A ferences barátok húsvéti üzenete

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szentek_ferencesjezus.jpgLátni szeretnénk Jézust!

 

Európai mindennapjaink tapasztalata, hogy ünnepeink lomtárhoz hasonlítanak: nagy kupacba fölhalmozott mindenféle holmi. A felszínen a nem olyan régi, „szinte még új” cuccok eltakarják a régieket, amelyeknek már létezéséről sem tudunk. Az ünnep járulékai: tárgyak, családi és népszokások, elvárások (rokont látogatni kell, sonkát enni kell stb.), és nem utolsó sorban a remélt pihenés, hiszen „hosszú hétvége” van.
Ilyenkor a Krisztust ismerő ember nekigyürkőzik, és szépen nekilát, hogy elhordja a szemetet, legalábbis azt, ami ugyan még hasznos lehet – máskor, másvalamire –, de most útban van. Mert kell, hogy valami mély és valódi értelme legyen ennek az egésznek, egy olyan középpont, amely körül elrendeződnek a dolgok, és a „holmi”-nak neve és őt megillető helye lesz: a „hosszú hétvégéből” találkozás a családommal, a szokásból alkalom a játékra, ahol szabadon az lehetek, aki vagyok… a hétköznapi szerepek és álarcok (és nyomorúságok) nélkül.
Mi hát az alapja ünnepemnek húsvétkor? Nem elégedhetem meg a gyerekek hittankönyvébe írt válasszal. Nem vagyok gyerek, és bevallhatom, nekem több kell. A hírek is bemondja, hogy „a keresztények” mit ünnepelnek húsvétkor, de én miért ünneplem? Mi közöm hozzá, és miért van közöm hozzá? A válaszadáshoz nem elég könyveket bújni, húsvéti képeslapot küldözgetni a neten vagy beleharapni a húsvéti sonkába (legalább gondolatban). Önmagamba nézek, és – ha még mindig folytatom – ott is rendet rakok, takarítok, hogy meglássam, észrevegyem, aki már olyan régóta vár. Engem. Ott.
„Uram, látni szeretnénk Jézust!” – mondja néhány görög Fülöpnek az evangéliumban. („Hát, nem tudom, mit tehetek, majd megnézem, ráér-e?” – ráncolja valószínűleg Fülöp a homlokát és szalad Andráshoz, aki biztos tud valamit ilyen szorult helyzetben… Idegenek és éppen most... de kínos!) Mintha csak ma történne. Rám néznek annyian – otthon, utcán, templomban, családban, iskolában – és ha nem is ezekkel a szavakkal, de szabályosan könyörögnek: „Látni szeretnénk Jézust? Te ismered, mutasd meg nekünk!” Ott van a szemükben, a mozdulataikban, még az ideges és agresszív ordítozásban is vagy az önpusztító pótcselekvésekben: „Vágyom arra, aki él, aki nem halhat meg örökre, aki életet ad. Mutasd meg Őt nekem!” És rezonál valami erre bennem is, egészen belül. Hiszen bennem ugyanez a vágy él: Látni akarok! Látni őt, aki él, aki nem halhat meg örökre, aki életet ad. Aki szent, erős, halhatatlan. Aki irgalmaz, és jóváteszi, ami ebben a világban helyrehozhatatlan és jóvátehetetlen. Látni akarom.
Ha tehetem, belemerülök az Egyház liturgiájába. A templomba lépve levetem a világi jelmezeket, egyszerű krisztushívő vagyok, egy a többi között. Engedem, hogy a szent szavak és jelek áthassanak. Csütörtök. Jó együtt, egy asztal körül. Asztalhoz ülök (megmostam a kezem?), néhány egyszerű szó és olyan táplálékot kapok, amit máshol nem. Élet van benne. Péntek. Végigjárom a keresztutat. Nem baj az se, ha érzelmeim és gondolataim mintha valami más úton járnának, a passió egy-egy jelenetében mégis ott látom magam (aki keresztre feszít? akit megfeszítenek?), és végül – a kereszt leleplezésekor rádöbbenek: Nem én, hanem Ő halt meg, egészen emberként. És én élek, Istennél, aki szent, erős, halhatatlan. Szombat. Gubbasztok a sír mellett (gyerekre vigyázva, főzve, takarítva, autót szerelve, újságot olvasva – mindegy). Várok. Beleszagolok a tavaszba, amely életet ígér, és belenézek a halott Krisztus arcába. Nem fordítom el az arcom többé egy szenvedő arctól sem. Húsvét éjjel. Átkelek a sötétségen, és belenézek a megdicsőült arcba. Látlak, Uram, mert élsz és én is élek. És eszembe jut szavad: Ha a búzaszem el nem hal, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz. Igen, szeretnék így szeretni, kilépve magamból, hagyva, hogy meghaljon bennem a mulandó, hadd éljek végre teljes életet. Figyelmesen szemléllek, Föltámadt Úr. Tudom, ahol Te vagy, ott vagyok én is.
A Föltámadott megkérdezi Mária Magdolnát: „Miért sírsz?” Majd nevén szólítja, és ezzel kiemeli fájdalmából. Pétertől ezt kérdezi: „Szeretsz engem?” Háromszor is választ követel, és ezzel értelmet ad Péter további életének. Föltámadt Úr, Egyszülött Testvér, engem is megkérdezel. Nem sírok már, és életemnek értelme van – Benned elrejtve.
Krisztus föltámadt! Valóban föltámadt!
Ferences barátok

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Isten a téglákat egymásra rakja, és én is egymásra rakom. A múltamból építkezem, apám, nagyapám, őseim, népem életéből… (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Ma 2019. december 10. kedd, Judit napja van. Holnap Árpád és Árpádina napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

A porszem

A világvégén halhatatlan lelkünk halhatatlan testet kap. Hogy ez pontosan hogyan történik majd, nagy titok, mint ahogy az is nagy misztérium, hogy egyetlenegy sejtben benne van az egész ember. Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube