Jézus aranyszabályának szellemében hatvan fiatal és öt szervező töltött együtt öt napot a marosludasi szórványból és Gyergyószentmiklós környékéről a Madarasi Hargita tövében, az ivói Kolping-táborban. A lelki tábor mindennapjait közös szentmisék, reggeli és esti imák, szentségimádás, előadások és csoportbeszélgetések gazdagították. A versenyek, játékok és közös feladatok nemcsak élményt adtak, hanem igazi közösséggé formálták a résztvevőket.

Egyházi közegben a nyár és a vakáció kulcsszavakhoz szinte kötelezően kapcsolódnak a lelki táborok. Ezeket az öt napos együttléteket azért nevezik így a szervezők, mert elsődleges céljuk a lélekben való növekedés, amit a fiatalok Jézus jelenlétében igyekeztek megélni. Ebben segítették őket a kimondott lelki programok, a közös reggeli és esti imádságok, a mindennapi szentmise és a vallásos énekek.

A nagy csapat kis, 10–11 fős csoportokban dolgozott, versenyzett és beszélgetett. Az együtt végzett feladatok – az étkezések előkészítése, felszolgálása, elpakolása, a csoportversenyek és a beszélgetések – mind hozzájárultak ahhoz, hogy a résztvevők jobban megismerjék egymást, és valódi közösséggé formálódjanak.

A tábor egyházi és nemzeti szempontból is gazdag élményt nyújtott, hiszen alkalmat adott a szórványban élő és a tömbkatolikus közösségek fiataljainak találkozására. Az aranyos-tordai főesperesi kerületből a katolikusok a református és adventista barátaikat is hozták magukkal, mások román nyelvű iskolából érkeztek vagy vegyes nemzetiségű családból jöttek.

A szervezők szerint mindvégig Jézus parancsa, az aranyszabály – „Amit szeretnél, hogy veled tegyenek, te is azt tedd másnak” – mutatott irányt, segítve a fiatalokat a kölcsönös szeretet és a szentháromságos élet megtapasztalásában.

A program napjait a résztvevők Isten jelenlétében élték meg, és Jézus bátorítására – „Kérjetek és kaptok” – számos kérés fogalmazódott meg bennük. A le is jegyzett kéréseikben türelmet, békét, megnyugvást, megbocsátást, kitartást és jóságot kértek, valamint azt, hogy meg tudjanak békélni önmagukkal és másokkal, őrizni tudják a barátságot, és vallásosabban, tudatosabban éljenek.

A közös imákban és szentmiséken a hálaadás is hangsúlyosan jelen volt. Köszönetet mondtak a lelki egyensúlyért, az új ismeretekért, a barátokért, a sok örömért és a boldogságért, amit átéltek. Megértették, hogy a harag nem megoldás, és különbség van a megbocsátás és a kiengesztelődés között. Hálát adtak a nevetés ajándékáért, a lelki csendért, a kihívásokért és a közösség megtartó erejéért.

Tapasztalataik közé tartozott annak felismerése, hogy egy befogadó, vallásos közösségben mindenki szeretettel fordul a másik felé, és ez melegséget, biztonságot és nyugalmat ad. Fontosnak tartották az összetartás erejét, a kibékülés szükségességét, valamint azt, hogy a sokszínűség inkább lehetőség, mint hátrány. Többen megfogalmazták: jobb új barátokat szerezni, mint magányosan maradni.

A lelki gyümölcsök mellett konkrét elhatározások is születtek. A résztvevők vállalták, hogy többször beszélgetnek Istennel, minden vasárnap elmennek szentmisére, és igyekeznek jobban bízni Isten tervében. Mások azt fogalmazták meg, hogy türelmesebbek lesznek, megpróbálják megoldani a konfliktusokat, odafigyelnek embertársaikra, és következetesebben gyakorolják a hitüket.

A tapasztalatokból és fogadalmakból egyaránt kitűnik: a résztvevők számára a közösségben eltöltött napok nem csupán élményekkel, hanem tartós lelki megerősödéssel és új lelkesedéssel ajándékozták meg őket.

Portik-Hegyi Kelemen

www.romkat.ro