Egyszerű és szép

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Kozosegek_papaimise_kellkek.jpgBemutatták a csíksomlyói pápai szentmise liturgikus eszközeit

A Ferenc pápa által Csíksomlyón celebrált június 1-jei szentmisén használatos liturgikus eszközöket és a Gyulafehérvári Főegyházmegye első, erre az alkalomra készült Evangeliáriumát mutatták be május 24-én, pénteken a székelyudvarhelyi-szombatfalvi Szent György Plébánia közösségi házában.
A sajtótájékoztatót a pápalátogatás liturgikus bizottsága képviseletében László Attila plébános, valamint az eszközök egy részének vásárlását támogató és az Evangeliáriumot kiadó Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) képviseletében Szász Jenő elnök tartotta, továbbá jelen volt Küsmödi Csongor-Ignác kispap, valamint Jánossi Imre zetelaki segédlelkész, akik szintén a pápai liturgia előkészítésében munkálkodó csapat tagjai.
László Attila elmondta, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy ő fog felelni az oltár berendezéséért és a kellékekért, arra törekedett, hogy megmutathassák: az Isten szép, párosítva a Ferenc pápára jellemző egyszerűséggel. Barátokat szólított meg, közösségük tehetősebb embereit, hogy mindazokat a kellékeket, amelyek a szentmise bemutatásához szükségesek, legyenek egységesek. Szász Jenő, az NSKI elnöke is közösségük tagja, így lett támogató is a szükséges liturgikus tárgyak megvásárolásában, valamint az Evangeliárium elkészítésében. „Remélem, hogy mindez kellőképpen és alázattal fogja szolgálni azt a liturgiát, amelyet hamarosan ünnepelhetünk Csíksomlyón” – tette hozzá a plébános.
Szász Jenő kifejtette, Ferenc pápa látogatása történelmi, ugyanakkor megszentelt pillanat: „Nekünk, székelyföldi magyaroknak, és általában a magyar nemzetnek, közösségnek egyedi alkalom. S mint olyan, ezért ez nekünk fontos elsősorban.” Mint mondta, az Evangeliáriumból több példányt készíttettek, nem jelölik meg, hogy éppen melyik az, amelyikkel a Szentatya misézik, de szeretnék, ha valamennyit ellátna a kézjegyével annak érdekében, hogy azokkal később megajándékozzák a Gyulafehérvári Főegyházmegyét, a temesvári, nagyváradi, és szatmári püspökségeket, valamint a csíksomlyói kegytemplomot.
László Attila sorra bemutatta a liturgikus kellékeket. „A szentmisének két középpontja van: az Ige liturgiája, valamint az Eucharisztia liturgiája. Az igeliturgia csúcspontja az evangélium felolvasása, ez annyira kiemelt, hogy kizárólag felszentelt személy olvashatja fel. Ezért külön fogja hozni a diakónus a szentmisén ünnepélyes körmenetben az Evangeliáriumot, felolvassa a nap evangéliumát, majd odaviszi a Szentatyához, aki tisztelete jeléül csókkal illeti azt, majd áldást ad vele.”
A pápai oltáron öt kehely lesz, ezeket a jelen lévő bíborosok, érsekek, püspökök szentáldozásánál fogják használni. Az áldoztató edények egy része is ezt a célt szolgálja, a többit pedig a papság áldoztatásánál fogják használni. „A csengő a szentmiséken mindig a kiemelt pillanat elérkeztét jelzi, azért szólal meg, hogy ráirányítsa az emberek figyelmét, hogy most éppen szent pillanat következik, összeszedettségre szólít. Minden pápai oltáron hét gyertya ég, a kereszt mellett, melyet helyi mester, Hajas László faragta cseresznyefából, a corpus pedig hársfából készült. Az a misét bemutató főpapnak szól, ezért vele lesz szemben.”
Egyszerű és nemes anyagból valók az oltáron használt terítők, a kehelyabroszok és kendők, a mallersdorfi ferences nővérek adományaként.
A bőrkötéses Evangeliárum előlapján a kereszt és a négy evangélista jelképe, a hátoldalán pedig a Gyulafehérvári Főegyházmegye védőszentje, Szent Mihály arkangyal látható.
Az Evangeliárumba bekerült Ferenc pápa, valamint a főegyházmegye címere. Az iniciálékkal díszített evangéliumok közül a csíksomlyói pápai szentmisén az angyali üdvözlet evangéliumát fogják felolvasni.
Forrás: RomKat.ro
Fotó: MTI, Székelyhon.ro
Magyar Kurír