XVI. Benedek elsőként iratkozott fel a 2011-es madridi Ifjúsági Világtalálkozóra

A jövő év augusztus 16-21. között megrendezésre kerülő nemzetközi eseményre hivatalosan július 1-jén kezdődött meg a jelentkezés. 

Jelenleg már 600 ezer fiatal jelezte részvételi szándékát a rendezvényen: 120 ezer olasz, 70 ezer francia, 50 ezer lengyel és 25 ezer észak-amerikai. Az interneten keresztül lehet jelentkezni a találkozóra, amelynek honlapja spanyol, angol, francia, olasz és lengyel nyelven érhető el (www.madrid11.com). 24 órás telefonos szolgálat is működik angol és spanyol nyelven. Egyéni vagy csoportos jelentkezés mellett intézmények és újságírók érdeklődését is várják. A fiatalok regisztrációja több szempont alapján rögzíthető: egy egész hétre vagy csak hétvégére érkeznek, szállás és ellátás igényük is van-e.
A jelentkezés azért fontos, mert szeretnénk megfelelően ellátni a fiatalokat. Ezért szükség van arra, hogy tudjuk, mennyien érkeznek és kinek van szüksége szállásra, ellátásra és kulturális programokra – nyilatkozta César Franco madridi segédpüspök, a találkozó főszervezője. A szolidaritás egy másik alapvető eleme az Ifjúsági Világtalálkozóra való jelentkezésnek. Minden résztvevő 10 euróval vagy többel hozzájárulhat a Szolidaritási Alaphoz. A találkozó mindenki számára nyitott, nemcsak a gazdagokat várják. Ezért akinek anyagi lehetősége van, segítse a többieket. A szolidaritás az Ifjúsági Világtalálkozó kulcsa – mutatott rá a madridi segédpüspök.
A jelentkezés mindegyik formája magában foglalja a balesetbiztosítást, a tömegközlekedési bérletet a rendezvény hetében. Továbbá mindenkinek ajándékoznak egy hátitáskát egy pólóval, sapkával, Madrid útikönyvvel, szertartáskönyvvel, ingyenes belépővel a kulturális programokra és elsőbbségi belépési lehetőséggel a legfontosabb szertartásokra.
Vatikáni Rádió