2019. március 13. – Szerda

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Vegyes_fullsizeoutput_2dc8.jpegNagyböjt van!! Miért nem térek meg??  Mire várok!! Csodára tapsra, fizetés emelésre!?  Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra. mondja Weöres Sándor, a költő! Induljunk el, a csodák földjén Krisztus vár reánk!! 
Szeretettel,
Csaba t. 
Kép: Úton Kongóban
Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.”  
Lk 11,29-32