Hölvényi György, a KDNP európai parlamenti képviselője, az európai néppárti frakció vallásközi párbeszéddel foglalkozó munkacsoportjának társelnöke a nagyhéten humanitárius misszió keretében a földrengés és a polgárháború sújtotta Szíriában járt. Az ott megélt élményeiről beszélgettünk vele.

– Milyen célból utazott Szíriába?

– Február elején súlyos földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát. Az Európai Parlament néppárti frakciójában a fejlesztéspolitikai és humanitárius ügyek sok éve hozzám tartoznak, így e katasztrófa politikai következményeinek figyelemmel kísérése is feladatom. A világ a földrengés után elsősorban Törökországra fókuszált, míg Szíriáról nagyon rövid idő alatt megfeledkezett. Pedig látni kell, hogy ott ez a tragédia már egy eleve válságban lévő országra sújtott le. Szíriában több mint tíz éve zajlik polgárháború. Ha csak Aleppó városát nézzük: öt évvel ezelőtt jártam ott először, és azóta egyetlenegy házat sem hoztak helyre. A város fele ma is romokban hever. A polgárháború és az ISIS (az úgynevezett Iszlám Állam terrorszervezet – a szerk.) pusztításait mintegy betetézte a földrengés.

Ha címet kéne adni ennek a tragédiának, azt adhatnánk: Már csak ez hiányzott!

A segítségnyújtás módját azonban ebben a helyzetben is meg kell találni, ugyanakkor európai parlamenti képviselőként csak úgy tudom ezt hitelesen képviselni, ha a saját szememmel mérem fel a helyzetet. Több mint harminc egyházi és nem egyházi segélyszervezettel találkoztam, tárgyaltam utam során, amiről beszámolót készítettem. Így bármilyen vitában elmondhatom, hogy személyes tapasztalatok és érintettek beszámolói alapján állítom azt, amit állítok. Európai parlamenti munkámmal párhuzamosan a Hungary Helps Program jószolgálati nagykövete is vagyok. Ezt a két feladatkört amennyiben lehet – elsősorban a „terepmunka” során, a helyben segítés lehetőségeinek felkutatásakor – összekapcsolom. Ez alapján elmondhatom: a földrengést követően mi, magyarok az első pillanattól kezdve ott voltunk és segítettünk. A Hungary Helpsen keresztül a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mentőautókat küldött, a szír kormány által nem ellenőrzött területekre az ENSZ segítségével többkamionnyi segélyszállítmányt tudtunk bejuttatni. A legnagyobb keresztény segélyszervezetek pedig jelentős, egymillió dolláros kormányzati támogatást kaptak Magyarországról.

A feladatom most részben az volt, hogy a kríziskezelés utáni hatékony segítségnyújtás érdekében végigjárjam a földrengés sújtotta területeket, Latakia és Aleppó érintett régióját, mert európai parlamenti képviselő már évek óta nem járt a térségben.

– Milyen tapasztalatokat szerzett?

– A helyzet ezeken a területeken több mint aggasztó. Legalább kétszázezer embernek egyáltalán nincs lakhelye, nincs tartósan fedél a feje fölött. Ebből nagyon nehéz helyzetek következnek. Az otthon nélkül maradtakat részben iskolákban, osztálytermekben, tornatermekben helyezték el, de ezzel ott meg is szűnt az oktatás, kiszorultak a gyerekek. A hatóságok úgy döntöttek, véget vetnek az átmeneti állapotnak, az embereknek el kell hagyniuk az iskolákat. Na de hová menjenek? Nagyon súlyos probléma az is, hogy nem halad a romeltakarítás, mert sem üzemanyag, sem megfelelő gépek nincsenek. Emellett óriási a fertőzésveszély is.

Már több mint ötvenezer kolerás beteg van a földrengés sújtotta régióban.

A katasztrófa következtében ugyanis a régóta elhanyagolt csatornahálózat megrongálódott, így a tiszta és a szennyvíz összekeveredett. Ezeket a borzalmasan súlyos problémákat a régió önerőből nem tudja megoldani. Itt felvetődik a szankciók kérdése is.

– Ez nagyon kényes téma…

– Igen, mert a Szíria elleni szankciók az Aszad-rendszer meggyengítése érdekében születtek. Mára azonban egyértelmű, hogy a hatalom így is megtalálja a túlélés módját, míg a lakosság szenved. A tragédia esélyt teremthet arra, hogy a segélyszervezetek, a különböző – keresztény és nem keresztény – felekezetek is hallassák a hangjukat, elmondják tapasztalataikat, és azt, hogy mit kell tenni. A februári földrengést követően a szankciók alól hat hónapra mentesültek a humanitárius szállítmányok, a külföldön élő szír családok most éppen hazautalhatnak a bankon keresztül kisebb összegeket, amit eddig nem tehettek meg. A Vatikán kezdeményezésére, nemzetközi összefogással, így a Hungary Helps segítségével is több, úgynevezett nyitott kórház jött létre, vagy meglévő kórház alakította át működését. Az aleppói kórházat például a 19. század óta francia nővérek tartják fenn. A betegfelvételi osztályon ott is van a magyar segítségnyújtást hirdető Hungary Helps Program tábla. Többek között ennek a kórháznak is orvosi műszerekre lenne szüksége. A szankciók felfüggesztése azonban csak fél évre szól, és a kórházak ennyi idő alatt nem tudják beszerezni a műszereket az ezeket gyártó nagy világcégektől, hiszen azok addigra bele sem kezdenek az előállításukba.

Az egyházi és egyéb szervezetek között teljes az egyetértés abban, hogy a humanitárius segítségnyújtásra vonatkozó szankciók felfüggesztésének meghosszabbítása létkérdés Szíriában.

– Vagyis újra kellene gondolni a szankciók kérdését…

– Igen, és ebben fontos szerepük lehet a különböző egyházaknak és segélyszervezeteknek. Egyértelmű, hogy nélkülük az újjáépítés szinte lehetetlen Szíriában. Létezik ugyan állami segítségnyújtás, de minimális, a nemzetközi segélyszervezetek pedig nem győzik, így a szociális feladatokat ők vállalják magukra.

– Kikkel találkozott Szíriában?

– Több egyházi vezetővel, így II. Efrém Ignáccal, az Antiochiai Szír Ortodox Egyház pátriárkájával; Jusszef Abszi melkita pátriárkával; Butrosz Kasszisz aleppói szír ortodox érsekkel; Mario Zenari bíborossal, Szíria apostoli nunciusával, valamint Firasz Lutfi ferences atyával, a szíriai ferences tartomány vezetőjével is találkoztam. Szíriában a szír ortodox és az asszír ortodox egyház a legnagyobb, a különböző katolikus közösségek mindenhol kisebbségben vannak. Aleppóban is több különböző katolikus közösség van: a maronita, a káld, a szír és a melkita. A legkiterjedtebb segélyhálózattal az asszír ortodox egyház rendelkezik.

Az egyházak vezetői nemcsak a saját felekezetük, hanem mindenki más számára is támogatást nyújtanak, elsősorban a lakhatás területén.

Óriási feladat emellett az oktatás megszervezése és beindítása is. Mindezt persze megelőzi a mindennapi betevő biztosítása. E téren is példamutatóan működnek együtt a különböző felekezetek segélyszervezetei.

A legnagyobb kihívás az elvándorlás. A szomorú valóság az, hogy míg évtizedekkel ezelőtt Szíriában a népesség öt százalékát tették ki a keresztények, ma ez az arány nem haladja meg a két százalékot, és az elvándorlás folytatódik.

A keresztények elvándorlása arányaiban nagyobb mértékű, mint az egyéb népcsoportoké. Ez azzal a veszéllyel is jár, hogy az ottani szent helyek őrizetlenül maradnak, és tudjuk, mi ennek a következménye.

Mindannyian emlékszünk a meggyalázott templomok képeire. A februári földrengést követően a keresztények még inkább egzisztenciájukban vannak veszélyeztetve. Emiatt a kétezer éves gyökerek ellenére reménytelennek látják a jövőjüket Szíriában.

– Az egyházi vezetők mit tehetnek ebben a helyzetben?

– Nagyon sokat, és tesznek is. Egyértelmű, hogy Szíriában jelentős megtartó ereje volt és van az életképes közösségeknek és annak, hogy a közösség megbízott és megbízik a vezetőiben. Ez nagyon fontos. Aleppóban az asszír egyház új vezetője, Butrosz érsek a gondjaira bízott sok ezer hívő család többségének a személyes történetét is tudja. Ismeri a gondokat, örömöket. Emellett az egyházi vezető szerepe arra is ki kell hogy terjedjen Szíriában, hogy hitelesen képviselje a közösségét, tájékoztassa a nemzetközi közvéleményt a szír helyzetről, valamint hogy megpróbálja áttörni a nyugati közöny falát. Ez kulcsfontosságú. Nagy probléma, hogy ma

a nyugati vezetők nem éreznek felelősséget a más régiókban nehéz helyzetben élő keresztényekért. Elfeledkeznek egy rendkívül lényeges dologról, mégpedig arról, hogy a kereszténység nem Nyugatról terjedt el a Közel-Keletre, hanem épp fordítva.

Joggal számíthatnának tehát minden nyugati kultúrember védelmére. Ezzel szemben sokszor a közönnyel találják szemben magukat. Ezért is

lényeges, hogy elmenjünk oda, tájékozódjunk a keresztények helyzetéről, hogy érezhessék: érdeklődünk irántuk, nem vagyunk közömbösek a sorsukkal szemben. Ez mindennél fontosabb.

– Közismert tény, hogy Krisztus követői először a szíriai Antiochiában nevezték kereszténynek magukat. Reális a veszélye annak, hogy teljesen eltűnjön a kereszténység Szíriában?

– Bízom benne, hogy ez nem következik be, de a veszély teljesen reális. Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk azért, hogy ez ne történjen meg, és ne feledkezzünk meg az ima erejéről sem. Az elmúlt évek tendenciáit figyelve egyértelmű, hogy folyamatosan csökken a keresztények száma Szíriában. Azt, hogy ez visszafordíthatatlan tendencia-e, nem tudom.

Sokat beszélnek a visszatelepítés kérdéséről. Ezt azonban ma, ismereteim birtokában nem tartom reálisnak. Talán holnap vagy holnapután…

Évek óta tízezrével állnak a muszlim szélsőségesek által felrobbantott romos házak, semmi nem történt a helyrehozataluk érdekében. Hová mennének vissza a külföldről esetleg hazatelepült szíriaiak?

– Ferenc pápa április utolsó napjaiban apostoli látogatást tett Magyarországon. Egyértelműen kifejezte a Vatikán békevágyát, hogy minél hamarabb befejeződjön a rengeteg véráldozattal járó orosz–ukrán háború. A Szentatya szót emelt a szír polgárháború befejezése érdekében is. Emellett Budapesten is hangsúlyozta, hogy az Egyháznak el kell vinnie az evangélium világosságát a perifériákra is. A sok sebtől vérző Szíria pedig ma egyértelműen a perifériára szorult…

– A Szentatya üzenete egyértelmű: minden ember, így esetünkben a szíriai is számít. Ferenc pápa nagyon sok mély üzenetet fogalmazott meg magyarországi látogatása során.

Számomra a legfontosabb üzenete mégis a személyiségéből adódik: egészen mélyről, belülről érdeklődőnek és nyitottnak kell lenni, szembe kell nézni a valósággal. Csak így lehet a bajokra, kihívásokra megoldást találni.

A Szentatya Magyarországban ehhez partnert talált, s részben más hangsúlyokkal és felelősséggel ugyan, de kész együtt keresni az igazságot. A Szentatya számára a keresztények helyzete ráadásul híd a megértéshez a többi nép felé, mert a hozzánk közelebb állók szenvedése elvezet mások szenvedésének átérzéséhez is. A pápalátogatás másik fontos üzenete volt emellett az is, hogy a változás először bennünk kell hogy elinduljon. Azután, és csak azután érdemes mások megváltoztatásának szándékával foglalkoznunk. A Szentatyát egyébként úgy is nevezhetnénk: a botladozó pápa, hiszen ő maga mondja gyakran: hibáztam, de nem baj. Elesünk, hibázunk, felállunk, és megyünk tovább. Isten irgalmas, megbocsátó szeretete mindig velünk van.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Meszleny Zita; Merényi Zita (Hölvényi Györgyről készült archív fotók)

Magyar Kurír