Hölvényi: Márton Áron felbecsülhetetlen hatást gyakorolt a magyarság lelki egységére

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szep_Mualkotas_2017-03-24-6544.jpgBrüsszel, 2018. február 20., kedd (MTI) - Márton Áron erdélyi katolikus püspök ökumenikus szellemiségével felbecsülhetetlen hatást gyakorolt a magyarság lelki egységére - jelentette ki Hölvényi György, a Fidesz-KDNP EP-képviselője, A Hegy - Mozaikképek Márton Áron életéből című dokumentumfilm brüsszeli bemutatóján kedden.

A képviselő az Európai Parlament néppárti frakciója vallások közötti párbeszéd munkacsoportjának társelnökeként a székelyudvarhelyi Nagy Zoltán hitoktató által szerkesztett, az erdélyi püspök életművét feldolgozó filmmel kapcsolatban elmondta, Márton Áron egészen kivételes diplomáciai érzékkel közelített a több módon is megosztott erdélyi lakossághoz.
A brüsszeli Balassi Intézetben tartott rendezvényen Hölvényi aláhúzta, a 23 éven át tartó kutatómunka eredményeképpen létrejött, Mihály József székelyudvarhelyi káplán segítségével forgatott film kiemeli, hogy Márton Áron nemcsak a felekezeti, hanem származási kérdésekben is határozottan kiállt a felebaráti szeretet és az emberségesség mellett. 
Egyházi vezetőként egyike volt azon keveseknek, akik nyilvánosan felemelték szavukat a zsidóüldözések ellen. Az 1944-ben, a Szent Mihály plébániatemplomban tartott beszédében határozottan tiltakozott a zsidó származású magyarok deportálása ellen. Életmentő tevékenységét élete kockáztatásával nem törődve folytatta.
A dokumentumfilm hűen bemutatja azt is, hogy Márton Áron az elvesztett második háború után az igazságosabb békében reménykedő, üldözött erdélyi magyarság ügyének szószólójává vált. Mindent megtett azért, hogy a magyar népet egy közösségként összetartsa. Kitartása, állhatatossága a legnehezebb időkben sem hagyta el - húzta alá a képviselő.
Nagy Zoltán az MTI-nek elmondta, az anyag 25 évvel ezelőtt kezdett gyűjtése során vált világossá számára, hogy Márton Áront Erdélyben sokfelé még a mai napig szinte szentként tisztelik. Ez a tisztelet indította arra, hogy végigjárja azokat a helyszíneket, ahol a püspök működése során megfordult, és összegyűjtse azokat a tárgyi és szellemi emlékeket, amelyeket az ott lakók évtizedeken át megőriztek. 
A kutatásból véget nem érő munka lett. Az anyag azóta is bővül, ugyanis a film ismertsége által a mai napig gyűlnek a Márton Áronhoz kötődő hanganyagok, felvételek és tárgyi emlékek - tette hozzá a hitoktató.
www.kronika.ro