A tabudöntő szír jezsuita kimutatta: a terrorizmus a Koránban gyökeredzik

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Istenkeresok_HenriBoulad.jpgMit érezhet egy gyilkos? Lelke mélyén hideget, sötétséget, keménységet!! Persze mondhatja, hogy az áldozat megérdemelte, úgy kell neki, mert nekem volt igazam!!  Mondhatja, de ettől még véres a keze, és a halálhörgés ott visszhangzik örökre a fülébe, és halála után nem csinos lények fognak vele szembe menni, hanem véres, lemészárolt emberek, az általa elkövetett bűnök!! Ne ölj! Szörnyű lehet olyan fanatikus elöljárónak lenni, aki a híveit beviszi tudatosan a kegyetlen gyilkosságba!! 

Sajnálom őket és imádkozom értük, hogy Isten adja meg számukra a megváltást, hogy istengyermeki szabadságban, örömben, fényben élhessék életüket!!

Csaba t.
Henri Boulad hazánkban is népszerű egyiptomi jezsuita. A szír-olasz származású szerzetes új megvilágításba helyezi a terrorizmus és a Korán kapcsolatát, és megoldást is kínál.
A párizsi terrortámadás után Az igazság órája – komoly levél a nyitott, mérsékelt és liberális muzulmánok számára címmel szólította meg Mohamed követőit Henri Boulad. Az Egyiptomban élő szerzetes egy korábban nem emlegetett szempontból világítja meg az iszlám és a terrorizmus kapcsolatát, mondván, a Koránnak két egymástól jól elkülöníthető része van. A békés passzusokra a mérsékelt muszlimok, a dszihadista buzdításra viszont a radikálisok fogékonyak. A tanulságos levelet az alábbiakban nyersfordításban közöljük.
Elképzelem gondterheltségeteket és zavarotokat, amit éreztek ezzel a szörnyűséggel kapcsolatban, amelyet bizonyára magatok is mélységesen elítéltek. Ugyanakkor azt is érzitek, hogy maga az iszlám is érintett, mivel ez a szörnyű vérengzés „Allah akbar” kiáltások kíséretében történt.
Ne próbáljátok mentegetni az iszlámot az alól, ami történt. Hagyjatok fel annak a jól ismert refrénnek az ismételgetésével, amit az iszlamisták által a világban elkövetett borzalmak után egyre hajtogattok: „Mindennek semmi köze az iszlámhoz”. Ne hangsúlyozzátok, hogy a muzulmán és az szélsőséges nem ugyanaz, mert ezzel elegánsan felmentitek az iszlámot az iszlám nevében elkövetett, ismétlődő erőszakcselekmények alól.
Helytelen azt állítani, hogy az iszlám nevében elkövetett kegyetlenkedéseknek semmi közük az iszlámhoz. Egy bizonyos „liberális” nyugati gondolkodás és egy bizonyos katolikus egyház – a nyitás és párbeszéd híveként – folyamatosan ezeket a szlogeneket hajtogatja, anélkül, hogy őszinte és nyílt párbeszédben érintené az igazi problémákat.
Ütött az „igazság órája”. Ideje felismerni, hogy az iszlám gondban van. Ez olyan probléma, amellyel az iszlámnak bátran, tárgyilagosan és bölcsen szembe kell néznie. Nem születik megoldás akkor, ha homokba dugja a fejét.
Egyáltalán nem kételkedem a nyitott és mérsékelt muzulmánok őszinteségében és jó szándékában. De nem erről van szó. Lehetünk őszinték, miközben teljes tévedésben vagyunk.
A muzulmánoknak túl könnyű felelőssé tenni, a „korrupt” és „imperialista” nyugatot mint minden bajok forrását. Túl könnyű azokat vádolni, akik kihasználják az iszlámot a saját érdekeik szerint. A probléma gyökere azonban magában az iszlámban rejlik. A muzulmánok mindig hajlamosak voltak arra, hogy bűnbakot találjanak, s a hibát másban, ne önmagukban keressék. Épp ideje, hogy feltegyenek maguknak néhány döntő kérdést, és felismerjék, hogy „a kukac a gyümölcsben van”. Ha elítélik és elvetik a barbár radikalizmust, amely zavarja őket, tegyenek egy kis erőfeszítést, hogy megtalálják az okát.
Akkor rájöhetnek, hogy az ok vallásuk alapító szövegeiben rejlik – Korán, Sunna, Hadith –, melyekben szerepelnek felhívások az intoleranciára, gyilkosságra és erőszakra. Ezeket a szövegeket még ma is tanítják az Azhar-on, a szunnita iszlám legmagasabb szintű felsőfokú oktatási intézményében, ahol a prédikátorok és ulémák, vallástudósok képzése folyik. Ezek a gyakran lázító tanok a pénteki prédikációkon keresztül eljutnak az egyszerű emberekhez, és a tankönyvek által az iskolás gyerekekhez is.
A X. század felé az iszlámnak lehetősége adódott, hogy válasszon a misztikus, mérsékelt és nyitott, mekkai út, valamint az erőszakos, hódító, medinai  között. Sajnos az utóbbi mellett döntött, és a mekkai helyett a medinai szövegeket választotta a híres An nâsékh wal mansoukh „visszavonható és visszavont” doktrinában. [A Koránnak kronologikusan két része van. Az első, a mekkai a 610 és 622 közötti, a második, medinai a 622-től 632-ig, Mohamed haláláig kapott kinyilatkoztatásokat tartalmazza. Vannak a Koránnak olyan részei – szurák –, amelyeket visszavontak, és másikat helyeztek hatályba helyettük, felcserélve az előzőt. Ezt nevezik „visszavonható és visszavont” dekrétumnak – A fordító.]
Annak elkerülésére, hogy bárki visszatérjen ehhez a döntéshez, a kor hittudósai deklarálták, hogy „az ijtihad [iszlám szakkifejezés a független, szabad gondolkodás kifejezésére – A fordító] ajtaja” ezentúl zárva van, ami azt jelenti, hogy örökre meg van tiltva minden próbálkozás a kritikai gondolkodásra, amely megkérdőjelezhetne egy ilyen döntést.
A történelem során az iszlámnak a reformjára tett számos kísérlet mindegyike beleütközött ebbe a megváltozhatatlannak és visszafordíthatatlannak tartott dekrétumba. Mahmoud Taha neves szudáni mestert 1985. január 18-án Khartum főterén felakasztották, amiért azt javasolta, hogy fordítsák meg a „visszavonható és visszavont” doktrínát, vagyis helyezzék előtérbe a mekkait a medinaival szemben.
Az iszlám egérfogóban van, amelyet maga állított önmagának. Olyan egérfogóban, amelyből nem tud kijönni. Ezért vannak a muzulmánok aggodalomra okot adó helyzetben.
„Az iszlám új gondolkodói”,  ahogy ma nevezik őket, olyan reformról álmodnak, amely által az iszlám összeegyeztethető lesz a modernitással. Példa erre a kimagasló gondolkodó, Abdennour Bidar kísérlete. Sajnos az ilyen bátor emberek gondolatai nem azonos súlyúak a 14 évszázada uralkodó szigorú és határok közé szorított iszlámmal.
Elképzelem, mennyire fájdalmas lehet számukra, hiszen annyira szeretnének kijáratot találni a zsákutcából, amelyben vannak.
A katolikus egyház ugyanezen a válságon ment keresztül, de sikerült kikeveredni belőle a II. vatikáni zsinatnak köszönhetően. Éppen ideje, hogy az iszlám is megtegye ezt a lépést, és hasonló aggiornamentót, megújulást éljen meg.
Jámbor óhaj? Utópia? Wishful thinking? Az iszlám megreformálható anélkül, hogy megváltozna?
Nem hiszem. De erre maguknak a muzulmánoknak kell megfelelni.
Szőnyi Szilárd
www.valasz.hu