Kihasználatlan lehetőségek Románia turizmusában

ImageÉgig érő hegyek, fekete-tengeri partvonal, gyönyörű Duna-delta, igen gazdag növény- és állatvilág – nem csoda, hogy Románia bízik turizmusának fellendülésében az Európai Unióhoz való csatlakozás után. Jelenleg nem különösebben kedvelt célpontja az ország a nyugati turistáknak, de ennek elsődleges oka az ország nem túl jó hírneve, valamint a turisztikai szolgáltatások hiánya, illetve alacsony színvonala. A tervek szerint azonban hamarosan komoly változásokra lehet számítani.


A tendenciák mindenesetre már most okot adnak a bizakodásra: tavaly több mint hatmillió külföldi – közülük 1,37 millió magyar – kereste fel az országot, ami 20 százalékos növekedést jelent az ezt megelőző évhez képest, becslések szerint ráadásul a látogatók száma 2013-ra ennek több mint kétszeresére gyarapodhat. Ennek eléréséhez azonban komoly fejlesztésekre van szüksége a jelenleg az ország bevételeinek csupán négy százalékát adó turizmus területén. A folyamat már néhány éve elkezdődött.

Romániában jelenleg 5400 körül van a regisztrált szálláshelyek száma, ezeken összesen több mint 300 ezer embert tudnak elszállásolni, az arányok azonban erősen az ország tengerparti területei felé billennek (a vendéglátóhelyek 40 százaléka itt található). A szálláshelyek 80 százaléka egy- vagy kétcsillagos besorolású; bár a négy- és az ötcsillagos hotelek száma folyamatosan bővül, a magasabb színvonalú szolgáltatásokat nyújtó férőhelyekből még így is nagyon kevés van.

Az ország bevételeinek szempontjából pedig kedvezőtlen, hogy az alacsony színvonalú szállásokat igénybe vevő turisták a pénzüket is visszafogottan költik. A 2005-ös adatok szerint az idelátogató külföldiek 845 millió eurót hagytak itt, az Idegenforgalmi és Utaztatási Világtanács előrejelzése szerint viszont a 2006–2012 közötti, évi 7,9 százalékos gyarapodásával Románia a negyedik legnagyobb turisztikai növekedést produkáló ország lehet. Ennek megfelelően az ágazatban dolgozók száma is nagymértékben gyarapodik: az előrejelzések szerint az idén már 150 ezren dolgozhatnak a turizmusban, számuk 2013-ra a 400 ezret is elérheti.

A román turisztikai szervek is tisztában vannak az ágazat hiányosságaival, ezért a közeli jövőben 6 millió eurót terveznek az országimázs építésére fordítani. A fejlesztéseket illetően számos konkrét elképzelés van. A tengerpart újbóli vonzóvá tétele mellett hatalmas lehetőséget látnak a hatóságok a gyógyfürdőturizmusban, a fejlesztések egy részét európai pénzekből is fedezhetnék. Az idelátogatók körében egyre népszerűbb lesz a vadregényes Duna-delta is, de a síközpontok kialakítására, fejlesztésére is jelentős összegeket szánnak. A természeti adottságokon túl a jövőben a kulturális értékeket is igyekeznek a turizmus szolgálatába állítani, az Európai Unió ilyen értékek felújításában és megőrzésében is segíthet.

nagyvarad.ro