Antonio Vivaldi, az egyik legtermékenyebb barokk zeneszerző ma  348 éve született Velencében. 

Papnak tanult, felszentelték, de egészségi állapota miatt a misézést egy idő után nem vállalta. Hegedűsként tanári állást vállalt a Pio Ospedale della Pietà árvaházban, első  szerzeményeit a Pietà zenekara adta elő.

Kalandos élete lett, egyszerre volt zeneszerző, hegedűművész, pap, tanár és impresszárió. Utazott, ismerkedett, pénz keresett és herdált. Velencét elhagyta,  Philipp von Hessen-Darmstadt őrgrófnál karnagyi és zeneigazgatói feladatokat látott el. Három évvel később visszatért a Pietàba gordonkatanárnak. Majd újra útra kelt, játszott Rómában a pápa előtt, járt Drezdában, Münchenben, Amsterdamban, végül Bécsbe költözött, hogy udvari komponista legyen. A király azonban váratlanul meghalt, a pártfogó és jövedelem nélkül maradt Vivaldi pedig kéziratainak kiárusításából tartotta fenn magát. Keserves betegeskedés után 1741-ben Bécsben  63 éves korában meghalt,  jeltelen sírban nyugszik.

Kéziratainak  gyűjteménye 1927-1930 közt került elő, ezt Torinóban őrzik. Ma már hihetetlen, de Vivaldi csak a XX. század közepén került vissza a zenei köztudatba. Szabolcsi Bence zenetörténész szerint vele, a titokzatos velencei zeneköltővel is ébredt Európa új zenéje, "akinek regényes és bizarr alakja mintha láthatatlanul ott álldogálna a tengerparton s vezényelné Malamocco női kórusát”.

Majdnem nyolcszáz szerzeménye ismeretes, közöttük egyházzenei művek, operák, szonáták, versenyművek.