Úrangyala-imádság Castel Gandolfóban

Nem lehet megvalósítani a békét, ha nem tartjuk tiszteletben a teremtett világot

 

 

 

 

A teremtett világ kincseinek tiszteletben tartására figyelmeztetett XVI. Benedek pápa augusztus 29-én, a Castel Gandolfóban mondott Úrangyala-imádság alkalmával, az Olasz Püspöki Konferencia által szervezett környezetvédelmi világnapon.

Nem lehet megvalósítani a békét, ha nem tartjuk tiszteletben a teremtett világot –  hangsúlyozta a Szentatya. Az embereknek úgy kell élniük, hogy olyan állapotban hagyják a földet, ami az utánuk következő generációk számára is lehetővé teszi az emberhez méltó életet – fogalmazott Benedek pápa.
Isten helyükre teszi az emberi gondolatokat, elképzeléseket és relativizálja őket. Számára nem az emberi nagyság fontos, hanem a kicsiny, az elvetett – emelte ki a Szentatya. Az a legfontosabb, hogy Isten akarata szerint éljünk, vele együttműködve. Krisztus végtelen alázatával, kereszthalálálával adott példát erre az embernek.
A Szentatya fájdalmának adott hangot a chilei bányászszerencsétlenség  miatt. Mély együttérzését fejezte az áldozatok és bajban lévők hozzátartozóinak, és imáiról biztosította őket, Szent Lőrinc közbenjárását kérve.
Magyar Kurír