A mennyek országában vannak tolvajok, gyilkosok, paráznák, mindenféle sötét bűnt elkövetők, gondoljunk a jobb latorra, vagy Mária Magdolnára, akiket az egyház szentként tisztel, de gőgösök egészen biztos, hogy nem lesznek!
Gyulafehérváron, kispapként a teológián tanultunk, tartózkodtunk egész nap folyamán, este átmentünk aludni a nagy közös hálóterembe, a hajdani püspöki istállóba. Utam minden este az ősi székesegyház mellett vezetett el! Mindig megálltam egy - egy imára, de egy alkalommal letérdeltem a hóval borított küszöbre, és egyből egy szép piros fény villant a szemembe! Az ódon falak bejáratát, ős öreg ajtók zárták el, s a két ajtó kulcslyuka és az oltár felett lévő örökmécses lángja, hogy, hogy nem egy magasságban volt. Tudom, hogy ez a véletlen műve, de igazában ott értettem meg, hogy vannak titkok, melyek csak a térden álló ember előtt tárulnak fel! Sokat imádkoztam ott egyedül térdelve a sötét téli estéken, a kommunista diktatúra reménytelen éjszakájában! Ott értettem meg Mária legszebb nevének üzenetét! A boldogságos Szűzanyánkat a szentek és az egyház is Térden álló Mindenhatóságnak nevezi! A végtelen szeretet, a hatalmas Isten meghajlik az eléje térdelő, őt a Kánai menyegzőn szépen kérő édesanyja előtt! Isten számunkra, botladozó emberek számára egy nagy titok, bevehetetlen vár, az egyetlen ostromgép, kulcs mi e falat feltörheti, az az alázatos gyermeki szeretet, mely bennünket is térden álló mindenhatóvá tesz, hisz maga Jézus Krisztus mondta: "bármit kértek is az Atyától az én nevemben, megadja nektek." Jn 15,16
Tudatosan, akár az úszást, olvasást, vagy biciklizést, gyakoroljuk az alázatosság erényét is, hisz megtanulható, elsajátítható, lassan a véreddé válik! Gyakran gondolkozz el azon, hogy mid van amit nem kaptál, s meddig tudod akár az életedet is megtartani, ha Teremtőd leveszi egészségedről, munkádról az Ő áldó kezét? Indulj el az alázat útján, és meglásd lassan nyomodba szegődnek e szép erénynek a hugocskái, a szerénység, a kedvesség, a kegyesség, a figyelmesség, a tapintatosság és még sok-sok olyan vonás, mely ott ragyog megváltó Krisztusunk arcán! Lassan megérted, hogy nem a látható külső ruhadarabok adják a méltóságodat, hanem ezek a szép isteni erények, melyekben nem csak jól érzed magad, de melyek Urad, Isten előtt, de embertársaid előtt is széppé, értékessé tesznek téged! Ez az a mennyegzős köntös, melyet mindannyian magunkra kell öltsünk!
Szeretettel, 
Csaba t. 
Kép: Szárhegyi otthonunkból egy aranyos kislány.
Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Amikor észrevette, hogy a meghívottak válogatják az első helyeket, egy példabeszédet mondott nekik. "Amikor lakodalomra hívnak, ne ülj az első helyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. Ha ez megérkezik, odajön, aki meghívott titeket, és felszólít: Add át a helyedet neki! És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda odajön, így szóljon hozzád:
Barátom, menj följebb! Milyen kitüntetés lesz ez számodra a többi vendég előtt! Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják."
Lk 14,1.7-11