Tudunk arról, hogy Ferenchez olyanok is jöttek tanácsért, akik házas emberként, a világban maradva kívántak odaadóbb életet élni. Nem kellett egy mindenestül új életformát kitalálni számukra, hiszen régóta léteztek a különböző bűnbánó mozgalmak csoportjai. Ferencnek azt kellett megadnia, hogy az ő eszményét hogyan követhetik ebben az állapotban. A két levélből kiérződik Ferenc felelőssége világi követői iránt: óvja őket az eretnekek tévedéseitől, buzdítja őket az egyszerű életre, és ugyanazt a misztikus távlatot adja nekik, mint minden követőinek: "Jegyesei, testvérei és anyja lesznek a mi Urunk Jézus Krisztusnak" (50. v.).

A levél egyetlen kéziratát Volterrában találta meg K. Esser, és korábbinak tartja a Balanyi által lefordított hosszabb változatnál. Ezt tekinthetjük tehát a "Harmadik Rend" regulája elődjének. Ehhez a forráshoz tér vissza a Ferences Világi Rend és a Reguláris Harmadik Rend (TOR), amikor előszóként hozzák új regulájukban.


Ezt a levelet egyesek értekezésnek, mások intelemnek tartották. Balanyi az Intelmek után hozza, egy kéziratos hagyomány nyomán ilyen címmel: Az Úr teste iránti tiszteletről és az oltár tisztántartásáról. Ebben a művében Ferenc megvallja hitét és tiszteletét az eukharisztia iránt. Azonosul a IV. Lateráni zsinat (1215) szellemével. III. Honoriusz pápa a zsinat után, 1219. november 22-én adta ki Sane cum olim kezdetű levelét az eukharisztia tiszteletéről, mely visszhangzik Ferencnek ebben a levelében is. Ferenc szívesen vallja magát itt diakónusnak, és sorolja így magát is a levél címzettjei közé. Legrégebbi kézirata 1220-ból való és a subiacói bencések egyik misekönyvében találták meg.


1226 áprilisában Sienában Ferenc olyan beteg lett, hogy testvérei kérték, fogalmazza meg utolsó akaratát. Ezt a művet a Perugiai Legenda, majd pedig a Speculum Perfectionis életrajzok őrizték meg az utókor számára, s most mint Ferenc diktált művét soroljuk eredeti írásai közé.


Ferenc életének utolsó hónapjaiban, 1226 szeptemberében-októberében keletkezett. Talán egyik írását sem vizsgálták, kommentálták és értelmezték annyit, mint ezt, bár éppen ettől akart Ferenc minden glosszát távol tartani. Az első század rendtörténete nem érthető nélküle. Bár a 34. versben szerepel a "végrendelet" (testamentum) szó, sokan úgy akarták értelmezni, mint "parancsolatot" (mandatum). IX. Gergely ezt igazítja helyre. Ferenc az ő eredeti szándékát akarja élete végén újra megfogalmazni.

A 4. versben szereplő imádság a Szent Kereszt Zsolozsmájának egyik responzumára épül. A ferences családban két kiegészítéssel hagyományos ima lett: "Imádunk téged, legszentebb Urunk Jézus Krisztus, itt és a világon lévő minden templomodban, és áldunk téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot."


Ezzel a regulával a remeteéletről alkotott ferenci felfogás maradt ránk. Egyedüllét és testvéri élet, külső keretek és egyéni szabadság összhangját akarja biztosítani. Nem tekinthetjük külön regulának a remeteségek számára, hanem inkább az előbbi regula alkalmazó kiegészítése.


III. Honoriusz pápa 1223-ban adta ki az alábbi bullát, mely a regula szövegét tartalmazza. Eredetijét az assisi Sacro Conventóban őrzik. A Ferences Rendben ezt a Regulát és a Végrendeletet péntekenként olvassák. A regulának ez a formája is Ferenc és a testvérek közös munkájának gyümölcse, mely a Római Kúria szempontjainak is megfelel. Ferenc egyik "kézjegye", hogy a testvérek közösségét nem "rendnek" (ordo), hanem "testvériségnek" (fraternitas) nevezi. Mégsem pusztán jogi dokumentum, hanem inkább Ferenc buzdítása az evangéliumi életre.


Ferenc életformájának első megfogalmazását III. Ince hagyta jóvá szóban, 1209-ben. A közösség számbeli növekedése, belső szerveződése (1217-ben provinciákra osztják fel), az 1215-ös lateráni zsinat megújuló szelleme, a noviciátus 1220-as bevezetése kiegészítéseket, átdolgozásokat, javításokat tett szükségessé. Ez a közös munka a káptalanokon folyt; a regula alábbi formáját 1221-ben állították össze. A 22-24. fejezetek talán még ebben sem voltak benne, műfajukban annyira nem illenek regulába. Érthető Bartolomeo di Sassoferrato XIV.sz-i jogász megjegyzése: "A testvérek élete olyan újdonság, hogy előzmény hiányában nem lehet rá formulát alkalmazni".

Ferencnek ezt a tanítását sokáig csak a Fioretti 8. fejezetében olvasható történetből ismertük. B. Bughetti 1927-ben egy kéziratban megtalálta ennek forrását, az alábbi diktált művet. Hangvételében közel áll az Intelmekhez, különösen az ötödikhez. A Fioretti elbeszéléséről kiderül, hogy eredetileg hasonlat, és ez indokolja, hogy az Intelmek után közöljük. Keletkezési idejét nem ismerjük, de a párizsi magiszterekre és főpapokra történő hivatkozás a rend széleskörő elterjedését feltételezi.


Egy névtelen domonkos kézirat arról tanúskodik, hogy Ferenc Intelmeinek gyűjteménye már 1231-ben kézről-kézre járt Párizsban. Jellege a középkori reportatio: egy hallgató lejegyezte Ferencnek a Szentíráshoz fűzött tanításait a káptalanok során. Összességében nézve, az Intelmek a testvéri szeretetben kibontakozó lelki szegénység dicsérete. Megmutatkozik bennük Ferenc felfogásának mélysége az evangéliumi szegénységet illetően.


2. oldal / 2