A nagyság kritériuma nem az uralkodás, hanem a szolgálat

„A nagyság kritériuma nem az uralkodás, hanem a szolgálat” – a pápa homíliája a bíborosi konzisztóriumon

Az igeliturgián mondott homíliájában a Szentatya rámutatott: az ünnepélyes aktus révén a Bíborosi Kollégium új tagokkal gazdagodik, akik a világ különböző részeit képviselik: olyan főpásztorokról van szó, akik buzgón kormányoznak fontos egyházmegyéket, mások a Római Kúria egyes dikasztériumait vezetik, vagy példás hűséggel szolgálták az egyházat és a Szentszéket. Ma belépnek abba a sajátos csoportba, („coetus peculiaris”) amely Péter utódával közvetlenül együttműködik, támogatva őt egyetemes szolgálatában. A pápa ismételten kifejezte az új bíborosok számára nagyrabecsülését és elismerését azért a tanúságért, amelyet az egyháznak és a világnak tesznek. Megköszönte Angelo Amato bíboros szavait, majd üdvözölte a különböző országok hivatalos küldöttségeit, az egyházmegyék képviselőit, akik eljöttek, hogy részt vegyenek ezen az eseményen. Most főpásztoraik a bíborosi méltóság jeleként megkapják a bíborosi kalapot, valamint kijelölik számukra római címtemplomukat.
A szeretetközösség sajátos köteléke kapcsolja az új bíborosokat a pápához, akinek különleges és értékes munkatársaivá válnak a krisztusi küldetés megvalósításában. Az egyház Krisztus szeretetéből született. Arra kapott meghívást, hogy az Úr parancsa szerint éljen és haladjon előre. Krisztussal egyesülve a hitben és szeretetközösségben annyit jelent, mint – Szent Pál szavaival – gyökeret verni és alapot vetni a szeretetben (Ef 3,17).
A Márk evangéliumából vett szakaszhoz (Mk 10, 32-45) fűzve gondolatait a pápa kifejtette: Jézus, az Izajás próféta által megjövendölt Messiás nem azért jött el, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy szolgáljon. Életstílusa a keresztény közösségben az új típusú kapcsolatok és a hatalom gyakorlásának alapjává válik. Jézus, miközben Jeruzsálem felé halad, harmadszor jövendöli meg szenvedését. Megjelöli tanítványai számára azt az utat, amely révén beteljesíti az Atya által rábízott művet: ez pedig az életáldozatig menő alázatos önátadás, a kínszenvedés, a kereszt útja.
A tanítványoknak is a Mester útját kell végigjárniuk, maradéktalanul engedelmeskedve Istennek. Jézus megkérdezi Jakabot és Jánost, hogy készen állnak-e osztozni választásában? Végigjárják-e vele az utat, amely a megaláztatáson, a szenvedésen, a szeretetből választott halálon át vezet?
Amikor a tanítványok magabiztosan igenlően válaszolnak, Jézus türelemmel elmagyarázza nekik: még ha hozzá hasonlóan isznak is a szenvedés kelyhéből, akkor sem jogosultak az első helyekre, mert „ez azoknak jár, akiknek készült”. A mennyei Atya döntése, nem pedig emberi számítás eredménye. A tanítványok arra kaptak meghívást, hogy teljesen Istenre hagyatkozzanak, elfogadva akaratát.
A többi apostol méltatlankodását látván Jézus kiterjeszti tanítását az egész közösségre és magához szólítja tanítványait. Ez a jelentőségteljes gesztus a 12 apostol meghívásának pillanata. Arra emlékeztet, hogy minden egyházi szolgálat válasz Isten hívására, soha nem egy emberi terv vagy ambíció gyümölcse.
Az egyházban senki sem úr, hanem mindenki meghívott és mindenkit az isteni kegyelem vezet. Csak Jézus eredeti meghívásához visszatérve értjük meg saját jelenlétünket és küldetésünket az egyházban – fejtette ki homíliájában XVI. Benedek pápa.
Jézus a világi uralommal szemben egy teljesen más közösségi modellt kínál fel: „..aki nagyobb akar lenni, legyen szolgátok, és aki első akar lenni, legyen mindenkinek a cselédje”. Isten szerint a nagyság kritériuma nem az uralkodás, hanem a szolgálat. A diakónia a tanítványok és a keresztény közösség alapvető törvénye. Ez nem egy általában vett szolgálat, hanem a kereszt jegyében történik, teljes önátadás, „váltság” sokak megváltására. Ez az üzenet az apostoloknak és az egész egyháznak szól, főleg azoknak, akik azt a feladatot kapták, hogy vezessék Isten népét. Nem az emberi szempontok szerinti uralkodás, hatalom logikája, hanem a lábmosás gesztusa, a szolgálat, a kereszt logikája, amely minden hatalom gyakorlásának alapja. Az egyház minden korban arra törekszik, hogy ehhez a logikához hasonuljon és tanúságot tegyen róla, hogy láthatóvá tegye Isten valódi uralmát, a szeretetet.
A pápa arra emlékeztette az új bíborosokat, hogy most kapott méltóságuk még felelősségteljesebb egyházi szolgálatra hívja őket. Még mélyebben és szilárdabban kell egyesülniük Krisztussal.
A híveket pedig arra buzdította a Szentatya, hogy imádkozzanak az új bíborosokért. A Szentlélek legyen támaszuk az egyház szolgálatában. Kövessék a keresztre feszített Krisztust, ha szükséges egészen vérük kiontásáig, „usque ad effusionem sanguinis”. Végül a pápa Mária, az egyház Anyja oltalmába ajánlotta az új bíborosokat és egyházi szolgálatukat, hogy apostoli buzgósággal hirdessék minden népnek Isten irgalmas szeretetét.
(vm)