Úton a Boldogasszony-zarándokvonat Csíksomlyó felé

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Kozosegek_viadukt-600.JPGElindult a csíksomlyói búcsúba a Boldogasszony-zarándokvonat csütörtök reggel a budapesti Nyugati pályaudvarról. Zarándokok integetnek a csíksomlyói búcsúba induló Boldogasszony zarándokvonaton a budapesti Nyugati pályaudvaron.

A négynapos útra induló több mint ezer zarándokot Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára búcsúztatta, és a zarándoklat lelki vezetője, Székely János esztergom-budapesti segédpüspök áldotta meg. Soltész Miklós kiemelte, a zarándokok között 350 fiatal van, akik az anyaország mellett szerte a világból érkeztek, a Kárpát-medence minden részéből, Észak- és Dél-Amerikából, Ausztráliából és a nyugat-európai szórványból. A zarándoklat és a fiatalok részvétele üzenet az egész magyarságnak és kereszténységnek. A fiataloknak óriási küldetése van, és abban, hogy ezt felismerjék és megtalálják a helyes utat, fontos szerepe van a kereszténységnek, és szerepe lehet benne a mostani zarándoklatnak is – mondta az államtitkár. A zarándokok Nagyváradon püspöki szentmisén vesznek részt a Szent László alapította püspökség székesegyházában. A vonat várhatóan fél négy előtt érkezik Kolozsvárra, ahol ünnepséget tartanak az állomáson. A szervezők szerint, ahogy a korábbi években, úgy várhatóan idén is minden állomáson sok erdélyi magyar fogadja majd őket. A zarándokok pénteken Gyimesbükkre, az ezeréves határhoz mennek, harmadnap, szombaton a csíksomlyói búcsún vesznek részt. A programot a negyedik nap Gyergyószentmiklós főterén szabadtéri szentmise zárja.
 Még két zarándokvonat érkezik Ismét a II. Rákóczi Ferenc tiszteletére feldíszített mozdony húzza idén a Székely Gyors és Csíksomlyó Expressz egyesített szerelvényeit, amelyekkel a csíksomlyói búcsúra érkeznek Magyarországról a zarándokok. A II. Rákóczi Ferenc fejedelem arcképével és az Istennel a hazáért és a szabadságért jelmondattal feldíszített mozdony már járt Erdélyben – ezelőtt két évvel is ez húzta a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz össznemzeti zarándokvonatok egyesített szerelvényeit. A mozdony, amelyet a fejedelem halálának 280. évfordulója tiszteletére díszítettek fel, most visszatér, és ismét a zarándokvonatok élén. Egyébként tíz éve már, hogy a Kárpáteurópa Utazási Iroda elindította különvonatait a csíksomlyói búcsúra, ezalatt közel tízezer zarándok utazott a szerelvényeken. Idén a Csíksomlyó Expressz nyolcadik, a Székely Gyors tizedik alkalommal indul útnak. A Csíksomlyó Expressz szombathelyi indulása után Budapesten a Székely Gyorssal egyesül, majd indul útnak Erdély felé. Nagyvárad, Kolozsvár, Kalotaszeg érintésével érkezik péntek este az egyesített szerelvény Székelyföldre, utasait a felcsíki és alcsíki településeken szállásolják el. Szombaton délelőtt fél tíz körül a zarándokvonatok Csíkszeredába érkeznek, utasaik részt vesznek a csíksomlyói pünkösdi búcsún, majd másnap Gyimesbükkbe, az ezeréves határhoz érkezik az össznemzeti zarándokvonat, amely hétfőn hagyja el Székelyföldet.
 Fotó: MTI
www.szekelyhon.ro