Isten tenyerén

ImageBízzuk Újra Életűnket Krisztusra! - 2008

Egy újabb esztendőt engedett megérnünk az Úr. Egy újabb esztendő áll előttünk, amelyről nem tudjuk, hogy mit tartogat számunkra. Mi nem mást szeretnénk tenni, mint Isten kezébe szeretnénk helyezni azt.


 

 

 

Az Ő nevében szeretnénk kezdeni, mert Ő ad erőt nekünk, gyenge embereknek, csak ő adhat reményt és bizalmat. Ebben a gazdaságilag nagyon lerongyolódott helyzetben, a szűk esztendők ínséges napjai, ijeszt¬getnek. Mi azonban nem félünk, mert tudjuk, hogy az Ő mindenható, jóságos keze oltalmaz. Azok a kezek, amelyek csodálatos módon szórták a mannát választott népnek szaporították meg kenyeret a pusztában éhezőknek,   minket sem hagynak elveszni a nyomorban és ínségben, ameddig hűséges követői vagyunk. Lehet, hogy a szenvedések  sötét napjai is jönnek, amelyek nagyon megpróbálnak. Mi ettől sem félünk, mert nincs kéz, amely annyi szenvedést enyhített volna, mint az Ő áldott, jóságos keze. Az Ő keze vezette Dávidot, amikor legyőzte a hatalmas vezért, Góliátot. Az Ő keze sújtotta le az Egyházat üldöző Sault a damaszkuszi úton és formált belőle Szent Pált Az Ő keze véd és oltalmaz és semmisíti meg ellenségeinket.

Az újév hajnalán temérdek jókívánsággal elhalmozva, új reményekkel, új vágyakkal indulunk a bizonytalan, a titokzatos holnap felé. A jövő fátylát nem tudjuk fellebbenteni; izzó agyunkban kérdések kergetőznek: vajon vágyaink, kívánságaink teljesülnek-e, vagy újabb csalódások jönnek-e? Ki tudná ezt most rajta kívül megmondani? Mi most nem erről faggatjuk az Urat, mert ő mindent jobban tud, hogy mi hogyan válik javunkra. Mi most, az újév kezdetén az Ő kezébe, az Ő áldást osztó kezébe akarjuk tenni életünk, hogy
előtt teljenek, s az Ő színe előtt szülessenek gondolataink, vágya¬ink, cselekedeteink. Mert a jövő azoké, akik szilárdan hisznek az Isten gondviselő jóságában, akik elszántan remélnek a nehézségek, megpróbáltatások között is, és akik áldozatos szellemmel veszik magukra az élet terheit. Az  Úr Jézus  nevében  kívánok  mindannyiitoknak boldog újesztendőt.
Az Ő oltalmazó és segítő kegyelme legyen mindig veletek.

Tamás József püspök

 

 

Image