A lelki környezetszennyezéstől óv a pápa

ImagePünkösdvasárnap délelőtt fél 10-kor a Szent Péter-bazilikában mutatott be szentmisét XVI. Benedek pápa. Homíliájában a lelki környezetszennyezéstől és attól óvott, hogy túlságosan nagyra értékeljük magunkat.

 

 

Fel kell lépni az ellen a tendencia ellen, hogy az érzéki vágyak, az erőszak vagy az emberek megalázása ma már sokszor pusztán médialátványosságot jelentenek. A szabadságot álcának használva ez a jelenség mérgezi a fiatal generációkat. Ahogy az ökológiai cselekvést is fontosnak tartjuk, úgy kell ellenállnunk a lelket, a szívet beszennyező hatásoknak is – mondta a pápa.

 

A Szentatya figyelmeztetett: nem jó, ha az ember a világ urává akar válni.

 

A modern ember az ókori mitológia Prométeuszához hasonlít, aki el akarta rabolni a tüzet az istenektől. Ha a világot a Teremtő nélkül akarjuk megváltoztatni, azzal az egész emberiség életét veszélybe sodorjuk. „Hirosima és Nagaszaki példája örök figyelmeztetés marad: ha az atomenergiát háborús célra használják, az rettenetes mértékű halált okoz” – fogalmazott Benedek pápa.

A pápa a keresztények egységének fontosságára hívta fel a figyelmet.

Ahogy az első pünkösdkor, úgy ma is érvényes az egyházra, hogy a Szentlélek eljövetelének feltétele Krisztus tanítványainak egysége.

Ahhoz, hogy újra átéljük a pünkösdöt, az egyháznak lehetőség szerint kevesebbet kell tevékenységekkel bajlódnia, és több időt az imádságnak szentelnie – mondta.

A pünkösdi szentmisén a 200 éve elhunyt Joseph Haydn Harmoniemesse című műve hangzott fel a kölni dóm kórusa és a kölni kamarazenekar előadásában.

A pápa erről is megemlékezett beszédében: „Haydn utolsó nagy lelki műve az isteni dicsőség kifinomult szimfóniája” – mondta.

Az egyház több, mint humanitárius intézmény

Az egyháznak nem szabad humanitárius ügynökséggé válnia – figyelmeztetett a pápa a déli Regina Coeli-imádság alkalmával elmondott beszédében.

Az egyház szíve, a Szentlélek arra küld bennünket, hogy minden népnek hirdessük: az isteni szeretet legyőzte a bűnt és a halált.

Isten Lelke nélkül a kereszténység csupán egy történelmi mozgalom, egy széles körű szociális intézmény lenne.

A pápa imádkozott a világ üldözött keresztényeiért.

Tapasztalják meg a Szentlélek támogatását mindazok, akik Krisztusért szenvednek – fogalmazott a Szentatya, majd ismét kifejezte lelki közelségét a földrengés által sújtott közép-olaszországi Abruzzo tartomány lakosaival.

Vasárnap egész Olaszországban gyűjtést rendeztek a katolikus templomokban az április 6-i szerencsétlenség áldozatainak megsegítésére.

Magyar Kurír