A közjóért mindannyiunknak fáradoznia kell

ImageA közjó az Egyház társadalmi tanításában címmel rendezett konferenciát a Szent István Társulat és a Konrad Adenauer Alapítvány a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen február 28-án. A rendezvény azzal a céllal szervezték, hogy bemutassa, hogyan valósul meg a közjó a társadalmi élet három fontos területén: a családban, a gazdaságban és a környezetvédelemben.


 

 

 

Az egyház szociális tanításának középpontjában a közjó áll, amely olyan érték, amelyért mindannyiunknak fáradoznia kell – kezdte megnyitó beszédét Erdő Péter bíboros. Ez nem könnyű, hiszen fogalmi távolság választ el ma minket attól a kulturális közegtől, amelyben egykor a közjó meghatározódott.

„A közjó magában foglalja a társadalmi élet azon föltételeinek összességét, melyek között az emberek, a családok és közösségek a maguk tökéletességét könnyebben és teljesebben érhetik el" – idézte a bíboros a II. Vatikáni Zsinat Gaudium et spes konstitúcióját. A marxista-leninista kollektivizmus, valamint az egyén és az érdekcsoportok egoizmusa is sérti a közjót, mert a közösség létének természeti környezetét, gazdasági alapjait veszélyeztetik. Ezen problémák megoldásában igen sokat segíthet az Egyház társadalmi tanítása – mondta Erdő Péter bíboros.
A tanácskozáson részt vett Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, Mayer Mihály pécsi megyéspüspök, Bíró László, az MKPK családreferens püspöke, valamint Semjén Zsolt, a KDNP elnöke és több parlamenti képviselő is.
További részletek a Magyar Kuríron olvashatók.