“A megengedő szülők valódi szörnygenerációkat hoznak létre”

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Pedagogia_Davidpszichi.jpgDavid Eberhard svéd gyermekpszichiáter szerint egy igazi tragédia következhet be, ha a szülők mindennek eleget tesznek, amit csak a gyerekek akarnak. Ilyen esetben a gyerekek a fejükre nőnek, minden percben a kívánságukat lesik, ezáltal megfosztják saját magukat a szabadságtól.

A szakértő a svéd társadalmat vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy a szülők engedékenységük következtében egy olyan generációt hoztak létre, melyből teljes mértékben hiányzik az empátia, és a figyelmesség.
Ha valaki ilyen közegben tölti el a gyerekkorát, abból nagy eséllyel válik egy csalódott, céltalan felnőtt.
“Nyugodtan lehet “Nem-et” mondani a gyereknek, az még nem jelenti azt, hogy bántalmaztuk volna” – mondta a szakember.
“A gyereknek ismernie kell a korlátait, a lehetőségeit, tudnia kell, mi az, hogy elutasítás, és azt is, hogy egyáltalán nem megengedett minden, amit követel” – tette hozzá a szakember.
Azért van annyi kezeletlen, rakoncátlan gyerek, mert szüleik mindent megengednek nekik, az engedékenység által próbálnak nevelni, és csitítani. Csak egy kis hisztibe kerül, és a gyerek bármit el tud érni.
“A mostani társadalomban csődöt mondtak azok a régen jól bevált nevelési normák, amikor a szülő rendre tudta utasítani a gyereket, és meg is tette” – vázolta a problémát Eberhard. Napjainkban nem létezik következetesség, és felelősséget is nehezen vállalunk.
A svéd pszichiáter Gyerekek hatalmon című könyvében a liberális gyereknevelési módszerről ír, mely szerint ismeretlen dolog a büntetés és a megszorítások. A szülők pedig úgy csinálnak, mintha a gyerek legjobb barátai lennének, vagy legalábbis azzá szeretnének válni, csak sok akadályba ütköznek. A mostani társadalmi elvárások szerint az a jó szülő, aki nem túl megfontolt, felnőttes, és következetes, hanem inkább a serdülők bohó viselkedésmintájával azonosul.
A túlzott engedékenység hatással van az egyre nagyobb mértékben eluralkodó gyermekkori depresszióra, iskolai problémákra, a fegyelem felborulására, a kábítószer-használat és az öngyilkossági kísérletek számának növekedésére.
www.filantropikum.com