Bővebben: Egy plébános tanácsai csüggedőknekA csüggedés olyan betegség, ami előbb-utóbb mindenkit utolér, azokat is, akik az egyházban szolgálnak. Bizonyára ön is átélte már, talán többször is; talán éppen most van elcsüggedve. Tudja, hányszor gondoltam magam is, hogy legszívesebben abbahagynám a plébánoskodást? Minden hétfő reggel! Íme néhány szempont, amire rájöttem:

Bővebben: XVI. Benedek Aquinói Szent Tamás teológiájárólJúnius 23-án, szerdán a vatikáni VI. Pál aulában, kilencezer hívő jelenlétében tartották meg az általános pápai kihallgatást. További több ezren a Szent Péter téren, kivetítőkön követték az eseményeket. A Szentatya, miután korábbi katekézisei során a domonkos teológus korának problémáit, majd az arisztotelészi alapokon nyugvó filozófiai rendszerét foglalta össze, ezúttal Szent Tamás teológiáját ismertette.


Bővebben: A Szentatya köszöntötte a Jerzy Popieluszko boldoggáavatásán részt vevő híveketA nicosiai sportpalotában bemutatott szentmise után a pápa az Úrangyala-imádság alkalmából mondott beszédében emlékeztetett arra, hogy Mária szívében a legsötétebb gyász óráiban is ott élt a „remény bizonyossága”. Mária nagyszombaton is tudta, hogy eljön húsvét vasárnapja, Krisztus feltámadása. Ez a reménység köt össze bennünket, keresztényeket.