Fatima(jóslat) - A harmadik titok...

ImageEbben az eldugott, jámbor kis fészekben élt a fatimai csoda három egyszerű kis látnoka: Lucia, Jacinta és Francisco.

 

 

 

 

 

 Fatima kicsiny portugál falu

 Leiria püspökségben, Lisszabontól 130 kilométernyire, tehát az ország középpontjában fekszik. Érdekes régi monda beszéli el a Fatima név eredetét, és azt, hogy egy régi kolostor irányította lakóinak lelki életét. A kolostor a 17. század végén elpusztult, de a hozzátartozó kis templom még ma is áll. Itt aratott győzelmet I. János portugál király, a seregeivel betörő kasztiliai király fölött. A diadalt a Szűzanya segítségének köszönhette s meg is hálálta támogatását. Kolostort emelt a domonkos atyáknak, akik azután Szűz Mária különös tiszteletére, a rózsafüzér-imádságra szoktatták a lakosságot.
Ebben az eldugott, jámbor kis fészekben élt a fatimai csoda három egyszerű kis látnoka: Lucia, Jacinta és Francisco. A három gyermek úgy nőtt fel, mint a báránykák, amelyek őrizetük alatt legelésztek a réteken. Nem tudtak sem írni, sem olvasni. Csak imádkozni szerettek, szorgalmasan tanulták a katekizmust és féltékenyen őrizték lelkük tisztaságát. A csoda idején még csak Lucia járult az első szentáldozáshoz.
A harmadik titok
A Vatikán nemrégiben nyilvánosságra hozta a "3. fatimai titkot", s hozzá pápai értelmezést. Azt gondolom, hogy a harmadik titok szövege még mindig nem az, ami ténylegesen elhangzott. Íme az a verzió, amely talán az igazihoz a legközelebb áll.
A Szentegyház megengedte, hogy nyilvánosságra kerüljön az üzenet, a rosszak megtérése érdekében.
1917 október 13-án jelent meg a Szűzanya Fatimában. Megrázó üzenetet hozott a földre az égből. Az egyházi kivizsgálás nyomán (1958) minden igaznak bizonyult Fatimában. Az üzenetet átadták az akkori pápának, XII. Piusnak, akit az üzenet tartalma mélyen megrázott. Az írást lepecsételtette, és utódjának hagyta. Halála után a közvélemény kérte XXIII. János pápától a nyilvánosságra hozatalt. Ő azonban nem tette. Mondván, hogy ezzel nagy pánikot keltene. XXIII. János halála után VI. Pál pápától kérték, legalább részleteket közöljön a szörnyű titokból. VI. Pál ezt megengedte (1963-64) arra való tekintettel, hogy a beteljesülés már nagyon közel van.
A Szűzanya megjelent Luciának, aki ma Kármalita apáca, és ezt mondta:
,,Menj gyermekem és add tudomására aaz embereknek amit mondok. Én melletted leszek! A világra borzalmas büntetés vár a XX. század második felében. 1950-2000-ben. Az emberek nem teljesítették Isten parancsát, ahogy azt a Teremtő kívánta. Mindenütt a sátán uralkodik, kényszeríti az emberiséget, hogy gyűlöljék egymást, és készítsenek olyan fegyvert, amelyik perceken belül megsemmisíti az egész világot. Az emberiség fele elpusztul ezáltal. Ez a büntetés keményebb lesz, mint a vízözön! Pusztulnak kicsik, nagyok, erősek, gyengék. Az egyházra is rossz idők járnak. Ez az idő a megpróbáltatások ideje lesz! A sátán békétlenséget, hitetlenséget terjeszt! Majd Rómát is megcélozza! Akiknek gyenge a hite mind elvesznek. Isten szörnyű természeti csapásokat bocsájt a földre, tűz, füst, vízáradat, orkán, hideg jégeső, földrengés kíséretében. Mindenki elpusztul, aki Isten ellen vét. Akik élve maradnak, irígyelni fogják azokat, akik már meghaltak. Ilyen borzalmakat senki sem vár, de ez mégis eljön azért, hogy a Teremtő megbüntesse az ellene lázadókat. Mindenhol a halál fog uralkodni, mert a rossz kihívta Isten haragját. Akik hűek maradtak, azok túlélik azt, és még hűségesebbek lesznek. Hívok mindenkit aki Krisztus követője! Jaj azoknak, akik nem akarják a világ javulását, és még rosszabb lesz minden!"
Páter Augusti Fortes, Rómában működő pap, Fatimában ezt a híradást tette közzé: "A Szentatya megengedte, hogy meglátogassam Luciát a Kármelita kolostorban, Portugáliában. Nagyon szomorúan fogadott, ezt mondta a Páter. A jók mennek a maguk útján, és nem csinálnak gondot a jeladásból, a rosszak mennek a széles kárhozat útján. Higgye el Páter, a büntetés nagyon közel van! Mennyi lélek megy a pokolba, ezért nagyon szomorú a Szűzanya. Mondja el az emberiségnek, mit mondott a Szűzanya nekem. Sok állam eltűnik a föld színéről, egy nagy hatalom lesz a korbács, mivel a jó Isten megbünteti az emberiséget. Ha imádsággal az emberek megjavulnak, akkor még meg lehet menteni a Földet, de ha nem imádkoznak az emberek, a Föld elpusztul. Meg kell mondani az emberiségnek, hogy ne várják a figyelmeztetést a Pápától, püspököktől. Az idő megérett. Az emberek imádkozzanak azért, hogy Isten haragját visszafordítsák. Mindenki kérje a maga környezetében, hogy imádkozzanak!
A Szűzanya nyomatékosan figyelmeztetett:
Katasztrófa előtt álltok és ez nagyon közel van. Még mondta: A Szentolvasó és az és Szeplőtelen Szívem az utolsó menedéktek. Azt kívánom, hogy minden első pénteken és első szombaton járuljatok szentáldozáshoz! Ajánljátok fel magatokat az én Szeplőtelen Szívemnek. Az én szívem a világ megmentője lehet! Mi vár ránk?
Nem az embereknek kell hinnetek. Mindenhol békéről és nyugalomról fognak beszélni, amikor éjjel egy magasrangú férfit meg fognak gyilkolni, s ez alapja lesz, hogy kirobbanjon a forradalom. Hideg lesz, a nagy hatalom katonái Nyugat-Európába mennek, de a páncélosok csak Rómáig érnek el, mert az itt kezdődő atomháború megsemmisíti őket. A halálos felhőktől mind elesnek. A Dunától az Északi tengerig csupa pusztaság lesz. Itt egyszerre kirobban a kozmikus katasztrófa, amelynek három napos sötétség lesz a vége. Itt egyszerre ebbena 72 órás sötétségben a mérgezett gáz következtében elpusztul az emberiség egyharmada. Csak a jók nem kerülnek a sátán karmaiba.
Ők a katasztrófát túlélik. Ezt követően kis ideig, 20-25 évig béke lesz. Ezek hatására visszatér az egyházba Oroszország, Kína, Anglia, protestánsok és zsidók.
Mindenki hinni fog Jézusban és a Szűz Máriában. Azok akik nem pusztulnak el a 3 napos sötétségben, új korszakot élnek át.
Egy éjjelen 10 perccel éjfél előtt nagy földrengés lesz. 48 órán keresztül fog tartani a Földön. Ez jelezni fogja, hogy Isten az egyedüli úr, s akik ezt az üzenetet terjesztik, azok nem pusztulnak el. Azoknak nem kell félniük! Mit tegyünk? A Szűzanya azt mondta, hogy erre az eseményre hogy erre az eseményre kellőképpen felkészüljünk, hogy ezt az eseményt túléljük.
Gyermekeim, fogadjátok meg tanácsaim: azon az éjjelen csukjátok be az ablakokat és az ajtókat, ne beszélgessetek senkivel sem, csak a hozzátartozóitokkal. Szentelt gyertyát gyújtsatok, más nem fog világítani. Szentelt gyertya 3 napig tart. Azon az éjjelen nagyon hideg lesz, a szél süvíteni fog és földrengés lesz. Térdeljetek le a kereszt alá és mondjátok: Jézus, Mária szeretlek benneteket!Mentsetek meg! Bocsássátok meg bűneinket! Ti védelmetekbe ajánljuk magunkat!
Amíg a földrengés tart, ne nézzetek ki az ablakon, mert Isten haragja a Földön van. Füsttől mérgezett élelmet ne vegyetek magatokhoz. Aki ezt nem hiszi, elpusztul. A szél mérgezett füstöt fog hozni, amit az egész földön szétszór. Ebben a katasztrófában a sátán fog győzedelmeskedni, de a harmadik éjjel megszűnik a dörgés, a föld meg fog nyugodni, feljön az Isten napja, és bevilágítja a Földet. Angyalok jönnek le az égből és a lelkek nyugalmát hjozzák a földre, 20-26 évre.
Az rajtunk múlik, a mi beállítottságunkion. Az embereknek a bukott angyaloknak a helyét kell betölteniük, erre lett teremtve. Ez az isteni terv majd a világvégét jelenti. Isten megengedi, hogy a világ addig tartson, amíg a kiválasztottak be nem töltik a Földet.
Az Üzenet közvetítőjének megjegyzése: Minden egyes rózsafűzér elmondásakor biztosítva van, nem csak a Szűz Mária védelme, hanem az is, hogy halálunkkor menedéket találjunk Szent Szívében. A rózsafűzért gyakran imádkozzátok, átéléssel. Ez kifejezett kivánsága a Szent Szűznek. Aki ezt az üzenetet komolyan veszi, az sokat imádkozzon és ajánlja fel életét a világért.
Arra az alkalomra, ha megérnénk a borzalmat, mindig legyen kéznél szentelt gyertya és gyufa! Ha elkezdődnék mindez, ne veszítsük el lélekjelenlétünket, hanem adjuk magunkat a legszentebb isteni történésnek.
A SZÜZANYA
AZ ELSŐ MEGJELENÉS
1917 május 13án a három pásztorgyermek az iriai völgykatlanban, a ,,Cova da Iriában", Fatimától mintegy három kilométernyire legeltette nyáját. Rózsafüzért imádkoztak, azután kövekből házat építettek. Ez volt legkedvesebb játékuk. Hirtelen villám hasított át a ragyogó napsütésen! Ijedten pillantottak az égre: egyetlen felhőcske sem látszott! Mégis jobbnak látták, hogy hazafelé induljanak. Amint fölfelé kapaszkodtak a dombon, újabb villám vakította el szemüket. Rémületükben most már futni kezdtek, de egyszerre megálltak, mintha földbe gyökerezett volna lábuk. Néhány lépésnyire tőlük a kis tölgyfa fölött csodálatos ragyogásban, gyönyörű nőalak lebegett. Kedves mozdulattal nyugtatta meg a gyermekeket:
“Ne féljetek, nem bántlak benneteket."
A gyermekek először hallgatagon, mozdulatlanul nézték. Végre Lucia kinyögte:
“Honnan jössz?”
“Az égből jövök."
,,És mit kívánsz tőlem?"
“Azért jöttem, hogy megkérjelek benneteket, legyetek itt minden hónap 13án hatszor egymásután ugyanebben az órában, egészen októberig. Októberben majd megmondom, hogy ki vagyok és mit kívánok tőletek."
Egy pillanatig csend lett Francisco látta ugyan a gyönyörű alakot, de nem hallotta a beszédet. Jacinta hallotta a párbeszédet, de nem volt bátorsága megszólalni. Lucia végre újabb kérdést tett fel:
,,Te a mennyből jössz . . . én is az égbe fogok jutni?"
“Igen."
,,És Jacinta?"
“Ö is."
,,És Francisco?"
“Francisco is; de előbb még sok rózsafüzért kell elmondania."
Lucia ezután még két fiatal leány sorsáról érdeklődött, akik nemrégen haltak meg; a jelenés azt mondta, hogy az egyik a mennyországban van, a másik a tisztítóhelyen. Azután így folytatta:
“Akarjátok-e Istennek ajándékozni magatokat, hajlandók vagytok-e minden áldozatot meghozni és minden szenvedést elfogadni, amelyet engesztelésül bocsát rátok, a sok bűnért, amellyel az isteni Fölséget megbántják, a bűnösök megtéréséért és elégtételül a sok káromlásért és más sértésért, amellyel Mária szeplőtelen Szívét illetik az emberek?"
“Akarjuk" — válaszolta lelkesen Lucia mindhármuk nevében.
Az Úrnő kedves, anyai mozdulatával fejezte ki megelégedését, majd kijelentette, hogy hamarosan sokat kell szenvedniök, de Isten kegyelme mindenkor megerősíti és megvigasztalja őket. Végül széttárja összekulcsolt kezét és csodálatos, szelíd, de mégis szívbemarkoló fényt sugárzott a kis látnokokra. “Ebben a fényben úgy láttuk magunkat, mint ahogy Istenben vagyunk, tisztábban, mintha a legragyogóbb tükörbe néztünk volna." Ekkor térdre vetették magukat és elmondták az angyal imáját a Szentháromsághoz. Az Úrnő végül azt ajánlotta, mondják el a rózsafüzért mindennap, hogy kiesdekeljék a világnak a békét. Majd könnyedén felemelkedett és, kelet felé, eltűnt a szemük elől. A gyermekek lassanként magukhoz tértek elragadtatásukból és izgatottan tárgyalták meg az eseményt. Lucia meghagyta a kisebbeknek, hogy senkinek se szóljanak otthon, de a kis Jacinta mégsem tudta megállni, hogy el ne meséljen mindent az édesanyjának. Erre szembesítették Franciscóval és Luciával. Lucia anyja, abban a meggyőződésben, hogy képzelődés az ész, szigorúan megbüntette leányát. A jelenés híre azonban hamarosan elterjedt a vidéken, bár senki sem adott hitelt a három gyermek állításának.
A MÁSODIK MEGJELENÉS
Elérkezett június 13a, Szent Antal ünnepének előestje, melyet egész Portugáliában, de különösen Fatimában nagy ténnyel ünnepelnek meg, hiszen Szent Antal az egyházközség védőszentje. A gyermekek szülei az ünnepségre készülnek, a kis pász • torok pedig a Cova da Iriába. Mintegy ötven ember követte őket kíváncsiságból. Elimádkozták a rózsafüzért s pontosan délben újra megjelent a villám, majd pedig az Úrnő maga.
,,Mit kívánsz tőlem?" — kérdezte Lucia ismét. A jelenés azt felelte, hogy jövő hónap 13án újból eljön, addig pedig mondják el mindennap a rózsafüzért. Majd így folytatta:
,,Azt akarom, hogy tanuljatok meg olvasni. Akkor majd megmondom, mit kívánok." Lucia egy betegért könyörgött, akit imaiba ajánlottak:
,,Ha megtér, egy éven belül meggyógyul." Ezután egy titkot bízott a gyermekekre: ez volt az “első titok". Francisco megint nem hallotta, mit mondott az Úrnő és Luciától tudta meg ,,titkát". Mi lehetett a titok?
AZ ELSŐ TITOK
Ma már lehullott róla a lepel. Lucia 1927-ben engedélyt kapott Jézustól, hogy közölje a titkot a világgal. Az ő parancsára írta le Lucia az akkor lefolyt párbeszédet:
Lucia:
,,Kérlek téged, végy magadhoz mind a hármunkat a mennyországba!"
Az Úrnő:
,,Igen, hamarosan eljövök, hogy elvigyem Franciscót és Jacintát. Neked tovább kell a földön maradnod. Jézus fel akar használni téged, hogy az emberek jobban megismerjenek és megszeressenek engem. Meg akarja alapítani szeplőtelen Szívem tiszteletét a világban. Aki gyakorolja ezt, annak megígérem, hogy üdvözül. Az ilyen lelkek előnyben részesülnek Istennél, mint virágok, amelyeket trónja elé helyezek."
Lucia:
,,Így hát egyedül kell itt maradnom a földön?"
Az Úrnő:
,,Nem, leánykám. Sokat szenvedsz? Ne veszítsd el bátorságodat! Én sohasem hagylak el téged. Az én szeplőtelen Szívem lesz menedéked és utad, mely Istenhez vezet." Mialatt az utolsó szavakat mondta, széttárta kezét s fényt sugárzott a gyermekekre, mely által mintegy Istenben látták önmagukat. Francisco és Jacinta olyan sugárkévében álltak, mely az ég felé tört, mert rövidesen oda kellett kerülniök, Lucia viszont olyan sugárözönben állt, mely a földön ömlött el. A jelenéstől jobbra egy szívet láttak, melybe mindenfelől tövisek hatoltak bele. Rádöbbentek, hogy ez Mária szeplőtelen Szíve, melyet a világ számtalan bűne sebzett meg s amely vezeklést, jóvátételt kíván. Lucia végezetül így ír: ,,A Szűzanya akkor nem parancsolta meg, hogy hallgassunk, de mi éreztük, hogy ez az Úr kívánsága." Amikor a jelenés távolodni kezdett, a körülállók a kis tölgyfa irányából rakétaszerű kis robbanást hallottak, majd látták, amint fehér felhőcske emelkedett az égnek. A látnokok vágyódó pillantással kísérték a Boldogságos Szüzet, Lcia pedig felkiáltott:
Ha látni akarjátok, ott van ... ott..." S a felhőre mutatott. Amikor az is eltűnt, így szólt:
,,Vége. Az ég bezárult." A kis pásztorok hazatértek. Éppen a nagymise végére értek a faluba. A két család állásfoglalása ellentétes volt. A két kisebb gyermek szülei hittek beszédüknek, Lucia anyja viszont képzelődésnek tartotta az egészet. El is vitte leányát a paphoz, hogy gyónja meg hazugságát. A plébános csak annyit mondott, hogy a jelenés lehetett az ördög cselvetése is.
,,Nem," — jelentette ki Jacinta, mikor ezt meghallotta azt gondolta az ördög csúf és a pokolban lakik. ,,Az az Úrnő pedig csodálatosan szép volt és az égbe ment."
A HARMADIK MEGJELENÉS
Július 13án már több mint 3000 ember kísérte a gyermekeket a Cova da Iriába. Lucia egészen az utolsó pillanatig otthon akart maradni, annyira megfélemlítették a szülei s az ördögtől való rettegése. Végül azonban mégis útnak indult két kis társával. A jelenés pontosan délben ismétlődött meg. Lucia eleinte nem akart megszólalni, de a kis Jacinta rábeszélésére végül mégis feltette a megszokott kérdést:
,,Mit kívánsz tőlem?" Az Úrnő újból megkérte, hogy ne mulasszák el a jövő hó 13-át, mondják el mindennap a rózsafüzért a Szűzanya tiszteletére, hogy kiesdekeljék a háború gyors befejeződését, mert csak a Szűzanya segíthet rajtuk. Lucia megkérte az Úrnőt, hogy mondja meg nevét és tegyen csodát, hogy mindenki higgyen megjelenésében. Kérésére a jelenés azt felelte, hogy csak jöjjenek el minden hónap 13-án: októberben majd megmondja, hogy kicsoda Ő s akkor nagy csodát is tesz, hogy mindenki higgyen benne. Luciának még egyéb kérései is voltak: gyógyítson meg az Úrnő egy szegény nyomorékot, térítsen meg egy családot, vigyen egy beteget magával az égbe. Az Úrnő azonban mindannyiuknak csak a rózsafüzér imádkozását ajánlotta, majd így folytatta:
,,Áldozzátok fel magatokat a bűnösökért és mondjátok gyakran, különösen, ha áldozatot hoztok: Jézusom, irántad való szeretetből, a bűnösök megtéréséért, engesztelésül a megbántásokért, amelyek Mária szeplőtelen Szívét érik." Végül feltárta előttük második és legnagyobb titkát, azzal a kifejezett utasítással, hogy az ő engedélye nélkül senkinek el ne mondják. Lucia huszonöt évig hallgatott és csak 1941-ben tárta fel ezt a titkot. Mi lehetett ez a titok?
A MÁSODIK TITOK
Lucia 1941-ben “engedelmességből és az ég engedélyével" a következőket írta: “A titok három különböző, de szorosan összefüggő dolgokból állott. Ezek közül keltőt mondhatok el most, a harmadik pillanatnyilag még titok marad."
Az első része: a pokol látomása
“Amikor Mária az utolsó szavakat kiejtette, amelyekről már beszámoltam, széttárta kezét, mint ahogy a megelőző két hónapban is tette. A belőle kiáradó fénycsóva ezúttal behatolt a földbe s ott nagy tűztengert láttunk, benne elmerülve pedig fekete, megégett lényeket, ördögöket és lelkeket, emberi alakban. Ezek olyanok voltak, mint átlátszó, izzó széndarabok. A lángok között magasba emelték őket, majd leestek, mint a súlytalan szikrák, de mégsem lebegtek, hanem visszazuhantak a szörnyű parázsba. Közben olyan rettenetes jajgatást, fájdalmas, kétségbeesett kiáltozást hallattak, hogy valósággal reszkettünk a borzadástól és az ijedségtől. (Bizonyára ebben a pillanatban tört ki belőlem az a fájdalomkiáltás, amelyről a körülöttem álló emberek beszéltek.) Az ördögök olyanok voltak, mint valami szörnyű és utálatos ismeretlen állati alakok, de átlátszóak, mint az izzó szén. Ez a látomás csak egy pillanatig tartott. És hálával tartozunk jóságos mennyei Anyánknak, hogy már előzőleg megígérte nekünk a mennyországot. Máskülönben, azt hiszem, meghaltunk volna az ijedségtől és a borzalomtól."
A második része: Mária szeplőtelen szívének tisztelete
Amikor mintegy segélykérően néztünk fel a Szűzanyára, jóságos, szomorú hangján így szólt:
,,Láttátok a poklot, ahová a nagy bűnösök jutnak. Az ő megmentésükre akarja az Úr az én szeplőtelen Szívem tiszteletét a világban meghonosítani. Ha az emberek megteszik azt, amit nektek mondok, sok lélek megmenekül és a béke is elérkezik. A háború (1914—1918) már vége felé közeledik; ha azonban nem szűnnek meg az Urat bántalmazni, nem sok idő telik bele s új, még szörnyűbb háború kezdődik. Ez a következő pápa uralma alatt történik. Ha majd egy éjszakán ismeretlen fényt láttok feltűnni, tudjátok, hogy ez az isteni jel, hogy a világ számtalan bűnéért közeleg a büntetés. Ez a büntetés: háború, éhínség, az Egyház és a Szentatya üldözése ... Hogy ezt megakadályozzam, eljövök, hogy a világot felajánlják az én szeplőtelen Szívemnek és az elsősszombati engesztelő szentáldozást bevezessék. Ha teljesítik kérésemet, egy keleti ország megtér és béke lesz. Ha nem teljesítik, akkor hitellenes propaganda terjeszti majd a világban tévtanait; háborút s egyházüldözést idéz elő. Sok jó embert fognak megkínozni; a Szentatyának i sokat kell szenvednie; több nemzetet megsemmisítenek... A láthatár komor. Egy fénysugár mégis áttöri:
,,Végül mégis szeplőtelen Szívem diadalmaskodik ... Egy nagy ország megtér és hosszú békekorszak köszönt a világra. Portugália pedig megőrzi hitét." A jelenés végül így szólt: (A titok harmadik részét még homály borítja.)
,,Ne mondjátok el senkinek. Csak Franciscónak mondhatjátok meg. Ha majd a rózsafüzért imádkozzátok, tegyétek minden tized végére: Jézusom, bocsásd meg bűneinket, őrizz meg bennünket a pokol tüzétől, vigyél minden lelket a mennyországba, különösen azokat, amelyek leginkább rászorulnak irgalmadra." Valamivel előbb még azt mondotta: — “Szükséges, hogy megjavuljanak, bocsánatot kérjenek bűneikért s ne bántsák meg többé az Úr Jézust, akit már annyiszor megbántottak." A körülállók mit sem sejtettek ezekből a titkokból, csak annyit láttak, hogy a jelenés helyére fehér felhő ereszkedett le s a nap fénye feltűnően elhomályosodott. Ezek a jelenségek a látomás végeztével szűntek meg.
A NEGYEDIK MEGJELENÉS
Az egyházi körök—a fatimai jelenéssel kapcsolatban — továbbra is tartózkodnak minden állásfoglalástól. Annál hangosabb volt a sajtó, melynek egy része szélhámosságnak minősítette a látomásokat. Kirohanása azonban kétségtelenül nagyot lendített a dolgon, mert így egész Portugália megismerte Fatimát és augusztus 13án már mintegy 15000 néző özönlött a Cova da Iriába. Ezúttal nemcsak kíváncsiak tartózkodtak ott, hanem már jámbor hivők morzsolgatták a rózsafüzért és énekeltek egyházi énekeket. Dél volt már, de a kis látnokoknak se híre, se hamva! Nagy volt az izgalom, a csalódottság, az aggodalom. Végre elterjedt a hír, hogy a gyermekeket letartóztatták és börtönbe zárták. A körülállók hangosan méltatlankodtak s már-már elindultak a kerületi elöljáróhoz, ekkor azonban rendkívüli jelenség kötötte le az emberek figyelmét. Hirtelen mennydörgés hallatszott, villám cikkázott s a tölgyfa körül gyönyörű felhő képződött. Mintegy tíz perc múlva felemelkedett a felhő és eltűnt a nézők szeme elől. Mindenki megnyugodott és a kerületi elöljáró is megmenekült a veszélytől. A Szűzanya tehát nem maradt el a találkozóról. A kicsinyek elmaradtak, de nem saját hibájukból. Már 11-én faggatni kezdték őket, gondolván talán bevallják “hazugságaikat". Hiába volt minden. Végül 13-án reggel letartóztatták s Vila Nova di Ourem-be, a kerületi elöljáró színe elé vezették őket. Az elöljáró, Arturo d'Oliveira Santos volt. A gyermekek többszöri sürgetésre sem voltak hajlandók titkukat elárulni s erre bezárták őket. Egész nap s a következő napon is faggatták s szörnyű fenyegetésekkel rémítgették őket. Az elöljáró megígérte, hogy forró olajban főzeti meg mindhármukat, de ez sem használt. Augusztus 15-én végre megelégelte a dolgot, s szüleikhez küldte vissza a gyermekeket. Amikor Lucia anyja meghallotta, hogy leányát bezárták, így szólt: — “Nem baj, megérdemelte! Ha hazugság volt, amit mondott, most megkapja büntetését, ha igaz volt, majd megvédelmezi a Szűzanya." S a Szűzanya valóban meg is védelmezte.
Augusztus 19-én, vasárnap, Lucia és Francisco együtt őrizték a nyájat a kisfiú bátyjával, Jánossal egy “Valinhos" nevű helyen. Hirtelen észrevették, hogy a levegő átszíneződik, ugyanúgy mint a Cova da Iriában, a jelenések előtt. Máris cikkázott a villám s Lucia azonnal hivatta Jacintát. Egy pillanattal a kislány megérkezése után megjelent az “Úrnő".
Először is arról panaszkodott, hogy a gyermekeket 13án megakadályozták a megjelenésben s hozzátette, hogy az októberre ígért csoda büntetésből nem lesz olyan hatásos. Újból figyelmeztette a gyermekeket a rózsafüzér-imádságra s kérte őket, hogy a következő két hónapban tartsák be pontosan a megbeszélt időpontot. Lucia megkérdezte, mi történjék a zarándokok ajándékaival, amelyeket a tölgyfa alá helyeztek. A jelenés megnevezte az ajándékok felhasználásának módját, válaszolt Lucia egyéb kérdéseire, és szomorú hangján egyre csak az imádságot és az önmegtagadást ajánlotta a gyermekeknek, majd így végezte szavait:
,,Imádkozzatok, imádkozzatok és hozzatok sok áldozatot a bűnösökért. Be sokan Jutnak a pokolba, mert senki sem hoz áldozatot, senki sem imádkozik értük."
A látomás megint 10 percig tartott, azután az “Úrnő" újra eltűnt. A gyermekek megvigasztalódva tértek haza. A faggatás, a kínzás folytatódott, de a kicsinyek nyugodtan mondták: — ,,Ha megölnek bennünket, annál jobb! Legalább hamarabb jutunk a mennyországba."
AZ ÖTÖDIK MEGJELENÉS
Az üldözések, a hatóság ellenállása lelkesítő hatást váltott ki Portugália népében. Szeptember 13án már több mint 20.000 ember jelent meg a jelenés színhelyén a völgykatlanban. Amikor a gyermekek megérkeztek, felszólították a körülállókat, hogy imádkozzanak Máriához. Délben elhomályosodott a nap fénye, majd a kíváncsiak s a hívők legnagyobb ámulatára fénylő gömb jelent meg az égen, mely lassan lebegve haladt kelet felé. Eltűnt, majd újból megjelent s a nap irányában tovább haladva végleg megsemmisült. Ötödik látogatása alkalmával azt mondta a Szűzanya Luciának és a kicsinyeknek, hogy csak folytassák a rózsafüzér-imádságot, hogy kiesdekeljék a háború végét. Azután megígérte, hogy októberben Szent Józseffel és a Kisded Jézussal tér vissza. Meghagyta nekik, hogy a jövő hónap 13án biztosan jöjjenek el a Cova da Iriába. Lucia ezután arra kérte az Istenanyát, gyógyítana meg néhány beteget. A jelenés azt felelte, hogy egyikmásik meggyógyul, de néhányan nem, mert azokban nem bízik az Úr.
— A nép szeretne ezen a helyen kápolnát építeni — közölte Lucia. Ezt a kérést helyeselte a Szűzanya s meghagyta, hogy az adományozott pénz egyik feléből fedezzék az építkezés kezdeti költségeit. A nap elhomályosodásán kívül, mely annyira észrevehető volt, hogy a holdat és a csillagokat is látni lehetett és a fénylő gömbön kívül más jelek is kísérték a Szűzanya és a gyermekek titokzatos párbeszédét. A levegő sárgásan elszíneződött és fehér felhő burkolta a tölgyfát és a kis látnokokat. Az égből különös kis fehér pelyhek hullottak, majd a föld fölött néhány méternyire szétoszlottak.
A HATODIK MEGJELENÉS
A csodás jelenségeknek tulajdonítható, hogy sokan komolyan hittek már a gyermekek állításainak s valóságos emberáradat özönlött az Iria völgyébe. Egész Portugália forrongott. Október 13án már mintegy 60.000 ember sereglett a kicsinyek köré. Esős, hűvös nap volt, de a tömeg mégis egyre növekedett. Még a legtávolabbi vidékekről is egyre jöttek a hívek és a kíváncsiak, hogy tanúi legyenek az október 13ára ígért nagy csodának. A három gyermek rémülten, elveszetten állt a tömegben, a kíváncsiak minden oldalról lökdösték, taszigálták őket. Közeledett a dél. Lucia ekkor meghagyta, hogy mindenki csukja össze az ernyőjét s kezdje meg a rózsafüzér-imádságot. Pontosan délben megjelent a fényalak. A körülállók ismét csak egy fehér felhőt láttak, a kis csoport körül. Lucia megismételte szokott kérdését:
,,Ki vagy és mit kívánsz tőlem?" A jelenés pedig végre megfelelt a kérdésre s elárulta, hogy ő Rózsafüzér Királynője s az a kívánsága, hogy ezen a helyen kápolnát építsenek tiszteletére. Ezúttal hatodszor ajánlotta a mindennapi rózsafüzér imádságot. Hozzátette még, hogy a háború már a vége felé közeledik s a katonák hamarosan hazatérhetnek. Luciát számtalan. ember kérte, hogy adja elő kélését a Szűzanyának. Ezért így szólt:
,,Annyi kérnivalóm lenne még ..."
A Szentszóz azt válaszolta, hogy egyes kéréseket teljesít, másokat nem. Azután rögtön visszatért üzenetének lényegéhez: — ,,Az emberek javuljanak meg és kérjenek bocsánatot bűneikért." Majd szomorú arccal, könyörgő hangon fűzte hozzá: ,,Ne bántsak meg többé az Urat, akit úgyis annyiszor megbántottak már!" Ez volt a Szentszúz utolsó szava s a fatimai üzenet lényege. Azután széttárta kezét, mélyből fény sugárzott és ujjával a napra mutatott...
A NAPCSODA
Ebben a pillanatban Lucia felkiáltott: ,,Nézzétek a napot!" Mily csodálatos színjáték! Az eső hirtelen elállt, a felhők szétszakadtak s a napkorong láthatóvá vált. De nem aranyos színben tündökölt, hanem ezüstösen csillogott mint a hold. Majd rettenetes sebességgel forogni kezdett saját tengelye körül. Olyan volt, mint egy tüzes kerék, sárga, zöld, vörös, kék és ibolyaszínű sugárkévéket vetett maga köré. Egy pillanatra megállt, majd újból forogni kezdett. Ismét megállt és megint, harmadszor is forogni kezdett s még csodásabban szórta a tündöklő színeket. A tömeg mozdulatlanul, elragadtatva bámult. Hirtelen mindenki úgy látta, mintha a nap leszakadna a mennyboltról s feléjük zuhanna. Rémült kiáltás tőrt fel tízezrek torkából: “Csoda! Csoda!"
,,Hiszek Istenben!"
,,Üdvözlégy Mária!"
,,Istenem, irgalom!" — És mindnyájan térdre borultak a sárban és hangosan mondták a bűnbánat imáját. Ez a színjáték jó tíz percig tartott. Kb. 60.000 ember látta, közöttük hivők és hitetlenek, egyszerű parasztok és művelt városiak, tudósok, újságírók. És minden előkészítés nélkül szakadt rájuk a csoda, csak egy kislány kiáltására lettek figyelmesek: ,,Nézzétek a napot!" ... És ugyanazokat a jelenségeket észlelték, egyazon időben s azon 9 napon, abban az órában, melyre a Szűzanya a csodát ígérte. S azonkívül is sokan látták még öt vagy még több kilométernyi távolságban Fatimától. Ezeket az embereket pedig igazán senki sem vádolhatja elfogultsággal, sem szuggesztió alatt nem állhattak. Az átázott ruhák is néhány perc alatt teljesen megszáradtak. Miért volt szükség ezekre a csodákra? Nyilván azért, hogy bizonyítsák a jelenések valódiságát és hangsúlyozzák a mennyei üzenet rendkívüli jelentőségét, melynek átadója maga az irgalmasság Anyja volt. Legyen neki hála és dicséret! Az ötödik megjelenés alkalmával a Szűzanya megígérte a gyermekeknek, hogy októberben Szent Józseffel és a Kisded Jézussal tér vissza. És most, amikor felemelkedett a nap felé, a gyermekek a nap mellett hirtelen megpillantották a Szent Családot. Jobb felől a Szentszúz állt fehér ruhában, égszínkék köpenyben, arca ragyogóbb mint a nap, bal felől Szent József a Kisded Jézussal, aki egykét évesnek látszott. A Szent Család megáldotta a világot a kereszt jelével. Amikor a látomás eltűnt, Lucia látta az Üdvözítőt, amint megáldja a tömeget, majd újból a Szentszűzet, két különböző megjelenési formában. Csak ezeknek a látomásoknak szétfoszlása után tudták a látnokok egész figyelmüket a napra irányítani.
FATIMA A CSODA UTÁN
1917 óta a Szűzanya nem jelent meg többé a Cova da Iriában, de ekkor kezdődtek meg a rendszeres zarándoklatok minden hó 13án, főként május és október között. S a Szentszúz kegyelem ajándékai leszálltak a beteg lelkekre, a beteg testekre. A jelenések helyén először emlékívet állítottak, majd kicsiny kápolnát emeltek, végül pedig hatalmas szentélyt építettek. Ma a templom körül kórház, lelkigyakorlatosház és más épületek sorakoznak. Az ellenfél természetesen nem nyugodott bele oly könnyen az eseményekbe. Minden erejével küzdött az ájtatosság elterjedése ellen. Az egyházi hatóság vizsgálata 1917—19-ig, majd 1922 májusától 1930 áprilisáig tartott. Végül hivatalosan elismerték a fatimai jelenések hitelességét s megengedték a fatimai Szűz tiszteletének terjesztését. A nép persze nem várta be az egyházi hatóság jóváhagyását, hanem az első perctől kezdve százezrével özönlötte el a kegyhelyet. Az egyházi jóváhagyást például 100.000 ember jelenlétében olvasták fel, éppen tizenhárom évvel az utolsó jelenés után. A lisszaboni bíboros pátriárka vezetésével és 300.000 zarándok rézvételével, akik Portugália minden részéből sereglettek Fatimába. A spanyol polgárháború idején, a portugál egyház újból zarándoklatot szervezett Fatimába, hogy a fatimai Szűz segítségével megmentsék hazájukat a veszedelemtől. És Portugália megmenekült...
1938 május 13-án megismételték a fatimai Szűznek tett felajánlást. A jelenések huszonötéves évfordulóján, 1942ben csodálatos, soha nem látott diadalmenetben kisérték a Szentszúz szobrát Falimából Lisszabonba. Milliók zarándokoltak a Cova da Iriába, hogy egyesítsék imájukat a jubiláló Szentatyával s könyörögjetek a békéért. Portugália csodálatos változáson ment át a huszonöt év alatt. A püspöki körlevélben olvashatjuk: “Aki 25 évvel ezelőtt hunyta le szemét Portugáliában, ma nem ismerné meg többet az országot. Olyan mély, olyan hatalmas változás állott be életében s mindez annak az egyszerű, láthatatlan tényezőnek a következtében, melyet a fatimai Szűz megjelenése jelentett."
A KIS LÁTNOKOK
A két kis testvér, Francisco és Jacinta nincsenek már közöttünk. Örök boldogsában szemlélhetik a fénybe öltözött “Úrnőt". A Szentszűz első megjelenése alkalmával azt ajánlotta a kicsinyeknek, hogy hozzanak áldozatokat a bünősök megtéréséért. A gyermekek tanácstalanok voltak, mert nem tudták, mivel hozhatnának áldozatot. Másnap azután Francisco így szólt:
— Adjuk oda uzsonnánkat az állatoknak. Ez áldozat. Ez volt első böjtnapjuk, de az elsőt sok újabb követte, csakhogy akkor már nem az állatoknak adták, az ennivalót, hanem a szegény gyermekeknek. Lassankint a művésziességig fejlesztették önmegtagadásukat.
1918 decemberében Francisco és Jacinta spanyolnáthát kaptak. Lucia minden szabadidejét velük töltötte. Mind a hárman tudták, hogy ez a két gyermek utolsó betegsége.
Francisco, aki hitt az égi üzenetben, melyet nem közvetlenül a Szűzanyától, hanem csak Luciától hallott; Francisco, aki számtalan rózsafüzért mondott el a Szentszűz kívánságára, Francisco, aki oly sok áldozatot hozott a bűnösökért, 1919 április 3án részesült az első szentáldozásban s másnap örökre lehunyta szemét. Még nem töltötte be tizenegyedik évét.
Jacinta kálváriája hosszabb volt. A “spanyol" következtében súlyosan megbetegedett. Szenvedését áldozatul ajánlotta fel a Szűzanyának. Végül a lisszaboni kórházba vitték, hogy műtétnek vessék alá. Fájdalmai és áldozatossága egyre növekedett. Magányosan halt meg, ahogy a Szűzanya előre megjövendölte neki betegsége folyamán, egyik látomásában. 1920 február 20-an lehelte ki lelkét. Még nem töltötte be a tizedik évét. Bátyja, Francisco mellé temették a fatimai temetőbe. Sírkövükön csak ez áll: “Itt nyugszik Francisco és Jacinta Marto földi porhüvelye, akiknek megjelent a Szűzanya." Lucia továbbra is elzarándokolt a tömeggel minden hó 13-án s a Cova de Iriában mondta el rózsafüzérét. Majd püspöki ajánlatra belépett a dorottyás nővérek intézetébe. Ott senki sem tudta, hogy a nővér, aki beöltözése alkalmával a Maria das Dores (Fájdalmakról nevezett Mária) nevet kapta, voltaképen a fatimai Lucia. Csak örökfogadalma napján tudták meg társnői a valóságot. A Szűzanya azóta is állandóan segítségére van, hiszen Mária nővér az ő titkaink letéteményese.