„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, gyűjtőszóval a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik ferences szerzetes, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője. Kérdésünkre arról is beszélt, mitől válik többé a Naphimnusz egy gyönyörű irodalmi műnél, az olasz nyelvű irodalom első jelentős költeményénél, valamint arról is, hogy mit üzen a mindenkor aktuális imádság az elmúlás elfogadásáról a ma emberének. Urbán Eriket annak kapcsán is kérdeztük, hogy november 8-án a Naphimnuszok című felolvasószínházi előadást tekintheti meg a közönség a kolozsvári kolostorban.
– Idén ünnepli szerte a világon a ferences rend Assisi Szent Ferenc Naphimnusza születésének 800. évfordulóját. A Naphimnusz – amelyet az olasz nyelvű irodalom első jelentős alkotásaként tart számon az irodalomtörténet – egyrészt hálaadó ima a teremtett világért, ugyanakkor mély a teológiai jelentése is. Miként értékelik a ferencesek, mitől válik többé a Naphimnusz egy gyönyörű irodalmi műnél?
– Hitelesen a Szent Ferenc fönnmaradt írásai között tartjuk számon a Naphimnuszt, azok közt, amelyeket valóban Assisi Szent Ferenc írt. Ugyanis léteznek olyan töredékek is, amik fönnmaradtak, előkerültek, de nem bizonyított, hogy Szent Ferenc írta meg őket. A Naphimnusz megírásáról ugyanakkor beszámolnak a korabeli életrajzok, és az úgynevezett ferences források is.
Számunkra ez a vers nemcsak a Naptestvér éneke, ahogyan énekként alkalmazták Szent Ferenc korában és utána is – ugyanis Ferenc kérte, hogy prédikációk előtt és után énekeljék el a rendtársak.
Hanem annál sokkal több: imádság, a Jóistenhez való viszonyulás irányait is kijelöli. Sajnos nem maradt fönn, hogy milyen dallamra énekelték vagy recitálták. A Naphimnusz imádság, ének és vers is, a mi számunkra, ferencesek számára elsősorban imádság.
– Versként és imádságként is gyönyörű az íve a Naphimnusznak…
– Szent Ferenc nem egyszerre, hanem részenként írta meg, de az íve gyönyörű: fentről, a Jóistentől indul, lefelé halad, aztán ismét fölemelkedik az ív. A Jóistentől indul, aztán a szerző az égitesteket hívja a Jóisten dicsőítésére.
Idézet
Itt nagyon fontos megkülönböztetni, hogy Ferenc a Napot, a Holdat, a csillagokat nem tekinti Istennek, hanem csak teremtményeknek, Istenre utaló jeleknek.
Lényeges kihangsúlyozni, hogy itt nem mellérendelésről van szó, hanem föntről, a Jóistentől indul a szerző lefelé: Nap, Hold, csillagok, utána jön a négy természeti elem – a szél, a víz, a tűz és a föld –, majd pedig következik az ember, a megbocsátással.
– A nagyközönségnek szóló ismertetők sokszor kiemelik Szent Ferenc lelkiségéből azt, hogy miként kötődik a természethez, a teremtett világ különféle létezőihez.
– A róla készült, akár romantikus megközelítésű filmek is természetbarátként, környezetbarátként mutatják be, ezért is lett az ökológusok védőszentje.
Idézet
Pedig nem ez a vetület a legfontosabb Szent Ferenc lelkiségében, hanem hogy kiemelten odafigyelt a teremtett világra, annak teljességére: az anyagi világra és az élőlényekre egyaránt.
A teremtett világon keresztül is az Istent akarta szemlélni és dicsőíteni – ezt is tette. Fontos kiemelnünk, hogy amikor a négy természeti elemről beszél, akkor úgy említi ezeket, hogy például a tűz világít, ragyog, melegít, de nem éget. A szél nem rombol, pusztít, hanem csendes. A víz tiszta, a föld nem ártani akar az embernek, hanem táplálja, befogadja – az anyaméhhez hasonlóan.
– A 800 évvel született költemény gondolati gyökerei hová vezethetők vissza? Vajon az akkori gondolkodás számára újnak számíthatott, hogy rokoni kapcsolatokkal „metaforizálja” a szerző a teremtett világot?
– Hasonló gondolatokat hordozó imádságokat találunk a Szentírásban is: ilyen az Ószövetségben, Dániel könyvében a három ifjú éneke (vö. Dán 3,57–88), amikor az ifjak Istent dicsőítik minden teremtett dolog nevében. Tehát vannak hasonló üzenetű imák, énekek a Szentírásban, ugyanakkor hozzá kell tennünk azt is, hogy 800 éve még nem létezett a mai értelemben vett környezet- vagy természetvédelem, mert az ember – főleg vidéken – spontánul együtt élt a természettel.
Idézet
Sőt még nagyszüleink, dédszüleink életében is az volt a mérvadó, hogy együtt éltek a természettel. Tehát amikor a természet pihent, akkor a megmunkálója is pihent
– nem akarta egész évben használni a földet. Egyfajta összhangot, közös ritmust élt meg az ember a környezetével. Nagyon egyszerűen így mondhatnánk, hogy tavasszal vetett, nyáron művelte a földet, ősszel betakarított, télen megpihent, és előkészítette a következő évre a vetőmagot. És nem akarta ennyire kizsákmányolni az ember a természetet, mint ma – nem is volt rá lehetősége. Talán ezek a körülmények is hozzájárultak a Szent Ferenc-i lelkiség kialakításához.
Assisi Szent Ferenc városi gyermek volt, édesapja gazdag posztókereskedő volt, jól menő vállalkozással. A fiatal Ferenc ebben a családi vállalkozásban dolgozhatott volna – édesapja azt szerette volna, ha továbbviszi. De aztán másként alakult a lelkisége. A Naphimnuszban nemcsak a teremtett világ gazdagságát hívja az Isten dicsőítésére, hanem ezen keresztül Isten nagyságát, szépségét szemléli – egy már megváltott világban. A Naphimnuszban a tűz már nem éget, a föld nem akar ártani nekünk, a víz nem akar elborítani, hanem olyan jelzőkkel illeti Ferenc, amik talán elsőre furcsának tűnnek.
Az elemek értékét nézi: például a víz drága, hasznos, tiszta, alázatos – ma mást jelentenek ezen jelzők számunkra.
Idézet
Ferencnél a víz természetéből fakadó jelző az, hogy „alázatos”: mindig az alacsonyabb, a „kisebb” helyet keresi, utalván a ferencesek hivatalos nevére: a Kisebb Testvérek Rendje, latinul Ordo Fratrum Minorum.
– A Naphimnusz folytatásában az égitestek, elemek említése után az ember következik: „Áldott légy, Uram, minden emberért, Ki szerelmedért másnak megbocsát.”
– A följegyzésekből tudjuk, hogy a megbocsátás szerepeltetése a versben konkrét esethez kötődik: Assisi város elöljárója és püspöke között nézeteltérés volt. A halálosan beteg Ferenc elküldött két testvért mindkét személyhez azzal a kéréssel, hogy énekeljék el nekik ezt a versszakot. És a két ember kiengesztelődött.
A Naphimnusz írásának időszakában úgymond mai szóval élve „krízist” élt át Szent Ferenc: látta, hogy a rend, amit elindított, kezd eltérni attól az úttól, amit ő kijelölt, a testvérek túl szigorúnak tartották, Ferenc reguláját. Végül megtörténik a regula jóváhagyása, de azt is érzi Ferenc, hogy a rendje túlnőtte őt. Már életében jelentős missziók indultak el, több országban megtelepedtek a ferencesek, rendje robbanásszerűen túlnőtte az alapítót.
Ekkor Ferenc úgy megy föl Alverna hegyére – ahol a stigmákat kapja – hogy kétségek gyötrik, mi lesz a „művéből”. Alverna hegyén, miközben böjtöl, imádkozik, megkapja a szent sebeket, kiengesztelődött emberré válik. Tehát ez a versszak a kiengesztelődött, megváltott embert állítja már elénk.
Idézet
És ez a kiengesztelődött, megváltott ember tud testvérként, nővérként tekinteni a halálra, akitől „élő ember el nem futhat”, vagy Dsida Jenő fordításában „nővérünk a testi Halál, ki minden élő embert megtalál”.
– A Naphimnuszban a teremtett világért adott hála adott ponton a fájdalom, szenvedés, sőt a halál elfogadásává válik. A ma embere sokszor nem hajlandó tudomást venni az élet végességéről, az elmúlásról, és a fiatalság, az egészség hajszolása közepette mondhatni „félrefordítja” a fejét, nem veszi tudomásul a halált. Mit üzen a minden időben aktuális Naphimnusz az elmúlás elfogadásáról a ma emberének?
– Erről a hészükhaszta imamód jut eszembe, amely minden napra különféle elmélkedési módokat ajánl. Eszerint egyik nap úgy kell elmélkedni, mint egy hegy, ami stabil és biztonságos, másnap, mint egy fa, aminek nagy gyökerei vannak, és ellenáll a viharnak, aztán mint a tenger, és a többi.
Aztán, mint egy pipacs, ami törékenységével, tünékenységével már közelebb van az elmúláshoz. Talán azon is kellene elmélkednünk, hogy az életünk nem örök itt a Földön.
Idézet
Természetesen mondhatjuk, hogy mindenki annyira fiatal, amennyire annak érzi magát, fontos a tudatos táplálkozás, amiként az is, hogy karbantartsuk a testünket
– hiszen Szent Pál megfogalmazása szerint „testünk a Szentlélek temploma” (vö. 1Kor 6,19). De ha mulandóságunk szemszögéből próbáljuk megközelíteni az életünket, valószínűleg rájönnénk, hogy mi az igazi érték az életünkben, mi az, amit megélünk, átélünk vagy át akarunk adni a következő generációnak. Tehát amikor – ismét Szent Pál kifejezésével élve „földi sátrunkat lebontják” (vö. 2Kor 5,1), akkor Ferenc gondolatai szerint a kiengesztelődött, megváltottsága tudatával élő ember szemében a halál csak egy kapu, ami visszavezet megint Istenhez. És itt ér vissza a Naphimnusz íve ismét föl, Istenhez. Istentől indul, Nap, Hold, csillagok, elemek, az ember kiengesztelődése és múlandósága, aztán visszatér Istenhez.
– Személyesebb kérdést is feltennék: mi az, ami a Naphimnuszban a leginkább megérinti Önt?
– Amikor a természetben vagyunk a testvérekkel, gyakran szoktam ajánlani azt, hogy olvassuk el a Naphimnuszt. Például a hegyekben nagyon is érzékelhető: az ember föntről nézhet lefelé, megtapasztalva kicsinységünket, törékenységünket, ugyanakkor rá lehet csodálkozni a teremtett világ szépségeire. Mondjuk az ember kisétál a tordai hasadékhoz, és ott állnak a hatalmas sziklák. Érezhetjük, mennyire kicsik vagyunk, és mennyi szépséget láthatunk.
Aztán a Naphimnusz azért is nagyon megérint,
Idézet
mert a megbocsájtás igencsak a mindennapjainkhoz tartozó, nap mint nap újra kell élnünk azt, hogy „áldott légy, Uram, ki szerelmedért másnak megbocsájt”.
De más miatt is megérint a Naphimnusz. Rendi életem során elég gyakran találkoztam a halállal, az elmúlással. Voltak idős rendi testvérek, akik mellett ott voltam halálukkor. Régebben így mondták, hogy „amint élt, úgy halt meg”. És valóban azt tapasztaltam: egy szép élet után a békét árasztó elmúlásnak voltam a tanúja. Béke töltötte el a szobát, ahol átadta magát a testvér az „Isten akaratának”. Sokszor hallani az önmegvalósítás kifejezést.
A keresztény embernek egy kiteljesedése, az önmegvalósítása az, hogy szentté váljon.
Idézet
Nem mindegy, miként éljük meg és át az életünket, hogy ne csak túl- vagy leéljük az éveket, évtizedeket, hanem éljünk elsősorban a Jóisten dicsőségére, környezetünk javára, és önmagunk nemesedésére.
– Azok számára, akik még talán nem találkoztak a Naphimnusszal, vagy talán nem sokat tudnak a a ferences lelkiségről, mit javasolna: hogyan olvassák a Naphimnuszt?
– Amikor valaki először olvassa a Naphimnuszt, akkor nem kifejezetten imádságként fogja olvasni, hanem inkább versként. Viszont olyan ihletett vers, amit nem elég egyszer elolvasni.
Idézet
Ajánlatos többször, hogy a szavak „beszélni kezdjenek”. Vagy úgy is mondhatnám, hogy kezdjünk el a Naphimnusszal „párbeszédet folytatni”.
Azt ajánlanám, hogy akik már találkoztak a Naphimnusszal, ne úgy kezeljék, mint egy egyszerű költeményt, amit egyszer-kétszer elolvasunk, hanem szükséges a többszöri olvasás, és akkor Szent Ferencnek ez a fajta közelítése a Jóistenhez a teremtett világ szépségein keresztül meg fog szólalni. És bennünket is arra fog hangolni, amire Szent Ferencet hangolta.
– Aki a ferences lelkiséget egyáltalán nem ismeri még, vajon a Naphimnuszon keresztül eljuthat hozzá? Lehet ez a vers egyfajta jó „bevezető”?
– Mindenképpen. A Naphimnuszban a ferences lelkiség alapvető vonásai mind felfedezhetők. Ez az ének nemcsak költői mű, hanem Szent Ferenc személyes istenélményének és világképének összefoglalása. Ha valaki elkezdi tanulmányozni, sorról sorra haladva közel kerül ahhoz a szemlélethez, amely a ferences lelkiség szíve: a teremtett világ iránti mély hála, az alázat, a testvériség, a derű és az Isten dicsőségének felismerése mindenben.
Idézet
A Naphimnusz ablakot nyit arra, ahogyan Szent Ferenc látta a világot: nem uralkodni akart a teremtett dolgokon, hanem testvérként tekintett rájuk
– „Nap testvérre”, „Hold nővérre”, „Víz testvérre”.
Ez a testvéries viszony a teremtéssel az Isten közelségének élményéből fakad. Aki megérti ezt a látásmódot, az már a ferences lelkiség lényegét tapasztalja meg. Így a Naphimnusz valóban jó bevezető lehet Szent Ferenc lelkiségébe: egyszerre imádság, himnusz és hitvallás, amelyben az emberi szív harmóniába kerül Istennel, az embertársakkal és az egész teremtett világgal. Innen elindulva könnyebb megérteni, miért vált a ferences lelkiség időtlenül vonzóvá – mert ebben az egyszerű hálaadó énekben ott rejlik az evangélium öröme, valamint az Isten, a felebarát, önmaga és a teremtett világ iránti tiszta szeretet és tisztelet.
Naphimnuszok – öt erdélyi ferences szerzetes megpróbáltatásai
Naphimnuszok címmel felolvasószínházi előadást tartanak november 8-án, szombaton 16 órától a kolozsvári ferences templom refektóriumában. Az előadás szövegkönyve az Erdélyi Ferences Gyűjtőlevéltárban található levéltári források és a Szent Ferenc idén 800 éves Naphimnuszához kapcsolódó irodalmi hagyomány felhasználásával jött létre. A szombati ősbemutatón a THÉ Egyetemi Színpad tagjai öt erdélyi ferences testvér (Balázs Antal fr. Ivó, Bartók Barabás P. Albert, Benedek Simon P. Fidél, Ferencz Béla P. Ervin, Kádár Kálmán P. István,) 1948 és 1964 közötti megpróbáltatásait elevenítik meg, rámutatva az egyes élettörténetekben a szenvedésben is megőrzött hit, illetve életöröm Szent Ferenc lelkületét megidéző mintázatára.
A 800 éves ferences rend négy jubileumi esztendeje
2023-ban a rend az 1223-ban jóváhagyott Megerősített Regula és az első, Greccióban megtartott élő betlehem-mise 800 éves évfordulóját ünnepelte
2024-ben Assisi Szent Ferenc stigmáinak (Krisztus sebeinek viselése) 1224-es megjelenésére emlékeztek
2025-ben ünneplik a 1225-ben keletkezett Naphimnusz megírásának 800. évfordulóját
2026-ban Assisi Szent Ferenc 1226-ban bekövetkezett halálának (tranzitusának) 800. évfordulójára készülnek a ferencesek.
