Nyugdíjba vonul Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, novemberben nevezik ki az utódját

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Fopasztorok_jakubinyivel18.jpgNem tudnám megmondani, hogy az érsek atyánk hány szentmiséjén vettem részt, hány bölcs elmélkedését, tanítását volt alkalmam meghallgatni a teológián és utána is aktív szerzetes életem során!! Isten különleges áldásának tekintem, hogy éveken keresztül, diákja, majd szinte egy emberöltőnyi ideig papja lehettem Jakubinyi György érsek atyának! Nyugdíjba vonulása alkalmából, a jó Isten áldását kérem további életére, imádkozom, hogy a ragyogó tisztánlátás, a bölcsesség mely belőle árad, még sokáig világítson Erdély földjén! 

Őszinte tisztelettel, 

Csaba t.

Várhatóan november közepén nevezi ki Ferenc pápa a gyulafehérvári római katolikus érsekség új vezetőjét, miután Jakubinyi György érsek a nyugdíjazását kérte. Nyugdíjba vonul a Csíkszeredában szolgáló Tamás József segédpüspök is. 
Potyó Ferenc pápai prelátus, általános helynök hétfőn megerősítette a Krónika értesülését, miszerint nyugdíjazását kérte Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke. Mint részletezte, bár a főpásztor 75 éves koráig, tehát még egy évig irányíthatná a főegyházmegyét, betegségre hivatkozva kérte a nyugdíjazását, és Ferenc pápa várhatóan november közepén nevezi ki utódját. Jakubinyi György addig ellátja a főpásztori teendőket. HIRDETÉS A Krónika értesülései szerint többen is esélyesek az érseki tisztség betöltésére. Úgy tudjuk, Böcskei László nagyváradi megyés püspök, Schönberger Jenő szatmári püspök, Kovács Gergely okleveles posztulátor, Szénégető István-Barnabás plébános, a főegyházmegyei családpasztorációs iroda vezetője, valamint Kerekes László szentszéki tanácsos neve is felmerült Jakubinyi György lehetséges utódjaként. 
Potyó Ferenc nem kívánta sem megerősíteni, sem cáfolni értesüléseinket. Az általános helynök mindössze annyit mondott, sok név felmerült, a pápai döntés előtt információkat gyűjtenek a tisztség potenciális várományosairól, széles körű konzultáció zajlik, tehát „nem derült égből villámcsapásként születik a döntés”. Potyó Ferenctől ugyanakkor megtudtuk azt is, hogy a Csíkszeredában szolgáló Tamás József segédpüspök is kérte a nyugdíjazását, ő idén novemberben betölti 75. életévét. „Az ő utódját viszont nem nevezi ki a pápa” – mondta kérdésünkre a pápai prelátus, hanem a leendő érseknek előbb meg kell majd indokolnia, hogy miért van szükség segédpüspökre a gyulafehérvári főegyházmegyében. Amúgy Tamás József nyugdíjazott püspökként számos főpásztori feladatot is elláthat, például bérmáltathat – mutatott rá Potyó Ferenc, aki egyúttal arra is kitért, hogy ő maga is nyugdíjas, de tovább dolgozik. „Pap vagy mindörökké” – jegyezte meg az érseki helynök. 
Jakubinyi György Miklós gyulafehérvári érsek, a romániai örmény katolikus ordináriátus apostoli kormányzója 1946. február 13-án született Máramarosszigeten, 1969. április 13-án szentelte pappá Márton Áron püspök Gyulafehérváron, ahol 1963–1969. között a tanulmányait végezte. 1970–1972. között a Gregoriana Pápai Egyetemen tanult, 1972–1974. között a Pápai Biblikus Intézet (Pontificio Istituto Biblico) elnevezésű pápai felsőfokú oktatási intézetben tanult tovább, majd 1978-ban Budapesten doktorált. Tamás József segédpüspök 1944. november 12-én született a Hargita megyei Madéfalván. 
1968. április 21-én, Gyulafehérváron szentelték pappá, miután a Gyulafehérvári Papnevelő Intézetben (Seminarium Incarnatae Sapientiae – SIS) elvégezte teológiai tanulmányait. Szolgálati helye a csíkszeredai Segédpüspöki Hivatal.
https://kronikaonline.ro