Tízezrek látták a Szűz Máriát Kairóban

mariajelenes.jpgEsélyes, hogy a vallási kisebbségek is toleranciát élvezhetnek Egyiptomban. Ennek kapcsán idézzük fel az egyik leghíresebb egyiptomi Mária-jelenést, ami a muszlim híveket is megragadta.

A hatvanas évek végén tízezrek látják saját szemükkel megjelenni Máriát, Jézus anyját egy kairói kopt templom boltívei felett. A zeituni templomot 1924-ben építették a Szent család egyiptomi menekülésének tiszteletére: a legenda szerint az épület mellett található fa alatt pihent meg Mária és József a gyermek Jézussal.
Fehér ruhás női alak
1968. április 2-án, éjszaka különleges események kezdődtek a kairói külvárosban. Két muszlim autószerelő egy fehér ruhás női alakot látott átsétálni a szemben lévő templom kupoláján. Attól féltek, hogy leesett, és meghalt, ezért értesítették a papot. Ő gondolt arra először, hogy az alak, mivel nem bukkantak a nyomára, talán jelenés volt. Hamarosan tömeg verődött össze a környező utcákból. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Mária nem csak a keresztény Bibliában szerepel: az iszlám vallásnak is fontos alakja, a Korán egyik szereplője, hiszen az iszlám hit Jézust magát is prófétának tartja.
A jelenés nem csak egyszer jelent meg. Egészen 1970-ig többször is látták Máriát megjelenni Zeitunban. A beszámolók ugyanazokat a jellemzőket emelték ki: mindig halvány, derengő fény övezte az alakot, gyakran sétált át a középső kupola felett, néha pedig a gyermekét is a karjában tartotta. Többször kísérték fehér galambok. Általában hosszú ideig látható volt, gyakran fél órákig is.
A jelenés leghosszabb ideig 1968. április 30-án reggel 2:45 perctől hajnali 5-ig tartott. Hamarosan tömegek zarándokoltak Kairó külvárosi negyedébe, ahol több csodálatos gyógyítás is történt. Keresztény, muszlim, zsidó és ateista szemtanúi is voltak az eseményeknek. Ennek a nagy érdeklődésnek nem maradt el a visszhangja sem hivatalos körökben, sem az akkori sajtóban.
Kizárva a csalás lehetősége
A kairói rendőrség a jelenést követő első napokban lezárta és átvizsgálta a templom közvetlen környékét, mivel úgy gondolták, a jelenséget valaki filmvetítőgéppel, mesterségesen idézi elő. Az intézkedések azonban nem hoztak eredményt, így a rendőrosztagokat visszavonták. A kopt egyház feje, VI. Kryillos tekintélyes püspökökből álló bizottságot küldött a helyszínre, hogy vizsgálják meg a jelenéseket, és készítsenek róla részletes beszámolót.
A kopt keresztény egyház mellett a Szent Szív katolikus apácái szintén készítettek egy beszámolót, amelyben megerősítették a jelenést, és az akkori katolikus pápának, VI. Pálnak továbbították. Az egyiptomi evangélikus egyháztól Ibrahim Said, a jezsuiták szervezetétől pedig Dr. Henry Habib Ayrout atya volt szemtanúja az eseményeknek. A jelenéseket több tízezres (más források szerint akár százezres) tömeg mellett az egyiptomi elnök, Gamal Abdel Nasszer is megtekintette. Számos újság és televízió számolt be az eseményekről arab nyelvterületen, de a nemzetközi médiumok közül is, például a New York Times. Több összefoglaló publicisztika is született a témában, évekkel később pedig néhány könyv is megjelent.
Magas volt és fény övezte
A szemtanúk nagy részére olyan nagy hatással volt az élmény, hogy hosszú évtizedek múltán is fel tudták idézni a jelenést. 1987-ben készítettek részletes interjúkat és riportfilmeket a jelenlévőkkel. „A saját szememmel láttam” – jelentette ki egy interjúban Buthros Cayid atya, Shenouda kopt pápa bátyja, a templom plébánosa. „Első alkalommal órákon keresztül csodálhattuk a ragyogó jelenést, a tömeg pedig folyamatosan kiáltozott: Szent Mária! Szent Mária! Szűz anyánk! Szűz anyánk könyörögj érettünk!” Buthros atya a filmben, hajlott kora ellenére részletesen leírta jelenést, egybehangzóan a többi jelenlévő szemtanú vallomásaival.
„Magas volt és fény övezte” mondta Hermina Amin, a templom dékánja is. „Néha a teljes alakot látni lehetett, néha csak, mint egy ablakon keresztül, a felső testét. Néha fehér galambok szálltak körülötte.” „Csak éjszaka jött” teszi hozzá La'ami Tawfia, a templom egyk tisztségviselője. „Egyszer láttam őt. Először gyenge fényként, majd ez a fény egyre erősödött, és egy fehér alak bontakozott ki belőle. Teljesen fehér volt- az arca, a bőre, mindene.”
Saraim Wasily egyik volt azoknak a több ezer embernek, akik a jelenés miatt zarándokoltak Egyiptomba. „Kétszer láttam” -emlékszik. „Magas volt és fényes. Egyszer egy csecsemőt tartott a karjában. Galambok repülték körül. Mindenki aki ott volt, látta őt és ujjongott. Mindenki egy hitet érzett a szívében- muszlimok és keresztények egyaránt.”
Felvillanó, enyhe, elektromos fényfoltok
A hívők mellett sok szkeptikus beszámoló és vélekedés is született az eseményről. Cynthia Nelson például, a Kairói amerikai Egyetem (AUC) antropológia professzora saját szemével szerette volna látni a csodás jelenést, ezért több ízben is kizarándokolt a külvárosi templomhoz. „Csak időszakosan felvillanó, enyhe, elektromos fényfoltokat láttam” – emlékezett vissza. Nelson professzor és kollégái szerint a jelenlevők tömegszuggeszció áldozatai lettek, míg mások mikroföldrengések utóhatásaival magyarázzák a jelenséget.
Akármi is történt, hosszú ideig tartott és sokan merítettek erőt belőle. A jelenések egy évig rendszertelenül ismétlődtek, a következő évben kiszámíthatóvá vált a megjelenésük, viszont egyre kevesebb csoda történt, végül pedig teljesen megszűntek. A jelenés szemtanúi és a különböző felekezetek elöljárói másként vélekednek az esetről. Buthros atya szerint: „Azért jött, hogy emlékeztessen rá minket: Isten mindig velünk van. Hogy jelet adjon a békéről, hogy elmondja, az összes egyiptomi biztonságban és békében van az oltalma alatt.”
Mások szerint a Szent Szűz figyelmeztetni jött, 1967 ugyanis nehéz éve volt az egyiptomi politikának: az ország is belekeveredett az Izrael-pánarab hatnapos háborúba és annak diplomáciai következményeibe. A muszlim nézők szerint Mária megjelenése az iszlám vallás reneszánszát jelezte előre. Az antropológusok szerint pedig Mária népszerűsége Egyiptomban egyenes folytatása az ősi Ízisz-kultusznak, egy újabb változata az Ősanya-misztériumoknak, és ez kapcsolja össze a különböző felekezetű nézők látomásait és hitét. Buthros atya és felekezete, valamint a Zeitounba zarándokló keresztény és iszlám hitű szemtanúk százezrei számára azonban Mária megjelenése a békét jelentette, és mindannak az égi megerősítését, amiben hittek.
Miklya Anna

 

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Mindannyian „meg kaptuk a meghívót a mennyei lakomára”, az Isten és az ember „egy asztalhoz ülhet”, és hiszem, hogy ezeket a legbensőbb tiszta vágyainkat Isten be fogja tölteni. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2020. augusztus 10. hétfő, Lőrinc napja van. Holnap Zsuzsanna és Tiborc napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

A kereszténység első ezeréves történelme

A kereszténység első ezeréves történelmében is voltak csoportok, akik az apostoli tanítással  szembehelyezkedtek, voltak, akik Krisztus istenségét, mások emberségét tagadták, mégsem végezték ki őket. A hitüket azzal védték, hogy ők maguk adták életüket érte.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube