A régi jó „szentgenerátor” új köntöst kapott – és várja a védőszentet keresőket

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szentek_szentgellert20.jpgJennifer Fulwiler író, rádiós műsorvezető az ötletgazdája és fenntartója az évek óta népszerű „szentgenerátornak”, amellyel mennyei közbenjárót választhatunk az új évre – noha a tapasztalat azt mutatja, el sem tudjuk többé engedni az illető szent kezét, az adott naptári év után sem.

Ha elfogadunk egy védőszentet az egész évre, vagy akár csak egy hónapra, esetleg csupán egy bizonyos ügyben, az esélyt jelent számunkra, hogy megkérhessük őt: „Taníts meg arra, amit te tudsz!”
Az angol nyelvterületen élő katolikusok valószínűleg már többször belefutottak a „szentgenerátorba”, melyet Jennifer Fulwiler író, rádiós műsorvezető, stand-upos álmodott meg néhány évvel ezelőtt, és amely a „szenthúzás” egyes közösségekben népszerű újévi szokását helyettesítheti.
Az internet előtti időkben az egy évre választott védőszent egy kedves barát vagy közösségi tag révén érkezett meg általában az életünkbe, aki kis papírokra felírta szentek neveit, és a szilveszteri mulatságon vagy valamikor az új év elején találomra húzhattunk egy nevet a kalapból.
Az interneten hozzáférhető „szentgenerátor” angol nyelvű; használata azonban minimális nyelvtudással is egyszerű.
1. Az első felületen rá kell kattintani a Find a Saint for Me! (Keress egy szentet nekem!) utasításra (gombra).
2. A következő felület pedig már ki is adja a szentünket! Az új felületen kimaradt az imára buzdító közbülső lépés, bíznak benne, hogy ezt minden felszólítás nélkül amúgy is megtesszük „szentkérés” előtt.
Megjelenik a szent neve, ünnepnapja, illetve hogy hagyományosan minek, kiknek a védőszentje. Alatta két lehetőség: „Choose a new saint” – azaz választhatunk új szentet; illetve: „Choose a word for the year” – amellyel egy inspiráló szót ad nekünk találomra a rendszer.
Mi értelme van egy ilyesféle „szenthúzásnak”? Az előttünk álló év során megismerhetjük a szent életét, lelkiségét; amit tudunk, beépíthetünk ebből a saját lelki életünkbe; valamint kérhetjük a szent közbenjárását szándékainkért. Növekedhet az imába vetett bizalmunk, és gyarapodhat mennyei barátaink száma.
Természetesen mint mindig, ebben a helyzetben is igaz, hogy annyit kapunk a kapcsolattól, amennyit beleteszünk. A szentek „jól neveltek”: ha mi nem keressük velük a kapcsolatot, ők nem fognak zargatni bennünket – úgyhogy nem árt, ha mostantól naponta szólunk hozzájuk.
Az Aleteia nemzetközi katolikus portál szerzője, Elizabeth Scalia egyszer elmesélte, hogy ő maga évekig rosszul kezelte ezt a kérdést, amíg egy domonkos nővér helyre nem tette.
A szent választ ki téged, nem fordítva
– világított rá a szerzetesnővér. „Ami azt is jelentette, hogy ha egy szentnek vagyok annyira fontos, hogy bekopogjon az ajtómon, bolond lennék nem ajtót nyitni. 2010-ben, már ennek a tudásnak a birtokában eldöntöttem, hogy naponta fogom üdvözölni a védőszentemet, Néri Szent Fülöpöt egy fohásszal: »Néri Szent Fülöp, tanítsd meg nekem, amit tudsz!«” 
Azoknak, akik valamiért rémisztőnek érzik, hogy egy évre védőszentet válasszanak maguknak, azt javasolja az Aleteia szerzője, kérjenek szentet akár csak egy hónapra, vagy egy speciális esetre is – a lényeg, hogy utána fogadják nyitottan, amit meg akar tanítani nekik.
Forrás: Aleteia.org
Fotó: Wikipédia; News.va
Magyar Kurír