A jeruzsálemi pátriárkák és egyházi vezetők húsvéti üzenete: Jeruzsálem maradjon sokvallású!

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Kozosegek_jeruzsalemivalasok.jpgA szentföldi egyházi elöljárók közzétették húsvétra írt üzenetüket, amelyben Máté evangéliumának egy idézetéből indulnak ki: „Nincs itt. Föltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol nyugodott” (Mt 28,6).

Jeruzsálem szívéből és a világ középpontjából ismét hirdetjük: Krisztus feltámadt, valóban feltámadt. Halleluja! – kezdik a szentföldi pátriárkák és egyházi vezetők levelüket. Ezt a húsvéti üdvözletet évszázadokon át egymásnak adták elődeink. „Nincs itt. Föltámadt.” Ezt hirdette az angyal az asszonyoknak a sírnál, és ezzel egyben azt is hangsúlyozta, hogy nem a halálé az utolsó szó, hanem az élet Istenéé.
Jézus azt mondta: „Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen” (Jn 10,10). Mi, hívők arra kaptunk meghívást, hogy a feltámadt Jézus életében járjunk, amely bőségben és nem nyomorúságban levő életet jelent – emlékeztetnek a szentföldi főpásztorok. Életével, halálával és feltámadásával Jézus új teremtést hozott létre, és helyre állította a dolgokat, beleértve Isten képét is az emberekben. A feltámadás ünnepe arra emlékeztet minket, hogy az ember méltóságát tiszteletben kell tartani.
Az emberek Isten képére teremtettek, tehát egyenlőek Isten előtt. Húsvétkor az emberi családot ünnepeljük az élet fénye és az isteni bőség tükrében. Jeruzsálem a feltámadás városa, a remény és az élet világítótornya. Az üres sír folyamatosan emlékeztet minket azokra az eseményekre, amelyek a szent városban és annak közelében történtek. Jézus eljött, hogy bőséges életet kínáljon fel számunkra, amelyben a bűn és a halál legyőzetett. Az élet városa a béke és a kiengesztelődés városa is. Ezért meg kell tartani Jeruzsálem sokvallású és multikulturális státusát, hogy az ábrahámi vallások a béke és a nyugalom városát találják meg benne. Továbbra is imádkozunk az igazságos és tartós békéért Jeruzsálem és az egész világ számára – írják húsvéti üzenetükben a szentföldi pátriárkák és egyházi vezetők.
Kitartóan imádkozunk minden régióért, ahol az erőszak és a szenvedés uralkodik; az erőszak, amely az ártatlan emberek és az istentiszteleti helyek ellen irányul. Imáinkban megemlékezünk minden nőről és gyermekről, akik erőszak és igazságtalanság áldozatai a világban. Mindenkit arra hívunk, hogy tartsák tiszteletben minden ember méltóságát, és haladjunk együtt az élet sértetlensége és teljessége felé – fogalmaznak a szentföldi főpásztorok.
Arra kérik továbbá a világ keresztényeit, a szentföldi és a közel-keleti hűséges népet, hogy merítsen erőt a húsvéti szertartásokból. Ezáltal mindannyian legyünk a feltámadás tanúságtevőivé feltámadt Urunk értékeinek előmozdításán keresztül, aki az Út, az Igazság és az Élet. Vállaljunk aktív részvételt az Egyház életében és a társadalomban. Krisztus feltámadt, valóban feltámadt. Halleluja, halleluja, halleluja! – zárul a jeruzsálemi pátriárkák és egyházi elöljárók húsvéti üzenete.
Az aláírók között vannak a görög, az örmény, a szír, az etióp, a kopt ortodox pátriárkák, a szentföldi kusztos, a latin patriarkátus apostoli adminisztrátora, a maronita érsek, a szír és az örmény katolikus püspökök, a görög-melkita érsek, az episzkopális és a lutheránus püspökök.
Az üzenet teljes egészében angol nyelven ITT olvasható.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Isten a szeretet. Nem Ő hullatja az erdőinkre a kénes esőt, nem Ő szemeteli tele világunkat meggondolatlanul, nem is Ő dobja le az atombombát, nem Ő szervezi a világháborúkat, a veszekedéseket, az ellenségeskedést, nem Ő hagyja az úton az éhező gyermekeket, nem Ő készíti a kábítószert, hanem mi, emberek. A mi bűneink, vakságunk, butaságunk hozza a nyakunkra a sok bajt. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Ma 2019. augusztus 25. vasárnap, Lajos és Patrícia napja van. Holnap Izsó napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Nagyon tetszik nekem...

Nagyon tetszik nekem az, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus, amikor a keresztet hordozta, nemkemény, hollywoodi mosollyal, egyenes derékkal, vasalt ingben vitte a keresztet.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube