Minden embernek joga van ahhoz, hogy megszülessen

ImageUruguayi püspökök nyilatkozatot tettek közzé a most készülő abortusztörvény ellen.

 

 

 

 

 

 

Az uruguayi képviselőház hamarosan döntésre jut az abortusztörvényt illetően, miután a szenátus már jóváhagyta a szexuális egészségre és a gyermekvállalásra vonatkozó törvénytervezetet. A dél-amerikai ország püspökei nyilatkozatot adtak ki a törvény ellen. „Amikor az emberi életről beszélünk, nem 'valamire', hanem 'valakire' gondolunk" – idézi a püspököket a Radio Vaticana.

Az abortusz törvényesítésével emberi életek vesznek el és az anyákban keletkezett sebek nehezen gyógyulnak be. Az orvosok pedig saját nemes hivatásuk lényegének mondanak ellent. A püspökök szerint a társadalom a törvény jóváhagyásával az élet kultúrájára mér csapást – fogalmaz a dokumentum.

A püspöki konferencia elismeri, hogy sok gyermek nehéz körülmények közé születik. Az édesanyák tiszteletet és hálát érdemelnek mindazért, amit vállalnak. „Az uruguayiaknak támogatniuk kell az emberi életet, miközben a kivándorlás vagy a népességcsökkenés. Az életvédelem kérdését mi, katolikus püspökök Jézus Krisztus szemszögéből látjuk, aki azért jött közénk, hogy emberhez méltó, gazdag életet ajándékozzon nekünk" – áll a püspökök nyilatkozatában.


Magyar Kurír