Elkezdődött az érettségi: egy hónapon át zajlanak a vizsgák

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Tarsadalom_erettsegi19.jpgErdélyben csak most kezdődik a végzősök bajnoksága, az érettségi vizsga!! Imádkozzunk értük, hogy mindenkiből nem csak a mostani vizsgákon, de az élet minden napján győztes, igazi bajnok legyen...

Szeretettel, 

Csaba t. 
 
Mintegy háromszáz idei végzős nem jelentkezett a hétfőn kezdődő 2019-es érettségire Hargita megyében, de majdnem ugyanannyian feliratkoztak a vizsgasorozatra az előző években sikertelenül érettségizők közül. A megyében valamivel több mint 2200-an vesznek részt az egy hónapon át tartó vizsgákon.
Maros megyében idén 3575 diák végezett a középiskolával, és háromezer fölötti érettségizőre biztosan számítanak – tudtuk meg korábban Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettestől, aki szerint lesznek olyan végzősök, akik nem mennek át az év végi vizsgákon, olyanok is, akik nem iratkoznak be az érettségire, de a tavaly sikertelenül vizsgázók közül is fognak próbálkozni idén.
A Hargita megyében működő 38 középiskola 2217 végzőse közül 1911 jelentkezett a hétfőn kezdődő érettségire a péntek délután véget ért feliratkozási időszakban. Az a 306 fiatal, aki nem vesz részt a vizsgákon, nem tudta befejezni a tizenkettedik osztályt – tehát pótvizsgára kényszerül –, de olyan szakközépiskolás végzősök is vannak, akiknek már megkötött munkaszerződésük van a nyárra, és a tanintézet-vezetés győzködése ellenére úgy döntöttek, hogy nem érettségiznek le – tájékoztatott Sipos István tanfelügyelő, a Hargita megyei érettségiztető bizottság alelnöke. Elmondta továbbá, hogy a távolmaradókkal majdnem azonos számban jelentkeztek a vizsgasorozatra olyan fiatalok, akiknek az előző években nem sikerült az érettségijük: 298-an próbálkoznak újra, így velük együtt összesen 2209-en érettségiznek idén Hargita megyében. Képességfelmérőkkel kezdődik A vizsgasorozat hétfőn kezdődik a képességfelmérőkkel, de ezen nem kell részt vennie minden érettségizőnek, az idén újra próbálkozók többségének csak azt az írásbeli vizsgát kell megismételnie, amelyen korábban nem ért el átmenő eredményt. Egyébként az idei érettségi egyetlen újdonsága, hogy egy év kihagyás után ismét a képességfelmérőkkel kezdődik a vizsgasorozat.
Tavaly ezeket már februárban megrendezték országszerte, de idén visszatértek a korábbi gyakorlathoz. Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő szerint nem volt egyértelműen rossz a kezdeményezés, voltak előnyei a képességfelmérők téli lebonyolításának. Csakhogy az törvénytelen volt, ugyanis a tanügyi törvény értelmében csak azok a végzősök vehetnek részt az érettségin, akik sikeresen befejezték a tizenkettedik osztályt, így szabálytalan volt a képességfelmérők tanév közbeni megszervezése – mondta el Sipos István, noha ő is egyetért azzal, hogy volt haszna a képességfelmérők korai lebonyolításának, például azért, mert a tanév végén nem nyúlt hosszúra az érettségi vizsga. Vizsganaptár A 2019-es vizsgasorozat a hétfőn és kedden zajló román nyelvi képességfelmérővel kezdődik, ezt az anyanyelvi képességfelmérő követi június 5-én és 6-án. A digitális kompetenciapróba (június 7., 10., 11.) egyik vizsganapja idén egybeesik a nyugati keresztény egyházak által ünnepelt pünkösdhétfő dátumával, így a nem ortodox vallású érettségizők június 7-én és 11-én vehetnek részt a képességfelmérőn. Hargita megyében hat vizsgaközpont lesz – a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumban és a Kájoni János Szakközépiskolában, a székelyudvarhelyi Kós Károly Szakközépiskolában és az Eötvös József Szakközépiskolában (utóbbinak egy alközpontja is lesz Székelykeresztúron, a Berde Mózes Unitárius Gimnáziumban), a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumban, továbbá Maroshévízen, a Mihai Eminescu Gimnáziumban – ezekben zajlanak majd az írásbeli vizsgák.
Az írásbelik sorozata július 1-jén, a román nyelv és irodalom vizsgával kezdődik, ezt követi a magyar nyelv és irodalom vizsga július 2-án, majd a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból adnak számot tudásukról az érettségizők július 3-án. Az utolsó írásbelin, július 4-én a szaknak megfelelő választott tantárgyból vizsgáznak. Az eredményeket július 8-án függesztik ki, és aznap déltől délután 4 óráig fogadják az óvásokat, majd ezek kivizsgálása után július 13-án hozzák nyilvánosságra az idei érettségi végleges eredményeit.
Fotó: Barabás Ákos 
www.szekelyhon.ro