2018. október 20. – Szombat

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Vegyes_IMG_6661.JPG"Jézus beszélt tanítványaihoz:" Lk 12,8
Jézus beszél a tanítványaival. A napokban jelent meg egy felmérés, mely szerint a szülő gyerekével napi átlag nyolc percet beszél! Döbbenetes! A szeretetünk fokmérője, hogy mennyit vagyunk együtt, mennyi időt beszélünk egymással! Ne hazudjunk se magunknak se másnak, mert a köztünk lévő szeretet mértékegysége a perc, a másikra figyelő őszinte párbeszéd ideje! 
A rajtunk kívül álló kapzsi emberek addig duruzsolnak, hogy keresd meg, vedd meg, vidd haza, dobd ki  majd kezd elölről! Ezer irányból jön ez a hatalmas nyomás addig, míg mi el is hisszük! Dolgozunk, termelünk, fogyasztunk, szemetelünk, de élni, beszélgetni, egyszóval szeretni és szeretve lenni, na erre már nincs se időnk, se türelmünk, se erőnk! 
Jézus együtt van a tanítványaival, mindenhová magával viszi őket és sokat, sokat beszélgetnek! Tegyünk meg mindent, hogy a 8 percből legyen 80-180 perc. Mindazt az értéket, mit szüleinktől, nagyszüleinktől tanultunk, a régi fényképeket nézegetve adjuk át gyermekeinknek! A csodálatos őszben útra kelve, bokáig, térdig gázolva a lehulló levelekben kergetőzzünk, sétáljunk és közbe sokat, sokat beszélgessünk, legyen e szép hétvégének a házi feladata!
Holnap, okt. 21-én, a déli szentmisét nem Déváról, hanem a csíksomlyói kápolnából fogjuk közvetíteni, melyre nagy szeretettel meghívom akár testben, akár virtuálisan a www.magnificat.ro oldalon keresztül a testvéreimet! Gyertek beszélgessünk Istenünkkel,  jó testvérekként együtt, a szentmise áldozatban. 
Szeretettel, 
Csaba t.
Kép: Zarándok úton a Marosfőre!
Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz: Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt. Aki az Emberfia ellen szól, bocsánatot nyer, de aki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot. Amikor a zsinagógák, elöljárók vagy hatóságok elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok, hogy miképpen és mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok! A Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket, hogy mit kell mondanotok.  
Lk 12,8-12