Elköltözött a szobor

ImageA hétvégén megtörtént a csíksomlyói Domokos Pál Péter szobor átköltöztetése a kegytemplom közelében található parkolóból a volt gyermekotthon épülete elé. A szobrot kedden este szentelik fel új helyén.


A Domokos Pál Péter-szobor elköltöztetésének ügye már évek óta húzódik. Tavaly szeptemberben a munkálatok is megkezdődtek, a régi helyen megbontották a kövezetet, és az árvaház előtt is részben előkészítették az új helyet, csakhogy akkor, az engedély hiánya miatt rövid időn belül a munkálatokat leállították. Azóta megszületett a műemléki jóváhagyás, és építkezési engedély is van – hirdeti a munkaponton elhelyezett tábla.
A szobor megszentelésére új helyén szeptember 14-én kerül sor, jelentette be Böjte Csaba ferences szerzetes a csíksomlyói ferences kolostor nevében. "Tudatában vagyunk annak, hogy hivatásunk nem a múlt merev konzerválása, hanem a huszonegyedik század zarándokának lelki, testi-lelki igényeit kielégítő szent hely kialakítása, amelybe szerves módon illeszkednek bele a történelmünk nagyjaira, mai példaképeinkre utaló emlékek. Őszinte vágyunk, hogy népünk szakembereivel napról napra szebbé, a Boldogságos Szűzanyához méltóbbá, a lelkiekre éhező zarándokok számára hasznosabbá tegyük e szent földet – olvasható Böjte Csaba interneten közzétett üzenetében. – Fontosnak érezzük, hogy a messzi földről ide érkező zarándokok ne botladozzanak az összevissza álló autók között, hogy hosszú útról jőve felfrissítsék magukat egy, mindenki számára elfogadható körülményeket biztosító mellékhelyiségben. A templom mellett, azon a telken, ahol most Domokos Pál Péter szobra áll, lehetne szépen megvalósítani e célnak megfelelő parkolóhelyet. Szentemlékű Écsy atyának már a nyolcvanas évek elején is ez volt a célja. Ezért a kegyhely őrei, a ferences szerzetesek, a szakemberek tervei alapján úgy döntöttek, hogy a csíksomlyói diákok egyik legnagyobbikának, Domokos Pál Péternek a szobrát átköltöztetik a hajdani ősi ferences iskola díszbejáratához. Így jeleznénk azt, hogy milyen csodálatos emberek léptek ki ebből a tanintézetből."
A szobrot a napokban helyezték el a Csíki Magánjavak tulajdonában levő, a Szent Ferenc Alapítvány által működtetett Szent István Kollégium elé. "Úgy gondoljuk, hogy e döntéssel példát mutató helyre kerül népünk nagy szülöttének a szobra, és a felszabadult telken sikerül megvalósítani azt a kiszolgáló helyet, mire a zarándokoknak nagy szükségük van" – véli Böjte Csaba.
Az alkalomból rendezték a Szent István Kollégium bejáratának környékét, kialakítottak egy kis teret, és újjászületett a kerítés is, igaz, hogy hétfőn, ottjártunkkor épp a sarki kerítésrész lebontására készültek, hogy az út kanyarjából le lehessen vágni...
A szobrot a tanévkezdés apropóján szentelik fel. Amint Böjte Csaba szerzetes írja üzenetében, az esti szentmisében a Jóisten áldását kérik a tanuló ifjúságra, majd a mise után ünnepélyesen átvonul a tömeg a szoborhoz, és sor kerül a felszentelésre.
szekelyhon.ro