Akik jobbá teszik mások életét

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Pedagogia_arvai_renata_natikaval.jpgSokan mondják, hogy szívesen segítenének a betegeknek, szegényeknek és rászorulóknak, miközben még az internetes átutalás néhány percét sem vállalják. Szerencsére akadnak olyan emberek, akik fáradsággal, idővel nem törődve sietnek rászoruló embertársaik megsegítésére.

Az Árvai házaspár
Reni és Tamás, akik Köbölkúton élnek, fáradhatatlanok a jótevésben. A fogyatékkal élőknek műsort, kirándulásokat szerveznek, segítik Csaba testvér árváit, a beteg gyermekek gyógyítása érdekében jótékonysági koncerteket szerveznek.
– Már gyerekkoromban intenzíven átéltem a mások elesettségét, kiközösítését – mondja Reni. – A magányosokkal játszottam és olyanokkal barátkoztam, akikkel senki sem akart. De az már az isteni gondviselés műve, hogy olyan fantasztikus emberrel hozott össze a sors, mint az én drága Tamásom. Együtt járjuk a segítés útját, mert mindketten ugyanazt akarjuk. A segítségnyújtásnak úgy adtunk keretet, hogy megalapítottuk a Helios Spes polgári társulást. A jogi forma segíti a pályázati lehetőségek elérését és a jó szándékú emberek adójának két százalékát is fogadni tudjuk.
Reni az is elárulja, hogy alapvetően mindketten vallásos emberek, de Csaba testvér és Siekel István köbölkúti plébános atya közelében érezték meg erősebben az Isten közelségét. Az irgalmasság cselekedeteihez is sokszor ők vezérelték őket.
– Azt tapasztaljuk, hogy a jó ügyhöz sokan odaállnak. Szoros kapcsolatot ápolunk a cserkészekkel, hiszen magam is cserkész vagyok, de a községi hivatal is mindig segítőkész. A média képviselői, a zenészek, a színészek önzetlen segítsége nélkül semmik sem lennénk. Amikor elkezdtük úgymond intenzívebben „tenni a jót”, azt hittük, ez mindenkinek tetszik majd. Aztán jött néhány kérdés, ami meglepett: Nekem ki segít? Megéri ez nektek? Nem Erdélyben kell segíteni, itthon tegyétek! Ma már ezekkel a megjegyzésekkel nem törődünk, csak a köszönömmel, a megszámlálhatatlan öleléssel és hálás kézfogással foglalkozunk. 
December elején két koraszülött köbölkúti kisgyermek, Szőköl Tomika és Kómár Natália további gyógyítására, fejlesztésére szerveztek jótékonysági koncertet a templomban. Aggódtak, hogy kevesen lesznek, hogy talán elhamarkodottan öntöttek reményt a szülők szívébe, és nem lesznek képesek nekik segíteni. A köbölkútiak azonban lehajoltak a szükséget szenvedőkhöz, és a két család 2020 eurót vihetett haza a jótékonysági koncertről.
Levicsek Juhász Szilvia
Párkány környékén, ha segítésről esik szó, a legtöbb embernek Levicsek Juhász Szilvia jut az eszébe. Szilvia elmondja, hogy azért tanult gyermeknővérnek, mert kis kora óta szerette a gyerekeket. Később babaklubokat alapított, hogy segítse az anyukákat a gyermekgondozásban és a mindennapi kihívások megoldásában.
– Babiák Veronika és az anyukák jelentkeztek az ötlettel, hogy gyűjtsünk ruhát a rászorulóknak. Így is tettünk, és az első évben meghívtunk 5-6 rászoruló családot vendégségbe a párkányi Aranyalma babaklubba. A harmadik évben már 25 család jött, és azóta is maradt ez a szám. Azért ennyi, mert ennél több embert nem tud befogadni a babaklub.
Az idén úgy döntöttek, hogy december 15-én egy kamionos cég segítségével hordják szét az ajándékokat a régióban, a Párkány–Ebed–Muzsla–Köbölkút–Garamkövesd–Kisgyarmat útvonalon. Főleg tartós élelmiszert, valamint tisztálkodási szereket, játékokat gyűjtöttek. Szinte maguktól jöttek a felajánlások. Egy futballcsapat nyolc focilabdát vett nekik, a Párkányi Szakközépiskola diákjai, élükön Molnár Tünde tanárnővel pedig bekapcsolódtak a gyűjtésbe. A város adventi gyertyagyújtására sem érkezett senki üres kézzel. Egyszerre nem is bírták felvinni a klubba a csomagokat. Az adományok mellé a gyerekek mikuláscsomagot kapnak, benne egy-egy új mesekönyvvel, társasjátékkal. Ezeket a város nyújtotta pályázati támogatásból sikerült megvásárolnia.
Szilvia nővér együtt dolgozik a város és a falvak szociális bizottságaival, a gyermekorvosokkal, hiszen ők tudják a legjobban, kik a hátrányos helyzetűek. Legutóbb egy kőhídgyarmati fiú részére sikerült a zongora vásárlásához a támogatást előteremtenie a Muzsika TV és annak énekesnője, Sóki Csilla közreműködésével, akik egy koncertjük bevételét ajánlották fel a félárva zenei tehetség támogatására.
Hinzellér László
Hinzellér László Csemadok-elnök szervezőmunkájának köszönhetően az adventi időszakban már évek óta roskadozik a szőgyéni szeretetasztal az adományoktól. Ennek az a különlegessége, hogy az asztalra lehet tenni is és venni is.
Lászlót a mély hite segíti a rászorultak iránti együttérzésben és segítésben. Vallja, csak a szeretet képes az emberi kapcsolatokban isteni dolgokat véghez vinni. Segítői is akadnak szép számmal. A Csemadok és a Mária Légió tagjaival közösen terítenek asztalt nemcsak a rászorulóknak, de magának a közösségnek is.
Az idén a Magyarok Kenyeréből megmaradt lisztből sütik a kenyeret az asztalra, amit adományként kaptak, de a környékbeli vállalkozók és magánszemélyek is tesznek az asztalra élelmiszercsomagokat, gyümölcsöt, édességet, bort és egyéb ajándékot. A katlanban pedig disznótoros káposzta fő, amiből haza is vihetnek a szeretetasztalt körülállók. 
– Sok a testi-lelki táplálékra szoruló ember, emellett jó összejönni, és derűsen elbeszélgetni. A szeretet nem ismer fáradságot, nem vár cserébe semmit, összekovácsoló hatását pedig mindenki megérzi. Remélem, nem csak karácsonykor.
www.ma7.sk