Kedden, október 6-án a Mária Rádióban elhangzott egy interjú a ferences lelkiségről. A beszélgetésen jelen volt Kórodi M. Antonetta nővér, Máté Gyöngyvér FVR és jómagam. Az interjút Balázs Erzsébet, a rádió munkatársa készítette. Alább az én válaszaim olvashatók. Próbálkozom az egész interjú megszerzésével és ha sikerül azt is megosztom.

1223 végén vagy 1224 elején fordult Ferenc ezzel a levéllel Antalhoz, akit tisztelete jeléül püspöknek nevezett, s akinek elmondja a ferences teológiai stúdiumok legfőbb feltételét: az imádság és áhítat szellemét semmiképpen nem szabad kioltani. Néhány kéziratban ez a figyelmeztetés a tanulóknak szól: non Iexstinguas helyett non exstinguant szerepel.


A személyeknek, nem pedig közösségeknek írt levelek következnek. Az egy miniszterhez levél címzettjét nem ismerjük. Az 1218-as és az 1221-es pünkösdi káptalan között írhatta Ferenc. Értékes bepillantást enged a regula alakításának közös munkájába, de főleg azért fontos irat, mert megmutatja Ferenc egyedülálló gondolkodását arról, milyen legyen az elöljáró: irgalmas, és tisztelje testvérei szabadságát is. A 7. versben a másolók a non velis -t (ne akard hogy jobb keresztények legyenek) ut velis -re (hogy akard) változtatták, elvéve ezzel az eredeti kifejezés merészségét.


Ezt a levelet valószínűleg Spanyolországba küldte Ferenc, s küldetésének megdöbbentő öntudatával fordul a világi uralkodókhoz. Ebben a levélben is javasolja, hogy a keresztények kövessék a mohamedánok rendszeres imádkozását. Az eukharisztia tiszteletére buzdító többi levélhez hasonlóan ez is 1220-ban keletkezhetett.


Ez a levél a klerikusokhoz írttal egy időben keletkezhetett, amikor Ferenc 1220-ban visszatért a Szentföldről. Ferenc látta a muzulmánok mély hitét és rendszeres imádkozását, s a keresztényeket hasonlóan mély hódolatra buzdítja, főleg az eukharisztia és Isten igéje iránt. E tiszteletnek külsőségekben is ki kell fejeződnie: az eukharisztia méltó őrzésében, az imádkozásra hívó harangszóban.


1226-ban, a Végrendelet előtt írhatta Ferenc ezt a levelet, mely minden nagyobb kéziratban megtalálható. A Perugiai Legenda idéz belőle, és megemlíti, hogy Ferenc be akarta tenni a regulába az itt szereplő gondolatokat, ám ez már nem volt lehetséges, hiszen a pápai megerősítés után nem lehetett változtatni a regulán. A záróimádság az egyik legszebb "könyörgés" Ferenctől.


Tudunk arról, hogy Ferenchez olyanok is jöttek tanácsért, akik házas emberként, a világban maradva kívántak odaadóbb életet élni. Nem kellett egy mindenestül új életformát kitalálni számukra, hiszen régóta léteztek a különböző bűnbánó mozgalmak csoportjai. Ferencnek azt kellett megadnia, hogy az ő eszményét hogyan követhetik ebben az állapotban. A két levélből kiérződik Ferenc felelőssége világi követői iránt: óvja őket az eretnekek tévedéseitől, buzdítja őket az egyszerű életre, és ugyanazt a misztikus távlatot adja nekik, mint minden követőinek: "Jegyesei, testvérei és anyja lesznek a mi Urunk Jézus Krisztusnak" (50. v.).

A levél egyetlen kéziratát Volterrában találta meg K. Esser, és korábbinak tartja a Balanyi által lefordított hosszabb változatnál. Ezt tekinthetjük tehát a "Harmadik Rend" regulája elődjének. Ehhez a forráshoz tér vissza a Ferences Világi Rend és a Reguláris Harmadik Rend (TOR), amikor előszóként hozzák új regulájukban.

1. oldal / 2