Korunk ideológiája: a technika abszolutizmusa

ImageA Caritas in veritate helyzetelemzése és útmutatása

 

 

 

 

 

 

 

Korunk leginkább meghatározó új vonása a globalizáció, vagyis a világméretű kölcsönös függések sokasodása (vö. CV. 33.). A globalizáció korának is megvan a maga vezető ideológiája: a technika abszolutizmusa (vö.: 70.), a fejlődését szolgáló eme fontos eszköz részleges és torz szemlélete. A Caritas in veritate enciklikában XVI. Benedek nemcsak ennek veszélyeire figyelmeztet világos helyzetelemzésével, hanem a keresztény humanizmus hangsúlyozásával az ellenszerre is rámutat.

A technika nagyon is emberi jelenség, amelynek segítségével az ember az anyagot uralja, csökkenti az őt fenyegető veszélyeket, fáradságot takarít meg, és javítja életkörülményeit. Alapvetően az emberi munka hivatását valósítja meg: művelni és gondozni a teremtett világot (ld. Ter 2,15). A technika az ember önállóságának és szabadságának gyümölcse (vö. CV 69.), de mint minden emberi dologgal, ezzel is vissza lehet élni.
A technika varázsa, az általa biztosított lehetőségek a modern embert némileg önelégültté tették. Így abban a téves meggyőződésben él, hogy saját magának, életének és a társadalomnak ő az egyedüli alkotója. Következésképpen nemhogy nem érzi szükségét Istennek, de egyenesen úgy gondolja, hogy a történelemben jelen lévő rosszat is képes pusztán a maga erejéből, technikai eszközökkel megszüntetni. Ez a technikai szemléletmód az emberi cselekvést az erkölcsi jellegű megfontolásoktól is függetleníteni kívánja: számára az az igaz, ami lehetséges (CV 70.). Nem számol azonban egy alapvető körülménnyel, mégpedig az áteredő bűn következményeivel. Ami pedig hosszú távon már eddig is olyan gazdasági, társadalmi és politikai rendszereket eredményezett, amelyek lábbal tiporták a személyek és a közösségek szabadságát, s éppen ezért nem voltak képesek biztosítani azt az igazságosságot, amit ígértek (vö.: CV 34.).
A technokrata szemlélet több területen is tévutakra vezetett. Ebben a megközelítésben a népek fejlődése pusztán gazdasági-pénzügyi intézkedések, intézményi reformok kérdése, a béke pedig kormányközi megállapodásoké és nemzetközi segélyeké. Mindez fontos és szükséges, de nem elég. A fejlődéshez és a békéhez mindenekelőtt egyenes emberekre van szükség, akikben a szakmai felkészültséghez erkölcsi következetesség társul, és akik a közjót tekintik cselekvésük vezérfonalának (vö.: CV 71-72.).
A mai világ életének a média, jól-rosszul oly mértékben szerves részét képezi, hogy abszurd annak semlegességéről beszélni, illetve függetleníteni az erkölcsiségtől. A média szigorúan technikai természetét hangsúlyozó vélemények a valóságban gyakran a gazdasági érdekeknek és a piacok feletti ellenőrzésnek való alávetettségét segítik elő, és meghatározott ideológiai és politikai jellegű kulturális modellek terjesztését célzó törekvéseket szolgálnak. A média csak akkor mozdítja elő a szabadságot, a fejlődést, a demokráciát, ha egy helyesen értelmezett emberképből indul ki, ha tekintettel van az ember és a népek méltóságára, ha az igazság és a közjó szolgálatába állítják (vö.: CV 73.).
Az anyagi fejlettséghez számos esetben lelki elidegenedés társul. A technikai szemlélet hajlamos az ember belső életének problémáit a pusztán pszichológiai, neurológiai vonatkozások alapján kezelni. A téves lélekfelfogás az ember énjét tévesen a pszichével azonosítja, a lelki egészséget pedig az érzelmi jóléttel. Pedig az elmaradottság és a lepusztultság számos esetben elsősorban lelki okokra vezethető vissza. Az igazi emberi fejlődéshez ezek megoldására is szükség van (vö.: CV 76.). A technika abszolutizmusa azonban hajlamos képtelenné tenni mindannak felfogására, ami pusztán az anyaggal nem magyarázható. Meg kell tudni haladni az emberi események materialista szemléletét, mert a megismerés sohasem pusztán anyagi folyamat. Az ember és a népek hiteles fejlődéséhez nem utolsó sorban lelki fejlődésre van szükség (vö.: CV 77.).
A természethez való viszony is megszenvedi a technikai szemlélet egyoldalúságát, mert a természeti környezetet puszta anyagnak veszi, amivel az ember tetszése szerint bánhat. Ez a leegyszerűsített szemlélet oda vezet, hogy nemcsak a környezettel szemben, de magával az emberi természettel szemben is erőszakot alkalmaznak. A környezettel való bánásmód ugyanis kihat az ember saját magával való viszonyára, amit főleg a hedonizmusra és konzumizmusra hajló nyugati életstílus bizonyít. Miként a szolidaritás és a társadalmi együttélés sérülése károkat okoz a természetnek, ugyanúgy a környezetkárosítás is negatív kihatással bír a társadalmi kapcsolatokra. Ezzel szemben a természetet – mint Isten minden embernek szóló ajándékát – felelősséggel kell kezelni: tekintettel a szegényekre és a következő generációkra. A természeti erőforrások az ember jogos szükségleteinek kielégítésére vannak, de csakis a teremtett világ benső egyensúlyának tiszteletben tartása mellett használhatók fel.
A környezetvédelem kérdése összefügg a társadalom összességének erkölcsiségével. Hogyan tudnák az emberek tisztelni a környezetet, ha saját magukat sem tisztelik: nem tartják tiszteletben a természetes élethez és halálhoz való jogot, mesterségessé teszik a fogamzást, a terhességet és a születést, embriókat áldoznak fel a kísérletek során. Az ember tisztelete és a környezet tisztelete együtt jár. Súlyos ellentmondása a mai mentalitásnak, hogy e kettőt különválasztja, mert ez lealacsonyítja az embert, feldúlja a természetet és károsítja a társadalmat is (vö.: CV 48., 52.).
Nem véletlen, hogy az ember erkölcsi felelőssége és a technikai abszolutizmus közötti kulturális összecsapás legfőbb színtere napjainkban a bioetika. Alapkérdése, hogy az ember önmaga terméke, vagy pedig Istentől függ. A tudományos eredmények és az ezzel járó nagyobb technikai lehetőségek látszólag választás elé állítanak a transzcendensre nyitott, illetve az immanensbe bezárkózó értelem között. A pusztán technikai racionalitás azonban irracionálisnak bizonyul, hiszen például a transzcendens nélkül nehezen tudja megmagyarázni a lét kialakulását, illetve a puszta véletlenre építve az értelem létrejöttét. A hit és az értelem ebben a helyzetben is segíti egymást: csakis együtt menthetik meg az embert. A pusztán technikai cselekvés, a hit nélküli értelem saját mindenhatóságának illúziójába vész. Az értelmet nélkülöző hit pedig az emberek konkrét életétől idegenedik el (vö.: CV 74.).
A technika etikus használatára történő nevelés sürgető feladat tehát, mert az ideológiává lett technikától a szabadságot csak az képes megvédeni, ha az ember – ellenállva a csábításnak – erkölcsi felelőssége tudatában használja azt (vö.: CV 70.).
A technika abszolutizmusának ellenszerét XVI. Benedek a keresztény humanizmusban látja, amit a szeretet éltet, és amely hagyja, hogy az igazság vezesse. A hívő tudja, hogy mind a szeretet, mind az igazság Isten ajándéka, és csak akkor leszünk képesek új eszmék és egy teljes értékű humanizmus előmozdítására, ha tudatosítjuk, hogy egyénileg és közösségileg Isten családjához tartozunk. Csak az Abszolút felé nyitott humanizmus képes olyan társadalmi együttélést biztosítani, ami kiszabadítja az embert az aktuális divatok fogságából. Az Isten iránti nyitottság egyúttal az embertársak felé való nyitottságot eredményez (vö.: CV 78.).
Érszegi Márk Aurél/Magyar Kurír