A Srí Lanka-i békéért

ImageSrí Lanka kormánya nemzeti ünnepnapot hirdetett meg május 20-ára a polgárháború befejezése és a lázadó Tamil Tigrisek felett aratott győzelem alkalmából; ám a harcok még nem értek véget. Norbert Andradi püspök nyilatkozott az ország helyzetéről.

 

 

Az Amnesty International nemzetközi emberjogi szervezet engedélyt kért az ország kormányától, hogy felkereshesse a harcok helyszíneit. Más humanitárius szervezetekkel együtt hangsúlyozzák, hogy az érintett területeken meg kell szüntetni a válsághelyzetet, és általános érvényűvé kell tenni az emberi jogok tiszteletben tartását.

Image 

Jelentések szerint legalább 50 ezer ember nem tud kiszabadulni a harcok által érintett területekről; január óta 7000-ren haltak meg, 13 ezren pedig megsebesültek. Srí Lanka, korábbi nevén Ceylon, lakosságának túlnyomó többsége szingaléz, körülbelül 20 százaléka tamil. E tamil csapatok 25 éven át küzdöttek a függetlenségért.

Image 

A jelenlegi helyzetről Norbert Andradi OMI szerzetes, püspök, a Srí Lanka-i Püspöki Konferencia titkára így nyilatkozott a „Fides” missziós hírügynökségnek: „Még nagyon sokat kell fáradoznunk azért, hogy megteremtsük a kiengesztelődés, a béke és az emberi méltóság jövőjét mindenki számára. Az egyház elkötelezi magát e nehéz feladatban”. A püspök köszönetet mondott a pápának az ország érdekében elhangzott szavaiért. A tamil menekültek, a konfliktus által érintett személyek drámai helyzetéről Norbert Andradi a következőket mondta: a Caritas segélyszervezet mindent megtesz a sürgősségi helyzet enyhítéséért, folytatja a társadalom újjáépítését, az erőszak megszüntetéséért küzdve” – olvasható a Srí Lanka-i püspök nyilatkozata a Vatikáni Rádió honlapján.
Magyar Kurír