Európa még visszatérhet a kereszténységhez

ImageJean-Louis Tauran bíboros, a Vallások Közti Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke szerint Európa drámaian és egyre nagyobb sebességgel távolodik a kereszténységtől, ám a folyamat nem visszafordíthatatlan.

 

 

 

A nyugati kereszténység jövője címmel rendezett római kongresszuson Tauran bíboros európai szerzők egyházat és kereszténységet bíráló könyveire utalva elmondta: minden jel arra mutat, hogy a nyugat teljesen eltávolodik a kereszténységtől – írja a CNA.

A bíboros megjegyezte: ma divat a jövő kereszténységét elöregedett, megosztott, kiüresedett, az ateizmus által legyőzött vallási formának tekinteni, és tagadhatatlan, hogy nyugaton a fiatalok elenyésző része jár templomba vagy hitoktatásra, és rengeteg gyerek nő fel a Biblia, a szentmise, az imádság megismerése nélkül.
„Ám – mint mondta – az egyházat már sokszor eltemették. Hiába jósolta Friedrich Nietzsche és a múlt századi diktatúrák, hogy a vallás megszűnik, a helyzet távolról sem így áll. A keresztények teszik, amit tenniük kell. A látszólag haldokló kereszténység meglepően életerős, és sok váratlan meglepetést tartogat."
A bíboros rámutatott: „Az egyház mindig képes megújulni, és minden korban van mondanivalója. Véleményünk mindig érdekli a világot, még akkor is, ha nem fogadja el. Korunk létbizonytalansága, drámai társadalmi változásai, s nem utolsósorban az iszlám jelenléte sok katolikust elgondolkoztat. Sokan próbálják újra felfedezni önazonosságukat".
„Hogyan tekintsünk hát jövőnk felé?" – tette fel a kérdést Tauran bíboros. „Derűsen, hiszen van jövőnk. Igaz, hogy kisebbségben vagyunk, de erős és kreatív kisebbség vagyunk, amelyben újabb és újabb közösségek és kezdeményezések születnek mások szolgálatára. Értékeinkben gyökerezik számos, a világ számára fontos alapelv, mint pl. az emberi méltóság, a szabadság, a szolidaritás, a környezet megóvása. S azt se felejtsük el, hogy nincs még egy szervezet, amely annyi fiatalt tudna összegyűjteni, mint a katolikus egyház."
„Mit tegyünk hát? Váljunk egyre inkább imádkozó, ünneplő és szolgáló egyházzá! A kereszténységnek van jövője, mert akárcsak az elmúlt korokban, most is fel fogja ismerni, hogyan 'győzze le a barbárokat', és hogyan találja meg a hitbeli és vallási megújulás útját. Ne ijedjünk meg a mai kortól! Ebben a világban élünk keresztényként, és azt akarjuk, hogy a világ is így fogadjon el minket" – hangsúlyozta a bíboros.
Magyar Kurír